Imádnak mobillal fizetni a fiatalok

Elsősorban banki applikáción keresztül vásárolnak azok a fiatalok, akik érintésmentes fizetésre is használják a mobiljukat. A második helyen a Google Pay áll 42 százalékkal, a harmadikon az Apple Pay 34 százalékkal - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív kutatásból, amely többek között a 19-29 évesek fizetési szokásait vizsgálta. A budapestiek körében a fintech szolgáltatók megoldásai is népszerűnek számítanak.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egyre nagyobb szelet jut a magyarországi piacon az érintésmentes bankkártyáknak, a hivatalos jegybanki adatok szerint az arányuk 92 százalékos az összes bankkártyához képest. Az érintésmentes kártyaforgalom bővülésében szerepet játszanak a mobiltelefonos fizetések, ám ezekből többféle van, a K&H ifjúsági indexéhez készített kutatás pedig azt vizsgálta, hogy a mobiltelefonos fizetést kipróbáló 19-29 évesek körében melyik alternatíva a legkedveltebb.

Mivel fizetnek?

A felmérés végeredménye szerint leggyakrabban egy alkalmazást, azaz mobiltárcát használnak érintésmentes fizetésre: 47 százalékuk választja ezt a megoldást. Gyakoriság szempontjából a második helyen áll a Google Pay 42 százalékkal, a harmadikon pedig az Apple Pay.

„A globális megoldások, mint a Google vagy az Apple az egész világon tarolnak, itthon is hónapról hónapra sokszorozódik meg a tranzakciószám és annak mértéke, ami azt jelenti, hogy egyszerűbbé teszi az ügyfelek életét” - mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
A szakember hozzátette: Az okostelefonos fizetés mellett az okosórás vásárlások is egyre népszerűbbek. A K&H ifjúsági indexe szerint országosan a fiatalok 12 százaléka használta már okosóráját vásárlásra, míg a K&H ügyfelei körében ez az arány 15 százalék. A jövőben pedig várhatóan ez az alternatíva is nagyobb teret nyer, annál is inkább, mert a K&H szeptember végétől elérhetővé tette a Garmin Pay és a Google Pay okosórás fizetési lehetőséget, amellyel az indulás óta több mint 3 ezer alkalommal fizettek.
 
Kik szeretik a Revolutot és társait?

Az is látható a felmérés eredményeiből, hogy a mobiltelefonjukat érintésmentes fizetésre használó fiatalok 23 százaléka használja a fintech szolgáltatók - köztük a Revolut és a Curve - rendszereit. A fővárosi fiatalok körében ezek a megoldások még népszerűbbek, hiszen Budapesten 37 százalék használja a neobankokat, vagyis azoknak az új pénzügyi intézményeknek a megoldásait, amelyek részleges vagy teljeskörű banki szolgáltatást nyújtanak, ugyanakkor fizikai bankfiókhálózattal nem rendelkeznek, kizárólagosan online platformon üzemelnek.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo