Kövesd a vevőt! – hajsza több eszközön át

2018. február 01. csütörtök - 13:30 / piacesprofit.hu
  •    

Hallotta már ezt a panaszt, hogy a látogatók manapság csak nyomkodnak összevissza és érthetetlennek tűnik, miért hagyják el az oldalt, ahelyett hogy vennének? A sikeres interernetes kereskedelemben létszükséglet, hogy ismerjük és megértsük a vevő szokásait, igényeit és jó élményt is adjunk a számára.

Sokan magukból indulnak ki és ugyanezt a viselkedésmódot feltételezik a vevőikről is, pedig a szokásaink az utóbbi pár évben gyökeres változásokon mentek át, így a tartalommarketing stratégia egyre nagyobb szerepet kap. Nézzük meg mi is történik: Hat-nyolc évvel ezelőtt az asztali gépekről érkezett látogatások hozták a vásárlások 100 százalékát. A változás akkor következett be, amikor egyre többen kezdtek mobil internetet használni, és a telefonok is okosak lettek. Először ez a trend a 30 év alatti célközönségnél volt először érezhető, de évről évre emelkedett a mobilos felhasználók aránya, jelenleg átlag 60-70 százalék körül mozog, de ez célcsoport és területfüggő, már most is van olyan terület, ahol a mobil kizárólagos lett.

A klasszikus tölcsér formájú sales folyamat ma már egyre inkább egy ciklikus, körforgás szerű képet mutat, ami azt jelenti, hogy a vevő több impulzust, több információt igényel bizonyos esetekben. Minél bonyolultabb, minél személyesebb a termék, vagy a szolgáltatás, annál inkább így van ez. Két érdekes dolog történt: egyfelől megnőtt a vásárlási folyamat hossza, másfelől viszont drámaian lerövidült.

online vásárol ember kártyával

Kép:Pexels

Hol lett rövidebb a folyamat?

Ott, ahol nem személyhez kötött, hanem helyzethez, vagy időhöz, gyorsasághoz. Ilyen tipikusan pl. az autómentés, duguláselhárítás, zárnyitás téma, mert éjjel lerobbant az országúton, vagy épp nem jut be a lakásába. Ilyen esetekben a tartalom már maga az adwords hirdetés, vagy az oldal keresőcímébe beírt azonnal hívható telefonszám. A látogatóból úgy lesz vevő, hogy sok esetben magát az oldalt nem is látta. Jöjjön bárki, csak gyorsan és olcsón…Itt egy eszköz vesz részt a vásárlásban, a mobil, mert az van éppen a kezében.

A tartalomnak a helyzethez kell igazodnia, kulcsszerepet játszik a közérthető, egyértelmű, gyorsan  befogadható üzenet és kapcsolatfelvétel lehetősége. Hiba lenne ilyenkor félrebeszélni, vagy a problématudatát építgetni. A rövid folyamat kategóriájába tartozik még az impulzusvásárló, akit egy sürgető akciós ajánlattal, azonnal vevővé lehet tenni.

Tartalommarketing: honnan, mit és hogyan vehetünk át, hogy ne legyen jogsértő?
Valamennyi vállalkozás életében az online tartalommarketing egyik fontos eleme a megfelelő mennyiségű és minőségű tartalom előállítása és online megjelentetése, amely hatékony eszköz a cég ismertségének növelésére. Sok esetben azonban időigényes feladat a megfelelő tartalom előállítása, ráadásul ötlet sincs mindig feltétlenül kéznél a megfelelő cikkek, blogbejegyzések elkészítéséhez. Magától értetődőnek tűnik ezt a kérdést úgy megoldani, hogy a cégek külföldi blogokból, honlapokról emelnek át cikkeket, bejegyzéseket, és azokat magyarra fordítva közzéteszik saját honlapjukon, blogukon.

Ezzel szemben a legtöbb vásárlási folyamat összetett lett és megnőtt

Az emberek elsősorban nem vásárolni akarnak, hanem információt és kapcsolatokat keresnek az interneten. Melyik a legjobb? Mit tud? Hogyan kell házilag? (majd úgyis rájön, ha nem éri meg) Az a márka, vagy szolgáltatás számíthat sikerre, aki olyan tartalmat ad, ami érdeklődésre számíthat a keresés különböző, de főként kezdeti szakaszaiban.

Első fázis, a nézelődés: hogyan lehetne konyhát felújítani, adót megspórolni, vagy éppen a kert öntözését gépesíteni?

Okozhat-e betegséget valami? Mennyit lehet spórolni a fűtésen egy év alatt valamivel? – Itt a problémák, kérdések sora van még, nem vesz. Tartalommarketingesként azt látom, hogy a jól megírt cikk, vagy ismertető anyag összeállításánál azokra a kérdésekre kell választ adni, amit a vevő még fel sem tett.

Második fázis, a keresés: a már konkrét problémára keresik a választ

Keres a mobilján, olvasgat, képeket néz mikozben munkába megy. Ezek a látogatók nem fognak vásárolni, a webanalitikában látható pl. egy blogcikkre jöttek és el is mennek. Az oktató, leíró blogcikk a tartalommarketing egyik fő eleme. (Jellemző címek lehetnek: Pl. Mi az a szaunaszeánsz… a kruppos roham tünetei… szájszag ellen házilag… olcsó szuvidolás receptek). Az emberek azt szeretik, amit ismernek. Ha megismerik a problémájukra választ adó, vagy érdekességet kínáló oldalt, akkor nagyobb az esély arra, hogy visszajönnek, vagyis elköteleződnek.

5 tipp az ellenállhatatlanul kattintásvonzó címadáshoz
Bármilyen gyorsan változik is a marketing, a jó címsor még mindig mindennél többet ér. A négy alapszabály mellett öt szakértői tippel segítünk, hogy ne menjen kárba mindaz, amit a cím után ír.

Harmadik fázis: a vásárlás

Ránéz még a Facebookjára napközben mobilon, látja a remarketing hirdetést. Este az otthoni laptopján is nézi, esetleg a tabletjén látja a kedvenc videója melletti hirdetésünket. Átböngészi a termékleírást. Másnap felmegy az asztali gépére a munkahelyén ebédidőben és ott rendel, mert könnyebb az adatait begépelnie a klaviatúrán, mint mobilon pötyögtetni.

Tehát fennáll a nagy kérdés, ha 4 eszközön is látogató volt, akkor érdemes-e mobilon hirdetni, blogolni ha a vásárlás direkt asztali gépen valósul meg?

A válasz egyértelműen igen, különösen akkor, ha az Analyticsben beállítottuk az eszközök közötti, vagyis cross device konverzió mérését. Ebben az esetben, ha az emberünk be van jelentkezve egy Google Accounttal, vagyis ezeken az eszközökön használ olyan alkalmazást, amihez ez kell, akkor a folyamatot egyben fogjuk látni, a mobilos, tabletes és asztali gépes belépéseit.  Ez azért is különösen jellemző, mert egy Gmail fiók ki és bejelentkezése mobilon általában nem annyira egyszerű, így az emberek többsége folyamatosan használja.

Tartalom szempontjából a konverziós, vásárlási útvonalban megjelenik a blogcikk, mint belépő oldal, tehát aki organikusan a keresőből jött a cikkünkre, jól követő akár 30 napon át addig az oldalig, amit beállítottunk konverziós célként, amíg megjelenik neki a köszönjük megrendelését oldal.

cégvezető, Digitalpixel Kft.
A céges ügyfelekre is hat a tartalommarketing
A tartalommarketing nem csak a fogyasztók felé történő értékesítésben, hanem a céges ügyfelek megcélzásában is nélkülözhetetlen. Ennek ellenére a vállalkozások többsége még mindig nem használja ezt a marketingeszközt megfelelően. Mutatunk néhány trendet, amelyet érdemes lenne jövőre szem előtt tartani!

Feliratkozom a(z) Piac & marketing téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor