Félnek a robotoktól az építőiparban

Az építőipari vállalkozások többsége még digitálisan éretlen, de egyre többen használnak internetet és informatikai eszközöket. Minden harmadik építőipari szakember félti a munkáját a robotoktól, mégis sokan adnák robot kezébe a munka nehezebb végét – derül ki a Mapei Kft. friss felméréséből.

A megkérdezett cégek 75 százalékának nincsen weboldala. Többségüknek azért, mert úgy érzik nem kell, van elég megrendelésük így is. 28 százalék regisztrált valamilyen online szakemberajánló oldalon, 11 százalék pedig tervezi. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerint ez óriási hiba. Ugyanis most, amikor bővül az építőipar, éppen most kellene fejleszteni például a digitális képességeket. Ez ugyanis versenyelőnyt jelenthet, főleg amikor lassul az ágazat. Azonban akkor már késő fejlesztésekbe kezdeni.

Lenne mit építeni, ha lenne, aki építene
Jelentősen bővült az építőipari termelés a nyár folyamán, ám már látszik, hogy az ágazat kezd kapacitáshiánnyal küzdeni, ez pedig a további növekedésnek is gátat szabhat.
A digitális eszközök terjedését hátráltatja az is, hogy az ágazatban még mindig az ajánlás a legdominánsabb marketing eszköz. Mindössze a válaszadók 12 százaléka jut az internetről megrendeléshez. A válaszadók 93 százaléka megrendelők, valamint 61 százalékuk más szakember ajánlásai révén jut munkához.

„Képmutatás” minden formában

A válaszadók 75 százaléka szokott referenciát mutatni a megrendelőknek. 46 százalékuk e-mailen küld, 60 százalék a telefonján mutatja meg a korábbi munkákról készített képeket. Mindössze 16 százalék mutat nyomtatott fényképeket. A megkérdezett vállalkozások 43 százaléka készít szövegszerkesztővel árajánlatot, amit kinyomtatva ad a megrendelőnek.  39 százalék küldi el az e-mailhez csatolva, 37 százalékuk pedig egyszerűen e-mailt ír ajánlatként. Azonban az építőipari vállalkozások 20 százaléka szóbeli, 17 százalékuk kézzel írt, 3 százalék pedig sms-ben írt ajánlatot ad.

37 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy robotok építik a házakat. A feladat, amit a többség rábízna egy robotra, a falazás, betonozás, vakolás, anyaghordás. „Sokan nem is hinnék, de például falazó robot már létezik, óránként mintegy ezer tégla lerakására képes. Sőt, már lehet épületeket nyomtatni, ami kiváltja a falazást. Azonban még jó időbe telik ezeknek a technológiáknak az elterjedése. Előbb kell félni a digitálisan érett konkurensektől, mint a robotoktól. Jó eséllyel a digitálisan érett építőipari vállalkozások fogják elhalászni a legjobb megrendeléseket, és valószínűleg ők fogják megvenni később a robotokat, hogy hatékonyabbá tegyék a munkát” – vélekedett Markovich Béla.

 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo