A magyar munkavállalók közel fele nem a végzettsége szerint dolgozik

A magyar munkavállalók 44 százaléka nem azon a területen dolgozik, amelyben a legmagasabb végzettségét szerezte, ráadásul további 44 százalék, főként a magasabb kereseti lehetőségek miatt aktívan gondolkodik a pályaváltáson - derül ki a Proffession.hu 1000 ember bevonásával készített online reprezentatív felméréséből.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A válaszadók legnagyobb részének, 19 százalékának a szakképesítés a legmagasabb iskolai végzettsége, a felmérés résztvevőinek azonban csupán a 9 százaléka nyilatkozta azt, hogy jelenleg szakmunkásként dolgozik.

Nincs elég munkahelyi képzés Magyarországon
Az EU-s átlaghoz képest kevesebben vesznek részt munkahelyi képzésekben Magyarországon, pedig az OTP Bank kutatásából kiderült: a magyarok számára fontos lenne, hogy mindennap tanuljanak valami újat.
A megkérdezettek 12 százalékának a legmagasabb iskolai végzettsége az adminisztrációval, illetve irodai munkával áll összefüggésben, míg ezen a területen a munkavállalóknak a 14 százaléka dolgozik a felmérés szerint. A válaszadók 8 százaléka az értékesítés, kereskedelem témakörében szerezte meg legmagasabb iskolai végzettségét, miközben az ilyen típusú álláshelyeken csupán 4 százalékuk tevékenykedik.

A felmérésben résztvevők 11 százaléka fizikai, betanított, segédmunkásként dolgozik, miközben 5 százalékuk nyilatkozta azt, hogy a legmagasabb iskolai végzettségével ilyen típusú munkaköröket tölthet be.

A pályaváltás lehetséges okainál a válaszadók 34 százaléka az anyagai okokat, 15 százalékuk rugalmas időbeosztás iránti igényt, 14 százalékuk pedig az adott munkahely megszűnése miatti kényszert jelölte meg.

A közleményben Göröcs Lili Melinda, a Profession.hu HR vezetője kifejtette: a pályaválasztási tájékoztatás szinte teljes mértékben hiányzik a magyar kultúrából. A fiataloknak nincs rálátása arra, hogy milyen lehetőségeik vannak, illetve, hogy az egyes szakmák milyen fizetésekkel, elvárásokkal és nehézségekkel járnak. A szülői tapasztalatok sem naprakészek, vagy reprezentatívak a legtöbb esetben. A HR vezető úgy vélte, a felmérés eredményei azt mutatják, hogy hiányzik a magyar tanrendből egy, a továbbtanulásra koncentráló tájékoztató óra.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo