Elon Musk távozik a Tesla igazgatótanácsának éléről

A korábbi, félrevezető Twitter-üzenetek miatt Elon Musknak távoznia kell a Tesla igazgatótanácsának éléről, de a vállalat vezérigazgatója marad.

A Tesla ellen nemrég vizsgálatot indított az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC), miután a cégvezető a Twitteren arról beszélt, hogy kivezetné a céget a tőzsdéről. A bejelentés hírére a Tesla-részvények árfolyama több mint 10 százalékot emelkedett, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy erről a tervről az igazgatótanács többi tagja nem is tudott, és nem is támogatnának egy ilyen lépést. A Tesla-részvények ára ezért hamarosan zuhanni kezdett, jelentős veszteséget okozva a befektetőknek, akik polgári peres eljárást indítottak, arra hivatkozva, hogy Elon Musk félrevezette őket, miközben a tőzsdefelügyelet is eljárást indított.

Tőzsdén maradt, de nagy árat fizetett a Tesla
Elon Musk meggondolatlan twitterezése sokba kerülhet neki és a vállalatnak is.
Ez utóbbi eljárás zárult most le, azzal az alkuval, hogy Musknak 45 napon belül le kell mondania az igazgatótanácsi elnökségéről, és három évig nem választható újra erre a posztra. Musk helyére két független tagot választanak, azt egyelőre nem tudni, kiket. Emellett a Teslának 20-20 millió dollár (5,6-5,6 milliárd forint) büntetést is fizetnie kell.

Ezzel együtt Musk még viszonylag jól jött ki perből, hiszen az SEC eredetileg azt akarta elérni, hogy a cégvezetéstől is tiltsák el. Ehelyett Musk megtarthatja a vezérigazgatói posztját.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo