Inkább a banknak fizetünk, mint a szolgáltatóknak

A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is banki tartozásaikat törlesztették legnagyobb számban a magyarok – derült ki az EOS Csoport kutatásából. A telekom cégeknek és a közüzemi szolgáltatóknak kevesebben fizettek.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az EOS Csoport összesen több mint 600.000, 2016-ban Magyarországon kezelt ügyet vizsgált meg kutatásában. Az eredmények alapján a magyarok legnagyobb darabszámban a banki tartozásaikat törlesztették – az összes törlesztés 60%-át, míg a telekommunikációs tartozások 22%-át, a közüzemi adósságok pedig 18%-át tették ki az összes befizetésnek. Összegeket vizsgálva szintén a banki tartozások törlesztések adták a befizetések legnagyobb hányadát (70%), míg a telekommunikációs tartozások az összes törlesztés 16%-át, a közüzemi befizetések pedig 13%-át tették ki.

Milyen személyes adatok adhatóak át a követeléskezelőnek?
Sokszor előforduló panasz, hogy a követelések behajtásával foglalkozó cégek az érintett hozzájárulása nélkül kezelik az adós személyes adatait, és használják fel a behajtás során. Előfordul, hogy a behajtó az adós jövedelmi-vagyoni helyzetére, egészségi állapotára vagy az adós környezetében élő személyek adataihoz jut hozzá. Kezelhet-e személyes adatokat a követeléskezelő, és ha igen, akkor milyen adatokat? Szakértőnk segít!
A legtöbb tartozást a korábbi évekhez hasonlóan a 40 és 59 éves korcsoport törlesztette 2016-ban, az ő befizetéseik adták a teljes összeg felét, a 60 évnél idősebbek az összes törlesztés 27%-át, míg a 20 és 39 év közöttiek a 23%-át tették ki.

2015-höz képest jelentős emelkedés látható az átlagos befizetések összegében, ami 10%-kal, 17.606 forintra nőtt. Darabszámát tekintve 2016-ban 15%-kal több befizetés érkezett a jogi eljárások számának növekedése miatt.

Dr. Kiss Nikoletta, az EOS Faktor Zrt. jogi- és követeléskezelési igazgatója szerint 2016-ban két fontos különbség látható a jogi szakaszba került ügyekkel kapcsolatban: „A tavaly lezajlott banki elszámolások következtében a peres eljárások során több alkalommal sikerül egyezségre jutni, illetve ugyanez igaz a végrehajtási eljárásokra is. Továbbá egyre gyakoribbá válik a bíróságokkal történő elektronikus kapcsolattartás is, aminek köszönhetően felgyorsult, és a korábbi évekhez képest zökkenőmentesebbé vált az ügykezelés” – mondta el a szakember.

A kutatás kitér a korai kapcsolatfelvétel és a részletfizetési megállapodások következtében megtakarított jogi költségekre is. „Elsődleges célunk, hogy még a korai szakaszban sikerüljön megállapodást kötnünk, mivel amennyiben egy ügy nem kerül jogi szakaszba, úgy nem merülnek fel vele kapcsolatban jogi többletköltségek sem. A vizsgált több mint 600.000 ügy esetében átlagosan mintegy 51.000 forintot tesz ki ez a többletköltség. Közös célunk az adósokkal a tartozás mindkét fél által elfogadható rendezése, így, amennyiben együttműködési hajlandóságot tapasztalunk, arra törekszünk, hogy megkönnyítsük a fizetést, azaz egyedi részletfizetési megállapodást kössünk. Ebben az esetben akár a további kamatozás is megállíthatóvá válhat” – emelte ki Dr. Kiss Nikoletta.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo