A túlóra a leghatékonyabb munkaidő

A munkavállalók jelentős része elfogadja az akár fizetetlen túlórát is egy friss felmérés szerint, sőt, sokan ilyenkor nyújtják a legjobb teljesítményt. Cserébe napközben van idő a munkahelyi kapcsolatokra is. A szakértő szerint ez nem gond, a pozitív munkakultúra fontos előny az üzleti életben.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A magyar munkavállalók 82%-a szereti a munkáját és a munkahelyét, 74%-uk egyetért azzal a kijelentéssel, miszerint a munka és a magánélet közötti egyensúly megfelelő az Epson új, kkv-k körében végzett felmérése szerint. Mindez annak ellenére van így, hogy többségüknek (68%) hetente átlagosan 7 túlórája van, amelynek 41%-a kifizetetlen.

A munkavállalók jelentős része, 46% beismeri, hogy „a munkaórák mennyisége nem elegendő a szükséges feladatok elvégzéséhez", és 43 százalékuk mutat rá, hogy a munkával járó egyéb kötelezettségeknek való megfelelés, például részvétel a megbeszéléseken, jelentések készítése, az adminisztráció, a tényleges munkavégzés útjában áll. Emellett a kutatások arra is rávilágítanak, hogy az alkalmazottak a legjobb teljesítményre a túlórák ideje alatt képesek, ekkor olvassák el az olvasatlan e-mailjeiket (42%), nézik át befejezett vagy majdani feladataikat (43%), és mélyednek bele a szakcikkekbe készségeik fejlesztése érdekében (31%).

Kép:Pexels

Nem elpazarolt idő a kávészünet
A kávé szerelmesei számára egy csésze fekete sokkal többet jelent a szimpla élvezetnél, főleg a szürke hétköznapokon. A napközbeni kávézás nem csupán a kávézásról szól, még a kávérajongóknak sem.
A kutatás azt is felveti, hogy a túlóráknak köszönhetően munkaidőben sokkal inkább a szociális élet dominál a munkahelyeken, a megkérdezettek 29%-a beismeri, hogy szeret munkaidőben beszélgetni és társasági életet élni, a munkáját pedig túlórában fejezi be. Ezt támasztja alá, hogy a munkavállalók 80%-a fontosnak tartja a szociális életet a munkahelyen.

Fábián Miklós, az Epson Magyarország kereskedelmi vezetője szerint: „A munkavállalói elégedettség és a dolgozók ösztönzése fontos gazdasági összetevők, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni a versenyszellemű üzleti környezetben. A szervezetek támogathatják a pozitív munkakultúra kialakítását és még inkább hozzájárulhatnak dolgozóik boldogságérzetéhez.”

Véleményvezér

Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo