Szép számok sora érkezett Németországból

A német Bundesbank valamivel jobbnak értékeli a konjunktúra várható alakulását Németországban, mint néhány héttel ezelőtt.

A jegybank havi előrejelzésében utal a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes jelentésére, amely szerint a német gazdasági teljesítmény 2022 utolsó negyedévében stagnált.

A magas infláció és az ukrajnai háború miatt kialakult általános bizonytalanság megterhelte ugyan a gazdaságot a negyedik negyedévben a Bundesbank közgazdászai szerint, az energiaipaci feszültség azonban lényegesen enyhült a nyári helyzethez képest. Enyhült a beszállítói fennakadások hatása is a feldolgozóiparra és az építőiparra.

NIncs nagy gond (Fotó: Depositphotos)
NIncs nagy gond (Fotó: Depositphotos)

Az állami támogatásoknak köszönhetően csökkent decemberben a gáz- és távhőárak által gyakorolt inflációs nyomás. A fogyasztói árindex így 8,6 százalékra mérséklődött a decemberi 10 százalékról és az októberi 10,4 százalékról.

Az elmúlt év átlagában a fogyasztói árak 7,9 százalékkal emelkedtek Németországban, az infláció ezzel a Szövetségi Köztársaság megalakulása óta a legmagasabb szintet érte el. A német gazdaság teljesítménye azonban tavaly minden nehézség és visszahúzó erő ellenére a koronaválság előtti szint felett állapodott meg. A Destatis előzetes adatai alapján tavaly 1,9 százalékkal nőtt a német bruttó hazai termék az előző évihez képest. A Bundesbank az idei évre a decemberi prognózisában a GDP 0,5 százalékos csökkenését jelezte előre. A januári havi jelentésben a Bundesbank nem szolgált újabb növekedési prognózissal az idei évre.

Az idei első negyedévre számos közgazdász a bruttó hazai termék csökkenését várja az előző negyedévhez képest. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo