Magyar egyetemek kapnak EU-s támogatást mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Unió mesterséges intelligenciával (Artifical Intelligence, AI) összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el, amelynek tagja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A támogatás keretösszege mintegy 20 millió euró. A közleményben kiemelték: a januárjában induló projekt célja létrehozni egy olyan európai platformot, amely elősegíti az innovációt és a technológia-transzfert a kutatók és a gyakorlati felhasználás között olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint például a közlekedés, a feldolgozóipar vagy az egészségügy.

Már nem a gyárakban veszélyeztetik a legtöbb ember munkáját a robotok
Nem a fizikai robotok, hanem a chatbotok jelentik a legnagyobb veszélyt az emberi munkahelyekre – írja a BBC.
Cél továbbá a startup vállalkozások, a kis és középvállalatok növekedésének a katalizálása is minden elképzelhető AI felhasználási szektorban - ismertették.

A BME közölte, hogy a két magyar egyetem szerepe a projektben a kutatási területen erős, továbbá a BME feladatköre a fejlesztés kommunikálását is megszervezni Magyarországon.

A nyertes 80 tagú konzorciumot a francia Thales Services SAS vezeti. Az ismert ipari partnerek között található a Philips, az Orange, az Allianz, az SAP, a Siemens, a Telenor és az ABB. A kutatóközpontok közül a francia CNRS, a német Fraunhofer és DFKI, az olasz CNR és az összeurópai EIT Digital is a tagok közé tartozik.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo