Mit lehet tenni a kintlévőségek ellen?

Minden cég számára komoly kihívást jelent, ha számláikat partnereik nem rendezik időben. Az Intrum által készített Európai Fizetési Jelentésből azonban kiderült, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb pénzügyi kockázatoknak vannak kitéve emiatt, mint a nagyvállalatok

Ugyanakkor abban már mutatkozik különbség, hogy mennyire vannak kitéve a nemteljesítésből fakadó következményeknek. A kutatásban résztvevő magyar KKV-k 73 százalékát kérték már partnereik arra, hogy fogadjanak el a szokásosnál hosszabb fizetési határidőt, a kérésnek 70 százalékuk gondolkodás nélkül eleget is tett.

Ezzel szemben a nagyvállalatok lényegesen jobb helyzetben vannak, hiszen a megkérdezettek csupán harmada felé érkezett ilyen jellegű igény, melyet az érintett válaszadók közel 30 százaléka fogadott csak el.

Behúzzák az adósságféket
Októbertől szigorodnak az adósságfék szabályok, hatályba lép ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelete, amely a rövidebb kamatperiódusú jelzáloghiteleknél a mostaninál alacsonyabb eladósodottságot enged meg a jövedelem mértékéhez képest.
Miért fizetnek későn a vevők?

A késedelmes fizetés négy okra vezethető vissza. A legtöbb esetben a partnerek pénzügyi nehézségei állnak a háttérben, ez cégmérettől függetlenül egyformán érinti az egyes vállalkozásokat.

Az elhúzódó fizetés mögött álló második leggyakoribb ok az adminisztrációs hiba. Érdemes kiemelni, hogy erre elsősorban a nagyvállalatok partnerei hivatkoznak, közel minden második eset ide vezethető vissza. A felek közötti viták okozta késedelmes fizetés szintén a nagyvállalatoknál jellemzőbb, az érintett cégek több mint harmadának okoz nehézséget.

Ezzel szemben a szándékos fizetési késedelem a KKV-kat érinti inkább: az érintettek közel harmada jelölte meg, hogy partnerei szándékosan nem tettek eleget időben fizetési kötelezettségeinek.

Mit lehet tenni?

A késői fizetések likviditási kihívásokhoz vezethetnek, mégis, a vállalatok csak kisebb része tesz óvintézkedéseket. A legnépszerűbb megelőző megoldásnak az előreutalás megkövetelése, a KKV-k 36 százaléka él ezzel a megoldással. Professzionális követeléskezelő szolgáltatását pedig csak a kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka vesz igénybe, míg a nagyvállalatok közül majd minden ötödik.

„Fontos, hogy a kis-, és középvállalkozások felismerjék és tisztában legyenek azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak a kintlévőségek kezelésére. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem csak akkor tudnak az erre szakosodott cégekhez fordulni, ha már megtörtént a baj. A kintlévőségek elkerülése érdekében számos, ezt megelőző megoldás is létezik, gondolok itt például a vevői cégek folyamatos cégfigyelésére mint kockázatcsökkentő eljárásra” – emelte ki Kis Annamária, az Intrum üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo