Ha tíz éve megkérdezték volna a nagy zenei kiadók igazgatóit, hogy fessék le a Sátánt magát, szinte biztos, hogy mind azt mondták volna: kopasz, fekete pólót, fehér tornacipőt hord és svéd. Így festett ugyanis Daniel Ek, a svéd hobbi-hacker, aki 25 évesen, 12 évvel ezelőtt megalapította a Spotify-t, a zenei streaming-szolgáltatót. Eik testesítette meg a zeneipari moguljainak szemében mindazt, ami az internetben rossz (vagy jó, ez nézőpont kérdése) az ingyen letölthető zenéket.
Pedig a valóságban éppen a Spotify volt az, ami megmentette az egyébként már sokak által halálraítélt zeneipart: ugyanis a legjobban éppen azok profitálnak a fellendüléséből, akik a szerzői jogokat birtokolják. A korábban ugyanis az MP3 korszakban feketén letöltött zenék helyett kiderült: a közönség már hajlandó fizetni a minőségi tartalomért: a Spotify havidíjaiból pedig szépen csordogál vissza a nagy kiadóknak, akik most már nem tartják ördögi kreációnak, hanem szépen csendben zsebre vágják a profitot, a fogyasztók pedig lényegesen olcsóbban jutnak a kiválasztott zeneszámokhoz, mintha egyenként megvásárolgatnák a maxiCD-ket. Mindenki jól járt.
Kivéve magát a Spotify-t, ami 12 éves fennállása óta egy cent hasznot sem termelt, a cég értéke 2018-ban átlépheti a 200 millió dollárt, azonban a tervei szerint a vesztesége is szárnyal, várhatóan meghaladja a 300 millió dollárt az idén. És mégis: a Spotify ma jelenik meg a New York-i tőzsdén, és szinte nincs olyan értékpapír, amit jobban várnának a befektetők.
Ez a tőzsdei bevezetés, szaknyelven IPO (Initial Public Offering) más tekintetben is érdekes. Nem lehet tudni például pontosan, hogy milyen értékben kereskednek majd a cég papírjaival. A Spotify ugyanis nem bocsát ki új részvényeket, így ez az akció tulajdonképpen nem is nevezhető klasszikus bevezetésnek. A cég tulajdonosai, a befektetők és a munkatársak már évek óta rendelkeznek részvényekkel és ezekkel egymás között szabadon is kereskedhetnek, ezt a tevékenységet végezhetik mostantól szabályozott tőzsdei nyílt kereskedelemben is.
Hogy mégis nagyon keresett értékpapír lesz, azt a piaci helye biztosítja: a Spotify az az online zenei piacon, ami a Google a keresőprogramok, vagy a Facebook a közösségi oldalak között: a piacvezető. Habár az Amazon és az Apple étvágya is megjött a zenei rajongók pénzére, a két rivális meg sem tudja közelíteni a Spotify közönségét. A svéd konszern ugyanis jelenleg 76 millió fizetős felhasználóval rendelkezik, és 95 millióan vannak, akik nem fizetnek a szolgáltatásért, cserében viszont meghallgatják a számok közé illesztett reklámblokkokat. Az, hogy ez az üzleti modell működőképes, a Netflix már bizonyította, amely szintén masszívan veszteségesen indult, mára azonban igazi nehézfiú lett a tőzsdén: a bevezetés óta a részvények értéke a 12-szeresére nőtt. Az, hogy valami hasonlót tervez a Spotify is, elég nyilvánvaló lehet abból, hogy Daniel Ek éppen azt a szakembert bízta meg a Spotify pénzügyeinek vezetésével, aki a Netflix tőzsdei bevezetését is lemenedzselte, Barry McCarthy-t.
Van azonban a Spotify-nak egy vagyontárgya, amely óriási értéket képvisel – és a vesztét is okozhatja. Ez pedig nem más, mint a felhasználók adatai. Nap, mint nap 30 milliárd adatot rögzítenek a csaknem 160 millió felhasználóról: mit, mikor hallgatnak, mit szeretnek és mit nem. Néhány hónapja már felmerült, hogy ezt az adatvagyont összevetve a cég 36 millió zeneszámra rúgó archívumával, hatalmas fegyvert lehetne adni az előadók, kiadók, koncertszervezők kezébe: hiszen nem kevesebb, mint a fizetőképes hallgatók ízlésvilága tárul fel így előttük. Ennek az adatvagyonnak a felhasználása azonban rendkívül kockázatos: mint a Facebook-esetből is láttuk, a pőrofilalkotásra alkalmas adatok rossz kezekbe kerülve a céget magát is megrengethetik.
