Bérpótlék cikkek


A rabszolgatörvényben nem a 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma

A rabszolgatörvényben nem a 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma 

A Munka Törvénykönyve tervezett módosításának az eddig leginkább vitatott elemein – az évi 400 órás túlóraplafonon, illetve a 36 hónapra bővített munkaidőkereten – túl van egy további olyan rendelkezése, amelyről alig esett szó, pedig visszaélésszerű alkalmazása tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
Éjszakai munka Szlovákiában: a nőknek nem lesz kötelező

Éjszakai munka Szlovákiában: a nőknek nem lesz kötelező 

Korlátozzák januártól az éjszakai munkavégzés lehetőségeit és emelik az érte járó bérpótlékot Szlovákiában, ahol az Európai Unió (EU) országai közül arányaiban a legtöbb alkalmazott végez ilyen munkát - jelentette a pozsonyi Pravda baloldali napilap a kormányprogram készülő kiegészítésére hivatkozva szerdán.
Kihátrál a kormány a boltok szívatásából

Kihátrál a kormány a boltok szívatásából 

Mégsem nyújtja be a kormány a kereskedelmi törvény módosítását. Azt, ami gyakorlatilag visszahozná a vasárnapi boltzárat és kötelezővé tenné újabb alkalmazottak felvételét.
A vásárlók érdekeit is sértheti a kormány tervezete

A vásárlók érdekeit is sértheti a kormány tervezete 

A kormány a tervezett, egyes fogyasztóvédelmi és a munkavállalók védelmével kapcsolatos legújabb intézkedéseket a szakmai szervezeteket bevonása nélkül készítette elő – olvasható az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményében. Az OKSZ megítélése szerint ennek következményeként olyan intézkedéscsomagot készítettek elő, ami fékezi a kereskedelem egészének – így a kisvállalkozásoknak is – a további fejlődését, a korszerű szervezési megoldások alkalmazását, ami súlyosan sérti a vásárlók érdekeit és egyes esetekben hátrányosan érinti az alkalmazottakat is.
Eldőlt: újabb napra fizethetnek munka nélkül a munkáltatók

Eldőlt: újabb napra fizethetnek munka nélkül a munkáltatók 

Megszavazta a Parlament a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. A munkavállalók örülnek, a munkáltatóknak viszont egy újabb napot jelent, amikor munka nélkül fizetnek bért, illetve szükség esetén 100 százalékos bérpótlékot.
Munka, munkaidőn kívül? Ha megfizetik…

Munka, munkaidőn kívül? Ha megfizetik… 

Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók tisztában vannak általában azzal, hogy ha a munkavállaló a Munka Törvénykönyvében meghatározott egyes speciális időtartamokban, illetve időszakokban végez munkát, akkor részére bérpótlék jár, amelyet főszabály szerint tételesen a munkavállaló alapbérét alapul véve kell elszámolni. Ugyanakkor sokan nem ismerik az Mt. azon szabályait, amelyek a bérpótlékok tételes elszámolása helyett egyszerűbb elszámolást tesznek lehetővé. Dr. Parázsó Helgát, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás ügyvédjét kérdeztük.
Elveszi a hétvégi pótlékot sokaktól az Mt. módosítása

Elveszi a hétvégi pótlékot sokaktól az Mt. módosítása 

Hatályba lépett a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása. Átfogó változtatások helyett végül csak az uniós jogharmonizáció volt a cél. A módosítások egy pont kivételével a munkavállalóknak kedveznek. Az az egy viszont a hétvégi pótlék elvesztését jelenti egy csomó embernek.
Akinek sok a vasárnapi bérpótlék, az ne is nyisson ki

Akinek sok a vasárnapi bérpótlék, az ne is nyisson ki 

Aki nem tudja kifizetni a 100 százalékos bérpótlékot az alkalmazottaknak vasárnapra, annak nem is éri meg kinyitni – mondja Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, aki szerint muszáj máshogy osztozni a profiton a kereskedelemben, mint eddig. Szakszervezetekkel együtt ajánlást fogalmaztak meg, hátha akkor a kormány is hajlandó tárgyalni. Egyelőre ugyanis nem volt ilyen megkeresés.
Három fontos dolog a munkaidőkeretről

Három fontos dolog a munkaidőkeretről  

A munkaidőkeret a munkaszervezés és munkaidő rugalmas beosztásának egyik gyakori eszköze. Azonban szabályait gyakran félreértelmezik, ami mind a munkavállalók, mind a munkáltatók oldalán hátrányos következményekkel járhat. Járnak-e a bérpótlékok munkaidőkeret esetén is? Megúszható-e így a túlóra fizetés?Kell-e a munkaidőkerethez a munkavállaló hozzájárulása?
A bérpótlékot is érinti a következő Mt.-módosítás

A bérpótlékot is érinti a következő Mt.-módosítás 

A Munka törvénykönyvének jelenlegi módosítási javaslata alapján nem jár majd például vasárnapi bérpótlék azoknak, akik rendeltetésüknél fogva vasárnap is működő munkahelyeken dolgoznak, így ez érintheti, például az egyes közműveknél dolgozókat is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

A hitelpiacon sem csak a húszéveseké a világ

A hitelpiacon sem csak a húszéveseké a világ 

Inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként.

Cégblog

Itt van, mit kell tenni a becsődölt utazási iroda ügyfeleinek

Itt van, mit kell tenni a becsődölt utazási iroda ügyfeleinek 

Megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását a Colonnade biztosító.

Gazdaság

A hitelpiacon sem csak a húszéveseké a világ

A hitelpiacon sem csak a húszéveseké a világ 

Inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként.

Társadalom

Cicciolina bekeményített, milliárdokat követel

Cicciolina bekeményített, milliárdokat követel 

Staller Ilona tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől életjáradékának csökkentése miatt.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo