ökológiai túllövés napja cikkek


Már egy nagy globális bank is aggódik: kezdünk kifogyni a Föld erőforrásaiból

Már egy nagy globális bank is aggódik: kezdünk kifogyni a Föld erőforrásaiból 

1,7 Földre lenne szükségünk, hogy fogyasztásunk jelenlegi szintjén fedezni tudjuk igényeinket ökológiai erőforrásokkal, azok károsítása nélkül. 1970-ben még csak 2 nappal léptük túl a Föld kapacitását. A klímaváltozás negatív hatásaihoz való alkalmazkodás kerül majd a cégek és a kormányok programterveinek élére.
A költségoptimalizálás nem csak nekünk, a Földnek is jó

A költségoptimalizálás nem csak nekünk, a Földnek is jó 

Újabb 6 hat nappal korábbra került az Ökológiai Túllövés Napja, vagyis idén már augusztus 2-án elérte az emberiség azt a pontot, amikor feléltük a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Az ökológiai lábnyomunk csökkentéséhez a teljes hazai energiafogyasztás 32%-át kitevő lakóépületek, ezen belül is a családi házak szigetelése is jelentősen hozzájárulhat. Ebben a folyamatban a közeljövőben két fontos változás várható: 2018-tól tovább szigorodnak az épületek energiahatékonyságára vonatkozó követelmények, 2021-től pedig kizárólag a közel nulla energiaigényű épületek kaphatnak majd használatbavételi engedélyt. Az új szabályok eredményességét segítheti, hogy a tervek szerint a CSOK igénybevételét kiterjesztik felújításokra is, valamint ha elindul az 1980 előtt épült vidéki kocka-házakra vonatkozó felújítási program is.
Egy Földünk van, de ez nem elég

Egy Földünk van, de ez nem elég 

Idén augusztus 8-án jött el a túlfogyasztás napja. Mindazzal, amit holnaptól év végéig fogyasztunk, már a bolygó tartalékait éljük föl. Itthon egy évben 1,3 Magyarországnyit fogyasztunk, ha pedig mindenki úgy élne, ahogy mi, akkor 1,7 Földre lenne szükségünk. De csak ez az egy van.
Hétfőtől a jövő évet éljük fel

Hétfőtől a jövő évet éljük fel 

Idén augusztus 8-ra esik az ökológiai „túllövés napja”, azaz öt nappal korábban érjük el ezt a szintet, mint tavaly. A természet ettől a naptól nem képes újból előállítani annyi energiát, mint amennyit elhasználtunk, így az emberiség már a bolygó következő évi erőforrásait használja. Mivel Magyarországon a teljes energiafelhasználás harmadát a lakossági fogyasztás teszi ki, a Knauf Insulation szakértői szerint a lakóépületek energiaszükségletének csökkentése komoly lehetőség a környezetvédelmi célok elérésében.
Mától hitelre fogyasztunk

Mától hitelre fogyasztunk 

Minden eddiginél hamarabb jött el a Túlfogyasztás Napja. Az emberiség idén alig több mint 7 hónap alatt, augusztus 13-ára használta el a Föld egész éves erőforrás mennyiségét, a Global Footprint Network jelentése szerint. Az elmúlt 15 évben a túlfogyasztás világnapja 2 hónappal került előrébb, de a bolygó kizsigerelése folytatódik. Magyarország is pazarol: ha rajtunk múlna, már május 8-án átlépnénk a fenntarthatóság küszöbét - közölte a WWF.
A világ nem elég: mától a jövőnket fogyasztjuk

A világ nem elég: mától a jövőnket fogyasztjuk 

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához, már most felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek fenntartható módon egy teljes évig elegendőnek kellett volna lenniük. Idén tehát a mai naptól kezdve év végéig, azaz 134 napon keresztül a jövő évi erőforrásokat fogyasztjuk.
Ökológiai túllövés és a globális gazdaság

Ökológiai túllövés és a globális gazdaság 

Míg a globális recesszió -, amely 2008 októberében kezdődött - lelassította az emberiség erőforrások iránti igényét és a CO2 kibocsátás növekedését, a fogyasztásunk továbbra is növekszik.
Ma van az Ökológiai Túllövés Napja

Ma van az Ökológiai Túllövés Napja 

2012-ben augusztus 22-e az a „virtuális dátum", amelytől kezdve az emberiség túlfogyasztja a Föld természeti erőforrásait. Alig kilenc hónap alatt felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeket a bolygó fenntartható módon képes előállítani ebben az évben, és így átléptünk a túllövés állapotába. Másként megfogalmazva: már nem csak a természeti tőke - hosszú távon is rendelkezésre álló hozamait - használjuk, hanem azon túl már a tőkéből is költekezünk.
Már a jövő évi készleteinket éljük fel

Már a jövő évi készleteinket éljük fel 

Szeptember 27-éig az emberiség teljesen felélte a teljes évre rendelkezésére álló ökológiai erőforrások és szolgáltatások kereteit, így ma van az Ökológiai Túllövés Napja - állapította meg a Global Footprint Network (GFN).
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo