Nem a hardcore gamerek tartják el a videojátékgyártókat

Folyamatosak a viták arról, sportnak tekinthető-e a versenyszerű videojáték használat. Közben pedig az iparág egyre erősödik: már 24 milliárdos éves forgalmat tudhat magáénak. A játékok közül repülőstartot vett idehaza is a PuBG és a Fortnite, játékplatformot tekintve pedig erősödik a konzolok részesedése, de nem ez az egyetlen átrendeződés tavalyhoz képest. Merre tovább, eSport?

24 milliárd forint a hazai e-sport forgalom

Az eNET immáron harmadik éve kutatja, hogy kikből áll a hazai e-sportolók köre, hogyan és mennyit játszanak, és emellett, mennyit is költenek a hardcore gamerek. Az eSport ágazat forgalmának összesítésében a következő területek szerepelnek: a videojáték vásárlásra fordított összeg, a játékokhoz kötődő hardver és periféria vásárlás, a játékban való költés és a játékokhoz kapcsolódó vásárlások, mint például ajándéktárgyak, logózott termékek forgalma. 2018-ban e négy területre - az e-sporthoz köthetően - összesen 24 milliárd forintot költöttek a hardcore gamerek.

Az e-sportolók már többet keresnek sok olimpiai atlétánál
Tavaly 121 millió dollárt osztottak szét a különféle versenyeken, az idén már lesz olyan játék, amely önmagában is majdnem ekkora összdíjazást biztosít.
Az eNET videojáték kutatása 42 milliárd forintos teljes forgalmat jelzett a hazai videojáték piachoz kapcsolódóan. Ez azt jelenti, hogy miközben a hardcore gamerek a videojátékkal játszóknak csak egytizedét teszik ki, addig ők hozzák a teljes videojáték piac forgalmának a 60%-át. És hogy melyik terület köszönhet legtöbbet az eSportnak? Főként a hardver és periféria gyártók, mely területen az éves forgalom 10,7 milliárd forint volt. De az iparág számíthat a hardcore gamerekre a játékvásárlásokban is: míg a videojátékozóknak csak egy kisebb része az, aki fizet is a játszott videojátékért, addig tíz hardcore gamerből kilenc vásárol videojátékot – 2018-ban erre éves szinten 7,8 milliárd forintot költöttek.

Kevés a hivatásos "gamer" - Kép: SXC

425 000 fős eSport tábor

A kutatásban azokat tekintik hardcore gamereknek, akik játszanak e-sport játékot, versenyzők, vagy részt vettek már offline eSport rendezvényen – ez a kör jelenleg 425.000 főre tehető Magyarországon. Az elmúlt egy évben nem változott érdemben a hardcore gamerek száma, azonban a játékszokásaikban mutatkoznak eltérések.

Újra felfutóban a konzolos játékok

Az eSport játékokat továbbra is döntően PC-n játsszák, azonban kopik ennek a platformnak a kizárólagossága: míg 3 éve még a hardcore gamerek 90%-a PC-n játszott, addig mára ez az arány 82%-ra csökkent. Feljövőben vannak eközben az egyéb platformok, azok közül is a konzol és az okostelefon játékra való használata: mára a hardcore gamerek 19%-a játszik eSport játékot konzolon, és 24%-uk okostelefonon. A konzol pedig további erősödésre számíthat, hiszen nagyjából három gamer közül egy tervez konzolvásárlást a közeljövőben.

Feltörőben az eSport
A PayPal és a SuperData legújabb kutatása szerint az európai eSport piac bevétele 2018-ban elérheti a 325 millió dollárt, ebben a teljes magyar piac értéke a 665.000 dollárra nőhet. Az eSport iránt érdeklődő magyarok létszáma idén várhatóan 18 százalékkal nő, és eléri a 435.000 főt.
LoL, CS:GO, Hearthstone: megrendíthetetlen triumvirátus?

Továbbra is a LoL, a CS:GO és a Hearthstone a leggyakoribb játék a játékosok körében, ehhez a hármashoz zárkózott fel negyedikként a PuBG. Az elmúlt év egyértelmű nyertesei a PlayerUnknown’s Battlegrounds (PuBG) és a Fortnite. Utóbbival 2017 őszi megjelenése óta már hatból egy hardcore gamer játszik.

A PuBG szintén erőteljes növekedést produkált, jelenleg a Hearthstone-tól alig lemaradva a népszerűségi lista negyedik helyén áll. A „régi” játékok közül a Dota tábora folyamatosan csökken, már csak a leghűségesebb rajongók játszanak ezzel a játékkal.

Te tudnál Lan-partyt szervezni? - Kép: Pixabay

A versenyzők és akik azzá akarnak válni

A hardcore gamerek 11%-a tekinthető versenyzőnek: jellemzően online versenyeken indulnak, de az offline versenyeken való részvételük sem elhanyagolható. Bár az eSport világviszonylatban is nagy üzlet, Magyarországon még kevés az igazán nagy volumenű, magas pénzdíjakkal járó verseny. A hazai versenyzőknek sem elsődleges motivációja a pénzkereset: ugyan a versenyzők fele pénzkereseti lehetőségként tekint a versenyzésre, ennél erősebb motiváció a fejlődés, a saját határok feszegetése és a versenyzés szeretete: tízből 6-7 versenyzőt ez hajtja előre.

És mit várhatunk azoktól, akik jelenleg még nem játszanak versenyszerűen? Ennek a csoportnak is komoly ambíciói vannak a versenyszerű e-sport játékokkal kapcsolatban, hiszen négytizedük rövid- vagy hosszú távú tervei között szerepel az e-sportolóvá, versenyzővé válás lehetősége.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo