önfoglalkoztatás cikkek


Ráugrottak a kormányzati támogatásra az önfoglalkoztatók

Ráugrottak a kormányzati támogatásra az önfoglalkoztatók 

Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása.
Megugrott az érdeklődés ezután a támogatás iránt

Megugrott az érdeklődés ezután a támogatás iránt 

Több mint hatszorosára nőtt a kérelmek száma az önfoglalkoztatók támogatására.
219 ezer forintot kapnak azok a vállalkozások, akik nem tudtak bértámogatásra pályázni

219 ezer forintot kapnak azok a vállalkozások, akik nem tudtak bértámogatásra pályázni 

A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra - jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint.
Nem állás kell, hanem munka – Jönnek a haknimelósok

Nem állás kell, hanem munka – Jönnek a haknimelósok 

„Haknizni” korábban csak a szórakoztatóiparban dolgozók jártak, így magyarul meglehetősen furcsán hangzik, ráadásul némi pejoratív felhanggal is bír a kifejezés. Mégis úgy tűnik, meg kell barátkoznunk vele. Így nevezi ugyanis többek között az OECD és az amerikai szaksajtó a szabadúszókra épülő gazdaságot. Vagyis azt, amikor a szakemberek egyre jelentősebb része nem akar állást. Munkát akar.
Állás? Nem kell, csak munkát akarok

Állás? Nem kell, csak munkát akarok 

Észrevette már, hogy mostanában mintha folyamatosan csúcsforgalom lenne? Mit csinál ennyi ember az utcán, a nap közepén? Senki nem dolgozik? Dehogynem. Csak nem úgy. A szabadúszók gazdasága a PwC előrejelzése szerint 2020-ra 43 milliárd fontos (közel 49 milliárd eurós) iparág lesz.
5 üzleti ötlet, kis befektetéssel

5 üzleti ötlet, kis befektetéssel 

Az hálózatok korában, amikor az internetnek köszönhetően bárhová tudjuk teríteni termékeinket, sokan a saját otthonukból akarnak vállalkozni. Azonban a vállalkozó kedv még kevés, a legtöbb üzlethez bizony komoly kezdőtőke kell, ami gyakran bizony hiányzik. Lássunk néhány ötletet, ami komolyabb befektetés nélkül is elindítható!
Vállalkozna a magyar – ha tehetné

Vállalkozna a magyar – ha tehetné 

Világszerte gazdasági húzóágazattá vált az elmúlt években a közvetlen értékesítés. Közel 100 millió ember egészíti ki ebből a jövedelmét, vagy dolgozik teljes állásban ezen a területen – derül ki a Közvetlen Értékesítők Szövetsége Világszervezetének (WFDSA) tavalyi évről készült elemzéséből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Gazdaság

A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata

A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata 

A romló fizetési fegyelem és a bizonytalan gazdasági környezet egyre nagyobb nyomás alá helyezi a magyar kis- és középvállalkozásokat.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo