Családok otthonteremtési kedvezménye cikkek


Itt vannak a CSOK mától érvényes szabályai

Itt vannak a CSOK mától érvényes szabályai 

A használt lakások vásárlásához, bővítéséhez biztosított családi otthonteremtési kedvezményről (csok) megjelent kormányrendelet szerint egy gyerek után 600 ezer, két gyerek után 1 millió 430 ezer, háromnál 2 millió 200 ezer, négy vagy több gyerek esetén pedig 2 millió 750 ezer forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
CSOK-változások: a héten minden kiderül

CSOK-változások: a héten minden kiderül 

A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) új, megváltozott részleteit foglalja össze.
Ereszt a fővárosi albérletlufi

Ereszt a fővárosi albérletlufi 

Megállni látszik a fővárosi albérletboom. Budapesten február elején 160 ezer forintért hirdették a kiadók lakásokat, ami megegyezik a tavaly februári szinttel. Ugyanakkor vannak kivételek, a XIII. kerületben például 20 százalékkal nőtt az átlagos bérleti díj a legnépszerűbb, 50-70 négyzetméteres téglaépítésű lakások esetében - derül ki az ingatlan.com összesítéséből.
Hol a csapda? Ingyen telkeket kaphatnak a CSOK-igénylők

Hol a csapda? Ingyen telkeket kaphatnak a CSOK-igénylők 

Egyre több önkormányzat jelezte a megújult CSOK – „leánykori nevén” szocpol – kihirdetése óta, hogy ingyen adnának építési telket a CSOK feltételeinek eleget tevő, náluk letelepedni vágyó családoknak. Igaz, nem minden követelmény nélkül. A CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blog segítségével összegyűjtöttük, hol, miért cserébe lehet ingyen telket kapni.
CSOK: februártól ismét változik

CSOK: februártól ismét változik 

Februártól ismét változnak az új otthonteremtési támogatás szabályai. A cél az, hogy még többen vehessék igénybe az úgynevezett CSOK-ot, és minden magyar család a lehető legolcsóbban juthasson otthonhoz. A kormány két rendeletbe foglalja februárban a program korábbi kereteit; ezek egyike a régi, a másik pedig az új építésű lakásokkal kapcsolatos.
A használt lakásoknál is drágulást hozhat a CSOK

A használt lakásoknál is drágulást hozhat a CSOK 

A CSOK hatása már most érződik az ingatlanpiac kereslet-kínálati oldalán, ugyanis a feltételeknek megfelelő eladásra kínált új házak és lakások száma hirtelen megugrott. Meglehet, a legtöbb hír a 10+10 milliós, új építésekre fókuszál, a használt ingatlanok piacán is fellendülés várható a kormány által minap bejelentett, bővített támogatásnak köszönhetően – derült ki a Jófogás.hu adataiból.
Ez most a gödör alja, vagy van még lejjebb?

Ez most a gödör alja, vagy van még lejjebb? 

Soha nem szűnt meg annyi cég az építőiparban Magyarországon, mint 2015-ben, és soha nem alakult olyan kevés, mint éppen tavaly. Az ágazat rendelésállománya is a mélyben van, de ha a CSOK elég gyorsan termőre fordul, és az új EU-s támogatási ciklust is sikerül jól időzíteni, akár egy gyors fordulatnak is tanúi lehetünk.
Könnyített CSOK: helyzetbe hozták a pesti lakásokat

Könnyített CSOK: helyzetbe hozták a pesti lakásokat 

Könnyített a kormány a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) feltételein, eltörölte az államilag támogatott CSOK-os lakáshitelek esetén alkalmazandó 30 millió forintos értékhatárt. Ennek eredményeként jelentősen bővült a CSOK 10+10 millió forintos konstrukciójának megfelelő új építésű lakások kínálata - derül ki az ingatlan.com friss adataiból.
A CSOK miatt nem lesznek olcsóbbak a lakások

A CSOK miatt nem lesznek olcsóbbak a lakások 

A CSOK bejelentése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján az Otthon Centrum szerint nem csökkennek az újépítésű ingatlanok árai. A rendkívüli módon megugrott vásárlói kereslet miatt ugyanis a fejlesztők nagymértékű építkezésekbe kezdenek, és ez felhajtja a fejlesztési telkek árát, valamint a felfutó fejlesztések megterhelik az építőipari kapacitásokat. Ezen tényezők akár már fél éven belül a fejlesztési költségek emelkedéséhez vezethetnek.
Várost kell váltani a csok-os lakásért

Várost kell váltani a csok-os lakásért 

A családi otthonteremtési kedvezményre (csok) jogosult ingatlan iránti kereslet és kínálat földrajzilag erősen szétválik, az alkalmas ingatlanok nem ott fekszenek, ahol a támogatásra legkevesebb kockázattal potenciálisan jogosult háromgyerekes családok élnek.

Áfacsökkentés, vagy CSOK? 

Mi a különbség az kedvezményes 5 százalékos áfakulcs és az áfa-visszatérítési támogatás között? Ennek a nyomába eredtünk az RSM-DTM szakértőjének segítségével.

Mennyiért kapni CSOK-os lakást? 

December második felében és január első napjaiban számottevően, 64 százalékkal nőtt a magánszemélyek által feladott hirdetések száma, ami elsősorban a Családok Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) kibővítésével magyarázható - derül ki az ingatlan.com friss összeállításából. Budapesten a CSOK-képes új lakások átlagos négyzetméterára 535 ezer forint, Székesfehérváron 380 ezer forint, Debrecenben pedig 345 ezer forint.

Nem unatkoztunk az ünnepek előtt  

Az év vége sem telt unalmasan 2015-ben. Az év utolsó hónapjában sorra jöttek az uniós pályázatok, de a gazdaság számára hasonlóan fontos hír volt, hogy döntöttek a lakásáfa csökkentéséről. Kiderült, többet kaphatnak a háromgyerekes családok is. Decemberben zárult a párizsi klímacsúcs is, nem is akármilyen eredménnyel.

10 millió jár három gyerekért 

Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a házaspároknak az új lakás vásárlásához, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján.

Ne csak a lakásfelújítást támogassuk? 

Ha nem lehet egy lakást költséghatékonyan felújítani, kapjon támogatást a család az ingatlan újjáépítésére. A gazdaságosan fel nem újítható lakások helyettesítő újjáépítésére ugyanakkor többletforrásokat kellene biztosítani a megnyíló EU-s forrásokból is, hiszen azok költségesebb beruházások, mint a felújítások a Társaság a Lakásépítésért közleménye szerint.

A leggyakoribb kérdések az új szocpol kapcsán 

Július 1-től lehet vissza nem térítendő állami támogatást igénybe venni használt lakás vásárlásra, a lakásépítés és bővítés mellett. A támogatást hitelintézetektől lehet igényelni, a fő szabályok egységesek, de a gyakorlatban lehetnek eltérések a pénzintézetek egyes ajánlatai között: van, ahol már igényelhető a CSOK és van, ahol csak augusztus végén, vannak bankok, melyek a teljes összeget beszámítják önerőnek, mások csak a meglévő gyerekek után igényelt támogatást fogadják el. Ezen kívül jó tudni, hogy házépítés esetén szakaszos, használtlakás vásárlásnál pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet, illetve az építés és bővítés is támogatható a CSOK-kal, feltéve, ha az ingatlan legalább „B” energetikai besorolású – összegezte többek között a tudnivalókat az Otthon Centrum Hitel Center.

Jövő héttől CSOK lesz a szocpol! Mutatjuk, mi változik 

Július 1-jétől Családok Otthonteremtési Kedvezménye néven már használt lakás vásárlására és akár egy gyermekes családok számára is elérhető lesz az új szocpol. A támogatás összege 500 ezer és 3,250 millió forint között lehet, de több dologtól is függ, és területileg eltérő lehet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Bővülő hiteltermékek az MFB-nél

Bővülő hiteltermékek az MFB-nél 

Elindult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram.

Költségkímélés

Egyre kevésbé bízzák a véletlenre a nyugdíjas éveket a magyarok

Egyre kevésbé bízzák a véletlenre a nyugdíjas éveket a magyarok 

Nemcsak az öngondoskodás egyik alappillérét jelentő nyugdíjbiztosítások, de a kockázati életbiztosítások is egyre népszerűbbek valamennyi korosztályban.

Pénzszerzés

Nagyon bejött az egyik ösztöndíjprogram

Nagyon bejött az egyik ösztöndíjprogram 

Nagy az érdeklődés a kisgyermeknevelő képzésekben résztvevők ösztöndíj-támogatása iránt.

Cégblog

Személyi kölcsönből vesznek autót a magyarok

Személyi kölcsönből vesznek autót a magyarok  

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt.

Társadalom

Ezért menekülnek a magyarok az államiból a magánegészségügybe

Ezért menekülnek a magyarok az államiból a magánegészségügybe  

Tovább nőtt az állami és a magán szakorvosi ellátások megítélése közötti különbség egy országos kutatás eredményei alapján.

Infokom

Mesterséges intelligencia: mi a helyzet az adatkezeléssel?

Mesterséges intelligencia: mi a helyzet az adatkezeléssel?  

A magyarok túlnyomó többsége már most ismeri a technológia alapjait, és bízik benne, hogy a vállalatok felelősen használják az adatokat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo