Még mindig rengeteg ember veszíti el a munkáját

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hétfőn délelőtt közzétett jelentése szerint Magyarországon júniusban újabb 13 ezer ember veszítette el az állását és kérte álláskeresőként való regisztrációját a munkaügyi hivataloknál. Ezzel 376 290-en lettek a regisztráltak, a koronavírus-járvány megjelenése óta pedig már 112 290-en veszítették el az állásukat hivatalosan.

Az mfor.hu cikke szerint ez az adat azonban csalóka, a valóság ennél jóval magasabb is lehet, hiszen többen lehetnek olyanok, akik bizonyos okok miatt nem jelentkeztek a hivataloknál. Vagy azért mert nem felelnek meg a nyilvántartásba vétel feltételeinek (például nem rendelkeznek a szükséges időtartamú biztosítotti jogviszonnyal, és nem lennének jogosultak álláskeresési járadékra), vagy azért, mert a piaci nehézségeket tekintve átmenetileg felhagytak az álláskereséssel.

Mindenesetre a júniusra közölt 376 290 fős regisztrált álláskeresői létszám több mint hároméves csúcsnak felel meg, legutóbb ennél több álláskereső 2017 márciusában volt Magyarországon.

Nem lanyhulnak a csoportos leépítések

A friss adatok szerint a májusinál is kicsivel több dolgozó volt érintett csoportos létszámleépítésben. Az egy hónappal ezelőtt 2262 fő után a hatodik hónapban 2307 alkalmazottól váltak meg a cégek ilyen formában. Az NFSZ jelentése szerint azonban már nem a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak leginkább kitett ágazatokban történtek leépítések, hanem egyéb területeken. A leépítések elsősorban

  • a mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása,
  • a közúti áruszállítás,
  • az alumíniumgyártás,
  • a számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység,
  • az egyéb műanyag termék gyártása,
  • a közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása,
  • valamint a táskafélék, szíjazat gyártása ágazatokat érintették főleg.
Területi megoszlást nézve
  • főként Budapesten,
  • Veszprém,
  • Pest,
  • Békés
  • és Tolna megyében volt nagyobb számú leépítés.
További részletek laptársunk, az mfor.hu cikkében. >>>

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo