5 milliárdra pályázhatnak olyan mikrovállalkozások és magánszemélyek, akiknek 2 lovuk van

Az Agrárminisztérium a lovas ágazat megerősítését és több lábon állását kívánja támogatni a Lovas létesítmények fejlesztése című, 5 milliárd forint keretösszegű felhívással, amely fedett lovardák és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását támogatja.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A támogatási kérelmek benyújtására 2022. május 4-étől szakaszosan - kéthetes benyújtási időszakokban - előreláthatólag 2022. július 12-ig lesz lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2022. május 17-ig tart. A Megújuló vidék, megújuló agrárium program, valamint a Kincsem – Nemzeti Lovas Program megvalósítását egyaránt szolgáló, vidékfejlesztési forrásokból kiírt felhívás segíti a sportban, a turizmusban és az oktatásban meglévő lehetőségek kiaknázását a lovas társadalom számára a vidéki infrastruktúra fejlesztése révén.

Elő a lovakkal (Fotó: depositphotos)

Támogatási kérelmet olyan mikrovállalkozások (beleértve a családi mezőgazdasági társaságokat is), magánszemélyek vagy őstermelők nyújthatnak be, akik igazolják, hogy székhelyük/telephelyük vagy lakhelyük/tartózkodási helyük vidéki térségben elhelyezkedő településen van, és a támogatási kérelem benyújtását megelőző 24 hónapban folyamatosan legalább 2 ló tulajdonosai voltak az OLIR (Országos Lótenyésztési Információs Rendszer) szerint. A támogatást igénylőnek legkésőbb a projekt megkezdésének időpontjáig egyéni vagy társas vállalkozást kell alapítania, amely a tevékenységi köre szerint a projekt keretében létrejövő létesítmény működtetésére irányul.

A projektek megvalósítására kizárólag vidéki térségekben van lehetőség. A felhívás keretében önállóan támogatható tevékenységnek minősül a fedett lovarda kialakítása-, létrehozása-, felújítása-, bővítése legalább 20 méter x 40 méter méretű lovas pályával. Önállóan nem támogatható tevékenység keretében többek között a kapcsolódó kiszolgáló egységek, szociális helyiségek kialakítására (pl. raktár, büfé helyiség, vagyonvédelmet célzó beruházások) nyílik lehetőség.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100.000.000 forint, a támogatási intenzitás 50-70 százalék lehet. Amennyiben a projekt megvalósítási helye a Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókba esik, abban az esetben egységesen maximálisan 50 százalék (30 százalék +20 százalék-pont emeléssel) lehet a támogatás intenzitása. Amennyiben a Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Pest tervezési-statisztikai régiók valamelyikében valósul meg a projekt, abban az esetben a 290/2014-es Korm. rendeletben foglalt járási besorolási kategóriák alapján, a regionális beruházási támogatás szabályainak figyelembe vételével a támogatási intenzitás maximálisan a nem besorolt járásokban 50 százalék, a kedvezményezett járásokban 60 százalék (50+10 százalék-pont emeléssel), míg a fejlesztendő és komplex programmal fejlesztendő járásokban 70 százalék (50+20 százalék-pont emeléssel) lehet.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo