Kintlévőség cikkek


Mit kell tudni a csődeljárásról?

Mit kell tudni a csődeljárásról? 

Szinte bármely cég életében előfordulhat, hogy különböző belső vagy külső negatív hatások következményeképpen fizetésképtelenné válik, tartozásait nem tudja törleszteni hitelezői felé. Ilyenkor a vállalkozásnak lehetősége van csődeljáráshoz folyamodnia, amely megoldást jelenthet a pénzügyi problémák jogi úton való rendezésére.
Sok cég a létét érzi veszélyben a nemfizetések miatt

Sok cég a létét érzi veszélyben a nemfizetések miatt 

A vállalatok 46%-a az automatizációt és a digitalizációt tartja a legnagyobb kihívásnak, amivel a kintlévőség-kezelési szakma szembesül az elkövetkezendő években – az EOS Csoport európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmánya szerint.
Mit lehet tenni a kintlévőségek ellen?

Mit lehet tenni a kintlévőségek ellen? 

Minden cég számára komoly kihívást jelent, ha számláikat partnereik nem rendezik időben. Az Intrum által készített Európai Fizetési Jelentésből azonban kiderült, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb pénzügyi kockázatoknak vannak kitéve emiatt, mint a nagyvállalatok
Gátat szabnak a kintlévőségek a magyar vállalatok bővítési terveinek

Gátat szabnak a kintlévőségek a magyar vállalatok bővítési terveinek 

A vállalati szektor folyamatosan küzd a késedelmes fizetés okozta nehézségekkel, és a kintlévőségek mértéke Magyarországon növekvő tendenciát mutat – derül ki az Intrum Justitia friss felméréséből. A nemzetközi kutatás eredményei szerint a megkérdezett hazai cégek egynegyede a munkaerő-elbocsátást sem tartja kizártnak, ha a kritikus szintet eléri kintlévőségük mértéke.
Inkább a banknak fizetünk, mint a szolgáltatóknak

Inkább a banknak fizetünk, mint a szolgáltatóknak 

A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is banki tartozásaikat törlesztették legnagyobb számban a magyarok – derült ki az EOS Csoport kutatásából. A telekom cégeknek és a közüzemi szolgáltatóknak kevesebben fizettek.
Kezdünk rákapni a fizetési meghagyásra

Kezdünk rákapni a fizetési meghagyásra 

Jelentősen nőtt a fizetési meghagyások száma 2016-ban, de főként cégek élnek ezzel az eszközzel. Még mindig kevés magánszemély kezdeményezi az eljárást, pedig számukra is van lehetőség.
Jobban vagyunk, de rosszabbul fizetünk

Jobban vagyunk, de rosszabbul fizetünk 

Kissé romlott a fizetési morál Magyarországon tavalyhoz képest az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. Bár sok mutató javul, összességében rosszabbul fizetünk.
Mit tegyünk, hogy pénzünknél legyünk?

Mit tegyünk, hogy pénzünknél legyünk? 

A vállalkozások legnagyobb gondjai között élen áll a késve fizetés vagy a leírási veszteségként elkönyvelt, elmaradt számlakiegyenlítés. Beruházások maradnak el, vagy dolgozók veszítik el a munkahelyüket emiatt. Pedig vannak praktikák, amelyekkel elkerülhető, hogy a csőd szélére sodródjunk egy-egy fizetési gondokkal küzdő vevő miatt.
Mihez kezdjünk, ha nincs pénze az adósnak?

Mihez kezdjünk, ha nincs pénze az adósnak? 

Gyakran előforduló jelenség, hogy az egyébként jómódúnak tűnő adós hirtelen vagyontalannak bizonyul, amikor tartozásának behajtására kerülne sor, ezért a vele szemben fennálló követelést nem lehet végrehajtani. Mi a teendő olyan esetben, ha a követelésünk fedezetéül szolgáló vagyont az adós időközben másra ruházza, mielőtt a végrehajtás során értékesíteni lehetne?
Az adósság nem jó hecc

Az adósság nem jó hecc 

Hiba lenne a rémhírekben felbukkanó, üzletietlen, követelőző hangnemben kommunikáló és hatósági szerepkörben tetszelgő önjelölt egyszemélyes Kft-k mögé bújó emberek miatt elfeledkezni arról, mennyire fontos szerepe is van követelések szakszerű kezelésének egy működő piacgazdaságban.

Öt tipp, hogy időben fizessen a vevő 

A késedelmes számlafizetés még mindig a magyar gazdaság rákfenéje, de tőlünk nyugatabbra sem fenékig tejfel a vállalkozók élete. Most mutatunk öt tippet, amelyekkel ráveheti ügyfeleit, hogy időben – vagy legalább gyorsabban, egyenlítsék ki a tartozásaikat.

Futhatnak a cégek a pénzük után 

Mintegy 1000 milliárd forintos kintlévőséget érintenek az elévülést érintő szabályok az új Ptk.-ban. Az új kódex értelmében ugyanis már nem elegendő a megszakításhoz, ha csak egyszerűen írásban felszólítják a cégek adósaikat a fizetésre.

A rák, ami pusztítja a gazdaságot 

Szakértőnk szerint magyar téveszme, hogy kínos lenne kezelni a kintlévőségeinket. Az elvégzett munkáért, teljesített szállításért jár az ára, persze az nem mindegy, hogyan kérjük.

Maradjunk a pénzünknél, avagy követeléskezelés eredményesen! 

2013 őszén folytatódik a Piac&Profit KKV-AKADÉMIÁJA! Az őszi tantervben ismét bőséges ismeretanyagot találhatnak a kis- és középvállalatok döntéshozói. Tekintse meg a szeptember 11-i „Pénzünknél maradva. Követeléskezelés eredményesen” című rendezvény programját.

Így lehet feketelistára kerülni 

Miután 2010-től jelentősen kiszélesedett az adószám-felfüggesztés lehetőségével érintett adózók köre, látványosan nő felfüggesztett adószámok aránya. 2011-ben összesen több mint 140 ezer adóhatósági határozat emelkedett jogerőre. A szankcióval érintett társaság nem tudja levonni az áfát és a folyamatban lévő kiutalásokat is leállíthatja az adóhatóság.

Ha késnek a fizetéssel, akkor 46 napot kell várnunk... 

A gazdasági válság új trendet hozott a fizetési szokásokban, ezzel magyarázható, hogy alacsony mértékben, de javult a magyar fizetési morál 2008 októberéhez képest - ez derül ki a Dun & Bradstreet legfrissebb jelentéséből. Bár a hazai vállalkozások számláinak mindössze 48%-át fizetik ki határidőre, ez a tavalyi időszakhoz képest közel 4 százalékpontnyi javulást jelent, és az átlagos fizetési határidő is csökkent 1 nappal.

Fél évig még reménykedhetünk 

Egyre több céget érint létében is fenyegetően, hogy tartoznak neki, kintlévőségei időben és mennyiségben is mind kiterjedtebbek A hazai cégek hatvanöt százalékának van lejárt kintlévősége, valamint egy harmadának kintlévőségeinek mértéke meghaladja az ötven millió forintot - áll a Coface Hungary legfrissebb elemzésében. A tapasztalatok szerint egy fél éve lejárt adósságnak már csak igen kis százalékát látják viszont a hitelezők.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A meggazdagodás szabályai

A meggazdagodás szabályai 

Ahogy Máté apostol mondta: "Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van".
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Páratlan lehetőség vállalkozóknak, közvetlen pénz az uniótól

Páratlan lehetőség vállalkozóknak, közvetlen pénz az uniótól 

Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak.

Cégblog

A meggazdagodás szabályai

A meggazdagodás szabályai 

Ahogy Máté apostol mondta: "Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van".


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo