Németország cikkek


Egymillió elektromos autó már a német utakra került

Egymillió elektromos autó már a német utakra került 

Júliusban átlépte az egymilliót a forgalomban lévő teljesen elektromos és hálózatról tölthető (plug-in hibrid) autók száma Németországban.
Három éve nem történt ilyen a német gazdaságban

Három éve nem történt ilyen a német gazdaságban 

Németországban 2008 augusztusa óta először került 3 százalék fölé a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme idén júliusban.
Nagyon nem mindegy Magyarországnak, mi történik a német autóiparban

Nagyon nem mindegy Magyarországnak, mi történik a német autóiparban 

A magyar ipar és külkereskedelem számára kiemelten fontos a német autóipari cégek helyzete. Bár a német állam jelentős támogatásokat nyújtott az ottani vállalatoknak, az autóipari cégek egy része nem felelt meg a kritériumoknak, ennek eredményeként 32 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma – derül ki a Coface hitelbiztosító elemzéséből.
Létszámbővítésben gondolkoznak a németek

Létszámbővítésben gondolkoznak a németek 

A német kis- és középvállaltok negyede tervezi alkalmazottai számának növelését a pandémiát követően a Handelsblatt hétfői számában idézett felmérés alapján.
Koronavírus: jön a német védettségi alkalmazás

Koronavírus: jön a német védettségi alkalmazás 

Bevezetik Németországban az okostelefonra fejlesztett védettségi igazolást, amellyel az Európai Unió teljes területén tanúsítható a védettség az új típusú koronavírus által okozott betegségtől - jelentették be Berlinben.
Nemcsak Magyarországon kapott gyomrost a turizmus

Nemcsak Magyarországon kapott gyomrost a turizmus 

Az első negyedévben kétharmadával csökkent a németországi szálláshelyek forgalma a járványvédelmi korlátozások miatt, márciusra viszont már mérséklődött a visszaesés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.
Mire számítanak a külföldi cégek Magyarországon? Varga Mihály elmondta

Mire számítanak a külföldi cégek Magyarországon? Varga Mihály elmondta 

A Magyarországon működő német, illetve külföldi vállalatok továbbra is bíznak az ország gazdasági teljesítményében, a vállalatvezetők - akárcsak a kormány - az idei magyar növekedést a régiós átlagnál magasabbra várják - mondta Varga Mihály a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara online eseményén, amelynek témáját a kamara idei konjunktúrajelentése adta.
Megütötte a járvány Európa legnagyobb gazdaságát

Megütötte a járvány Európa legnagyobb gazdaságát 

Kellemetlen adatok érkeztek Németországból.
Romlott a németek hangulata

Romlott a németek hangulata 

A koronavírus-járvány terjedését fékező újabb korlátozások állnak a háttérben.
Átírták a számot: ekkora GDP-növekedéssel számol a német kormány

Átírták a számot: ekkora GDP-növekedéssel számol a német kormány 

Javítottak az idei prognózison.

Szorult helyzetben a német vendéglátóipari vállalatok 

Közel a felére csökkent a forgalmunk a koronavírus-járvány kezdete óta.

Évekig tarthat mire feltápászkodik a német gazdaság 

A német munkaerőpiaci kutatóintézet friss előrejelzése szerint várhatóan 2025-ig, sőt még később is érezni fogja a koronavírus-járvány hatásait a német gazdaság.

Megsemmisítő lenne, ha meghosszabbítanák a korlátozásokat Németországban 

A lezárások meghosszabbítása megfosztaná a német gazdaságot a növekedéstől az idén.

Több német vesztette el a munkáját az év végén 

Nőtt a munkanélküliségi ráta és a munkanélküliek száma januárban Németországban a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit jelentése alapján.

Visszavesznek a németek – nincs ok a bizakodásra? 

Jelentős mértékben csökkenteni készül az idei GDP-növekedési előrejelzését a német kormány a Spiegel lap pénteki beszámolója szerint.

Meghosszabbíthatják a zárlatot Németországban 

Február közepéig hosszabbíthatják meg a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.

Újabb ágazat kerülhet bajba a németeknél 

Csődhullámtól tart a német divatcikk kiskereskedelmi ágazat szakmai képviseleti szervezete, a BTE a járványvédelmi zárlatnak tulajdoníthatóan bekövetkezett forgalomkiesés és a szakma sajátosságait figyelmen kívül hagyó állami támogatások miatt.

Megúszták a németek a csődhullámot - legalábbis egyelőre 

A csődbejelentési kötelezettség válság idejére bevezetett lazításának a feloldásával decemberben megemelkedett ugyan a vállalati csődök száma Németországban, de csődhullám nem következett be az IWH gazdaságkutató intézet felmérése alapján.

Nem lesz még nagyobb baj a német munkaerőpiacon? 

A második járványvédelmi zárlat miatt nem számítanak a munkaerőpiaci helyzet romlására a munkaközvetítők a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) szerdai jelentése alapján.

Megállíthatatlanul drágulnak a lakások Németországban 

Németországban mintha nem is lenne járvány, úgy drágulnak tovább a lakások és a lakásbérleti díjak. De nem egyenletesen, a belvárosokban akár némi csökkenés is elképzelhető, miközben az elővárosok, kertvárosok, jó közlekedésű kisvárosok piaca virágzik. A kereslet egy része befektetési célú, és mivel a kamatok még sokáig gödörben maradhatnak, jó ideig kitarthat.

Pocsék a hangulat a németeknél 

Romlott a német fogyasztók hangulata decemberben, már a harmadik egymást követő hónapban a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet kedden közölt felmérésének tanúsága szerint.

Koronavírus: Németországban még idén elkezdik oltani a lakosságot 

A lehető legkorábbi időpontban, már december 27-én elkezdődhet a lakosság beoltása az új típusú koronavírus ellen Németországban - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön.

Adókönnyítést kérnek a válság miatt - Németországban 

Adókönnyítést, a válságnak tulajdonítható veszteségeknek az adó terhére történő leírását tartja a vállalatok megsegítése legjobb eszközének a német iparszövetség, a BDI elnöke.

Olcsóbb lett az élet Németországban? 

Jelentős mértékben csökkentek a fogyasztói árak novemberben Németországban a szövetségi statisztikai hivatal pénteken közzétett végleges adatsorának tanúsága szerint. A felülvizsgálat során nem változtattak az előzetesen közölt adatsoron.

Több százezer munkahelyet félt egy német szervezet 

Több százezer, határozott időre szóló munkaszerződés megszűnésére számít a koronavírus-válság maradandó következményei miatt a német IG Bau (Industriegewerkschaft Bauen-Agrar-Umwelt) szakszervezet.

Német cégek mondták el, mennyire tartanak a megszűnéstől 

A vállalatok 15 százaléka érzi magát egzisztenciális veszélyben a koronavírus-válság miatt.

Kisebb meglepetést hozott a német infláció 

Németországban a vártnál erősebben csökkentek a fogyasztói árak novemberben, ami ezúttal is az energiaárak zuhanására és az általános forgalmi adó kulcsainak mérséklésére vezethető vissza.

Megint gyomrost adnak a német gazdaságnak a szigorítások 

Az újabb járványvédelmi korlátozások a negyedik negyedévben is gazdasági visszaesést okozhatnak Németországban vezető német közgazdászok szerint.

25 német céggel tárgyal beruházásokról a kormány 

A magyar kormány nem a szociális segélyezést, hanem a munkahelyek megtartását tartja megoldásnak a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben, ezért támogatja a munkáltatók beruházásait - jelentette ki Szijjártó Péter, amikor online jelentkezett be a Német Iparszövetség keddi tanácskozásán.

Koronavírus: újabb komoly mentőcsomagot állítanak össze Németországban 

2021 januárja és júniusa között óriási összegeket szórnának ki a cégeknek.

Messzebbre kerülhet Magyarország az európai élvonaltól? 

Pénteken tették közzé a harmadik negyedévre vonatkozó első becsléseket s német és a francia GDP-re is, amelyek a vártnál erősebb növekedésről tanúskodtak. Ezen a napon erősítette meg Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a korábbinál nagyobb visszaesést várnak. Ez pedig azt vetítheti előre, hogy a lemaradásunk idén nem csökken, hanem növekszik a centrumhoz képest.

A vártnál rosszabb a német cégek hangulata 

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben romlott a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe októberben az előző havihoz képest.

Német nagyvállalati vezetők mondták el, miként látják a jövőt 

Meglepően optimistának találta a pénzügyi vezetők körében uralkodó hangulatot a Deloitte könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó vállalat.

Elmarad a csődhullám Németországban? 

A koronavírus-válság ellenére is alacsony szinten stabilizálódott Németországban a vállalati csődök száma, az így elveszített munkahelyek száma azonban emelkedett a hallei IWH gazdasági kutatóintézet keddi jelentése alapján.

Komoly csődhullámra számítanak a németek 

A német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) arra készül, hogy csődhullám miatt erőteljesen nő azok száma, akiket segélyezni kell a munkájuk elvesztése miatt.

Nagyon óvatosan, de egyre optimistábbak a németek 

Javulgat a fogyasztói hangulat Európa legerősebb gazdaságában.

A Lidl megálmodója óriásit kaszált 

Megjelent Németország gazdaglistája.

Bajba kerülhet az autóipar, ha tovább szigorít az EU? 

A német autóipari vállalatok szakmai képviselete szerint meghaladná az autóipar teherbírását az emissziós határértékek további csökkentése.

Csődhullámtól félnek a németek 

Az ország turisztikai szervezeti és vendéglátóiparosai aggódnak.

Ahány ház, annyi szokás - így tesztelnek Nyugaton 

Németországban ingyenesen ellenőriztetheti magát, aki „rázós” helyről jött, Ausztriában viszont fizetnie kell. Nagy-Britanniában nincs tesztelés, csak karantén – csupán azok kérhetnek vizsgálatot, akiknek tüneteik vannak. A magyarok alapesetben mindhárom országba szabadon beutazhatnak.

Augusztusban optimizmus volt, szeptemberben visszatér a depresszió? 

A beszerzési menedzser indexek Európa-szerte optimizmusról árulkodtak. Ugyanakkor az adatfelvételi időpontokban vélhetőleg még kedvezőbb járványügyi adatok lehettek, így szeptemberben könnyen jöhet egy újabb visszaesés.

Vizsgálódnak a Porsche háza táján - mivel volt gond? 

Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt - írták német lapok.

Csak óvatosan optimisták a németek – a jövő még mindig ködös 

Elemzők által vártnál jelentősebben javult augusztusban az előző havihoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.

Több tízezer munkahely tűnt el egy ágazatban 

A német gépiparban 32 ezer munkahely szűnt meg az év első felében a koronavírus-válság, a kereskedelmi konfliktusok és az autóipar strukturális átalakulása miatt - ismerteti az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA hétfői közleményében.

Kellenek a beruházások: erre ad milliárdokat a német kormány 

Állami hitelgaranciával áll a német kormány a svéd Northvolt vállalat Volkswagen AG és a BMW AG befektetői részvételével épülő akkumulátorgyár-beruházásai mögé - jelentette be a berlini gazdasági minisztérium.

Meglepetés jött a németektől 

Romlás helyett váratlanul nagyot javult, Németországban 16 éves, az euróövezetben 5 éves csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex a ZEW gazdaságkutató intézet augusztusi felmérésében.

Egyre kevesebb a részmunkaidőben dolgozó német 

Csökkent a részmunkaidős foglalkoztatottak száma és aránya júliusban Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.

100 ezer munkahely veszhet el az európai autóipar szívében 

Akár 100 ezer munkahely is áldozatul eshet a német autóiparban az amerikai és az európai kereslet csökkenése miatt Ferdinand Dudenhöffer neves autóipari szakértő szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo