Kínában is rugalmasabb a munkarend, mint Magyarországon

A magyar munkavállalók rugalmasságra vágynak, ugyanakkor a hazai vállalatok még le vannak maradva ezen a téren. A dolgozók szerint a távmunka és rugalmas időbeosztás növeli a hatékonyságot, ami a vállalatok számára is egyértelmű előnyt jelent.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Világszerte még mindig hagyományos munkarendben, irodában dolgozik a munkavállalók 68%-a a Randstad Workmonitor első negyedéves felmérése szerint, ugyanakkor a munkavállalók 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kezdenek elterjedni a rugalmas lehetőségek mind a munkavégzés helyét, mind az időbeosztást tekintve.

Kép: Pixabay

Sajnos Magyarország kicsit le van maradva, a munkavállalók 74 százaléka dolgozik hagyományos munkarendben, és mindössze 30 százalék tapasztal elmozdulást a rugalmasság irányába

– mondta el Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere. – Pedig az idei Randstad Employer Brand Research megerősítette, hogy elhelyezkedéskor – különösen a Z-generáció számára – fontos szempont, hogy a kiszemelt vállalatnál van-e lehetőség rugalmas munkavégzésre.

A régiót tekintve egyébként Ausztria jár az élen, náluk már minden második megkérdezett dolgozik távolról, illetve rugalmas időbeosztásban,

míg Csehországban és Lengyelországban Magyarországhoz hasonlóan kevesebb mint a dolgozók egyharmada.

A home office a jövő munkahelye
Gyökeresen átalakul a nemzetközi munkaerőpiac, ahogy egyre több feladat távmunkában is elvégezhető. Sok cég számára ez komoly segítséget jelent, hiszen gyakran nehéz helyben megtalálni a megfelelő alkalmazottat, miközben más országokban rendelkezésre állnak a speciálisabb munkák elvégésére kész szakemberek

A rugalmasság a hatékonyságot is segíti

Maguk a munkavállalók több szempontból is támogatják a rugalmas munkavégzést. Tízből nyolcan egyetértenek azzal, hogy hozzájárul a munka és magánélet egyensúlyának biztosításához, emellett növeli a munka hatékonyságát, a kreativitást és az elégedettséget is. Ez pedig a vállalatok számára is egyértelműen előnyt jelent, hiszen a motivált alkalmazottak jobban megbecsülik a munkájukat, és így a fluktuáció is csökkenthető – mutatott rá Szokody Ágnes.

A vállalatok fele még nem készült fel az otthoni munkavégzésre

A rugalmas munkaidő mellett a vállalatok home office biztosításával kedvezhetnek dolgozóiknak. A Randstad Workmonitor kutatásban megkérdezettek kétharmada – világszinten és hazánkban is – örülne, ha alkalmanként otthonról dolgozhatna. Ennek ellenére sok munkáltató még nincs erre felkészülve: a hazai dolgozóknak kevesebb mint fele nyilatkozott úgy, hogy a vállalata minden technikai feltételt biztosít a home office-hoz. 

Persze a munkavállalók között is vannak hagyománykedvelők: a magyar dolgozók 57 százaléka leginkább az irodában szeret dolgozni.

A rugalmas munkavégzés feltétele a megfelelő hozzáállás is: a vállalatoknak meg kell bízniuk alkalmazottaikban, és kellő önállóságot kell biztosítaniuk számukra. A fiatalok számára jobban megszabják a kereteket a vállalatok. Viszonylagos ellentét, hogy éppen ők azok, akik több szabadságra vágynak.”

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo