Mobiltárca cikkek

hirdetés

Ráharaptak a magyarok az érintésmentes fizetésre

Ráharaptak a magyarok az érintésmentes fizetésre 

A mobiltárcás vásárlási tranzakciók száma és értéke is több mint a duplájára ugrott 2021-ben.
Imádnak mobillal fizetni a fiatalok

Imádnak mobillal fizetni a fiatalok 

Elsősorban banki applikáción keresztül vásárolnak azok a fiatalok, akik érintésmentes fizetésre is használják a mobiljukat. A második helyen a Google Pay áll 42 százalékkal, a harmadikon az Apple Pay 34 százalékkal - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív kutatásból, amely többek között a 19-29 évesek fizetési szokásait vizsgálta. A budapestiek körében a fintech szolgáltatók megoldásai is népszerűnek számítanak.
Ha úgyis mindig a kezünkben van, miért ne használnánk fizetésre is

Ha úgyis mindig a kezünkben van, miért ne használnánk fizetésre is 

Több mint egy év alatt már közel 4 milliárd forintot költöttek a K&H mobiltárcás ügyfelei. Jellemző, hogy leginkább 5 ezer forint alatti vásárlásra használják a mobiljukat.
Egyre többet járunk mobilbankba

Egyre többet járunk mobilbankba 

A K&H várakozásai szerint az idén tovább nő a mobilbank szerepe: év végére már 180 ezer felhasználóra számítanak, mindezzel együtt pedig a mobiltárcás forgalomban is növekedés várható.
Az egyetemisták között már terjed a mobiltárca

Az egyetemisták között már terjed a mobiltárca 

Négy diákból egy biztosan használna mobiltárcát, egyötödüknek pedig már van is ebben tapasztalata – derült ki a Mastercard legfrissebb kutatásából. A felmérés szerint az egyetemisták 29%-a vásárol rendszeresen online, míg mobilon keresztül ez az arány 20%.
hirdetés
Még van hova fejlődni: kihívások előtt a mobiltárca szolgáltatók

Még van hova fejlődni: kihívások előtt a mobiltárca szolgáltatók 

Különleges kihívásokkal küzdenek a mobilfizetési megoldásokat kínáló vállalkozások, amelyekből csak Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában háromszáz működik.
Jogosan félnek a fintech startupoktól a bankok

Jogosan félnek a fintech startupoktól a bankok 

Előttem az utódom? A hazai bankok két éve még legyintettek a fintech-forradalomra, mint múló hóbortra. Pedig nemcsak pénzügyeink intézése terelődik át a teljesen digitális platformokra, hanem a céges pénzügyi folyamatok is. Felhasználóbarát appok fognak tarolni, melyek könnyebbé teszik életünket és praktikus ügyeinket. A bankok felköthetik a nadrágjukat.
Percekre vagyunk a készpénz nélküli világtól

Percekre vagyunk a készpénz nélküli világtól 

Észvesztő sebességgel változik a tranzakciós ökoszisztéma, sorra indulnak az alternatív virtuális fizetési platformok, bár a használatuk még nem elterjedt. Egyre többen beszállnak a bankbizniszbe és a kölcsönszerzésbe, vagy épp fizetőeszközt kreálnak.
A fizetési élmény is számít a fogyasztóknak

A fizetési élmény is számít a fogyasztóknak 

Leginkább a nyereményjátékokról beszélgetnek online a vásárlók egymással, de a második helyen a lehetséges fizetési megoldások jönnek a Master Card friss tanulmánya szerint.
Elmosódik a határ az offline és online fizetés között

Elmosódik a határ az offline és online fizetés között 

A 2014-es évben mind az online fizetési tranzakciók, mind a hagyományos POS hitel- és készpénzkártyás fizetési tranzakciók terén növekedést tapasztaltak a szakértők, és ez a trend csak gyorsulni fog az idén.
hirdetés

Csúszhat a nemzeti mobiltárca 

A nemzeti mobilfizetési rendszer idén szeptember 30-ra tervezett indulásának 2014. július 1-jére halasztását javasolják, mivel a nemzeti mobilfizetési rendszer 2014. július 1-jei kötelező bevezetésével együtt ezen időpontig engedi működni a már létező piaci mobilfizetési szolgáltatásokat.

Pénztárca a telefonban? Indul a teszt! 

Megkezdődött az NFC-technológián alapuló új fizetési megoldás, a MobilTárca piaci bevezetése előtti tesztje.
hirdetés
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
hirdetés
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hirdetés
Megér az egészsége napi egy kávé árát?

Megér az egészsége napi egy kávé árát? 

Az egészség az egyik, ha nem a legfontosabb magánvagyonunk, a legtöbben azonban ezt nem mérik fel időben és csak kevesen gondolnak arra, hogy az egészségükre is biztosítást kössenek.

Költségkímélés

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok 

Az Allianz Hungáriához az év első 8 hónapjában közel 35 ezer lakóingatlannal kapcsolatos kárbejelentés érkezett.

Jogi kisokos

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt  

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását.

Cégblog

Zsinórban harmadszor nyerte az Országgyűlés a Csúcs Kupát

Zsinórban harmadszor nyerte az Országgyűlés a Csúcs Kupát 

A Csúcs Kupa kispályás közéleti labdarúgó tornáján vett részt a Magyar Színészválogatott, a Magyar Újságírók Válogatott, a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottja, és az Üzletemberek csapata.

Klímablog

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése  

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá.

Társadalom

Orosz drónok hatoltak be a román légtérbe

Orosz drónok hatoltak be a román légtérbe 

Ukrajnai háború - Lehetséges légtérsértést észleltek a román radarok.

Infokom

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt  

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo