Black Friday: a négy leggyakoribb jogsértő trükk

A fekete péntek a hazai piacon internetes áruházak környezetéből terjedt el néhány éve, majd az akcióval egyre több fizikai bolt, sőt szolgáltató is élni kezdett. Idén már autós, fodrász, sőt cégfigyelő szolgáltatást nyújtó cég is hirdet ilyen akciót. Mivel pedig emiatt szinte mindenütt találkozhatunk ilyen ajánlatokkal, a CP Contact segít áttekinteni, mikor számít mindenképpen tisztességtelennek egy-egy visszautasíthatatlannak látszó ajánlat.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„Bár már számos hazai cég túl is van az idei fekete pénteken, a hagyományos, amerikai minta alapján szervezett »Black Friday« ideje idén november 23-án érkezik el. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy ha a fogyasztók odafigyelnek arra, hogy milyen ajánlattal élnek, tudnak jó vásárt csinálni. Egyes vállalkozások ugyanakkor nem valós akcióikkal akár tízmilliós bírságokat is kockáztathatnak” – hívja fel a figyelmet Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértő, a CP Contact ügyvezető partnere.

A bombasztikus ajánlat sokszor átverés
A Black Friday eseménynap alkalmával az e-kereskedelmi cégek minden év novemberében a megszokottnál vonzóbb ajánlatokkal célozzák meg a vásárlókat. Ezt az eredetileg online kereskedelemhez kapcsolódó napot sok esetben a hagyományos bolti értékesítést végző kereskedők is átveszik.
A gyakorlatban leggyakrabban az alábbi, jogszabály alapján tisztességtelennek számító akciókkal találkozhatunk:

Kifogy az akciós készlet

Hiába írja ki a hirdető, hogy az ajánlat a készlet erejéig tart, ha az akciót egy adott (teljes) napra – például a fekete péntekre – hirdette meg. Ilyen esetekben a nap során várható teljes igényt ki kell tudnia elégíteni. Az évek során számos példát láthattunk arra, hogy akár már a hajnali órákban kifogyott az akciós készlet – ám érdekes módon volt lehetőség a termékből rendelni, csak már az eredeti, magasabb áron. Ha egy adott időszakra vonatkozik az akció (nap, hét, hónap), akkor ebben az időszakban a kereskedőnek biztosítania kell a várható igénynek megfelelő készletet.

Kép: Pixabay

Fiktív (sosem létezett) akció

A napokban a sajtó foglalkozott több olyan esettel is, ahol több százezres spórolást ígérő, de valójában fiktív akciókkal csábították a vásárlókat. Ez a trükk igen gyakran megtéveszti a nem kellően óvatos fogyasztókat, jelentős kárt okozva. Az üzlet ilyenkor olyan eredeti árat jelenít meg áthúzva, amit sosem alkalmazott, vagy csupán a látszat kedvéért drágította meg a terméket az akció előtti napokban. A fogyasztóvédelmi gyakorlat vizsgálja, hogy az áthúzott árat alkalmazta-e huzamosabb ideig a kereskedő, mielőtt az árból engedett volna. Tízmilliós bírságot kockáztat az a kereskedő, akinek az eredeti (áthúzott) ára nem igazolhatóan valós, legalább több hétre visszamenőleg. Tudatos vásárló ugyanakkor minden nagyobb kedvezmény esetében megvizsgálja, hogy az áru máshol mennyiért található meg.

Felkészültél a rohamra?
Közeleg a karácsony, hamarosan óriási lesz a tolongás az áruházakban és bevásárlóközpontokban – és ezzel együtt a webshopokban is. A Micro Focus szakértői szerint a cégeknek már most érdemes ellenőrizniük, hogy online rendszereik képesek lesznek-e ellenállni a rohamnakmind a vásárlók, mind a kiberbűnözők oldaláról.
Kevés terméket vonnak be az általánosnak hirdetett akcióba

Szintén igen gyakori eset, hogy az üzletben mindenhol magas, akár 70-80 százalékos kedvezményt hirdető feliratokkal találkozunk, ám az árukészletnek csupán egy kisebb része vagy akár profilba nem illő része érintett ekkora kedvezménnyel. A többi terméket jobbára 10-20 százalékos kedvezménnyel vehetjük meg. A versenyhivatal rámutatott, hogy ha a fogyasztókat a magas kedvezményekkel csábítják vásárlásra, a legmagasabb reklámozott kedvezménnyel a releváns árukészletnek legalább 20 százalékát kell ellátni.

Akciós termékre nincsen garancia

A kereskedőnek minden újonnan értékesített termékre kötelező szavatosságot vállalnia – jogszabály alapján legalább 2 évig. Ha a termék jótállásra kötelezett, 1 év jótállás is jár hozzá (pl.: műszaki cikkek, bútorok, járművek 10 ezer forintos vételár felett). Ez akkor is érvényes, ha a terméket az eredeti ár töredékéért vásároljuk, vagyis nincsen az a raktáron maradt termék, amire ne járna szavatosság vagy adott esetben jótállás.

Black Friday: hasznos tippek eladóknak
Már gőzerővel folyik a felkészülés a Fekete Péntekre, azaz a Black Fridayre, a karácsonyi szezont megnyitó akciós napra. A 7 Digits szakértőjének segítségével adunk néhány gyakorlati tippet azoknak a cégeknek, amelyek szintén harapnának egyet az ünnepi tortából.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo