Kissé soká lépett az apró crossoverek piacára a Volkswagen, hisz míg a Nissan Juke 2010-ben jelent meg, a németeknek ehhez további hét évre volt szükségük. De most itt a T-Roc, s a legegyszerűbben úgy írható le, mint tipikus Volkswagen, amely a mai terepjárós divatot adoptálta sikeresen. Az autó ugyanis nem sokban különbözik egy új Golftól (amely már kellően tágas négy ember hosszabb távú utaztatására), amit néhány centivel megemeltek, hogy így komfortosabb legyen, de közben határozott futómű kerüljön alá.

Ami a dizájnt illeti, semmi kacifántosság, csak a jól bevált egyenarculat crossoveres kivetülése látható a T-Roc-ra pillantva. A külső összeszedett, minden része illik a többihez, de nincs igazán kiemelkedő részlete. Optikailag a fényszórókkal egybeépített hűtőmaszk talán a legérdekesebb, ahogy a felfújt kerékívek is említést érdemelnek, bár ezek miatt meglehetősen kicsinek tűnnek a 16 collos alufelnikre szerelt 215/60-as abroncsok. Hátul a LED lámpatestek, a középre helyezett modellnév, illetve alul az ál-légbeömlők és kipufogóvégződések igyekeznek beindítani valamit az emberben.

A belső is maximálisan teljesíti az elvárt szintet: a műszerfalat egyedül a nagyobb, 8 colos infotainment kijelző toldja meg egy kis extraként, a hangulat így viszont némiképp rideg, túl sok a fekete és sötét rész. Bár maga a központi kijelző képe hihetetlenül szép, és kellő méretű is, se tolatókamera, se navigáció nem jár ezen a szinten, így épp a lényeg maradt ki belőle. Cserébe legalább a menüt nagyon egyszerű kezelni. Az érintésekre azonnal és pontosan reagál, sőt, van közelségérzékelő is, ami kellemes plusz effekt. A két USB csatlakozó (okostelefon képének átjátszására is alkalmasak) mellett SD memóriakártya-, valamint CD-olvasó is jutott bele, ahogyan két 12 voltos szivargyújtó csatlakozó is az utastérbe. Tárolórekeszekből az elvárt mennyiséget találjuk a T-Roc-ban, így egy-egy másfél literes palackot elnyelni képes első ajtózseb, az első könyöklő előtt két pohártartó, alatta egy kisebb rekesz, de a váltó előtt a telefonoknak szükséges tároló is ott van, míg hátul kisebb ajtózsebek, a könyöklőt lehajtva pedig szintén két pohártartó tárul fel.

Volkswagen T-Roc

A csomagtartó mérete (445 liter) kellőképpen nagy, így a kényelmesen elférő négy fő hosszabb nyaralásához is elég holmit is elnyeli. Sajnos a tetőkárpitba nem jutott szemüvegtartó, ahogy a napellenzők piperetükrei mellé sem építettek lámpákat, bár ezek apróságok. A gyári hangrendszer minősége kifogástalan, a klimatizálás kétzónás, s persze minden gomb és kapcsoló ott van, ahol az ember elsőre keresné. Az általános anyagminőség megfelelő, de nem kiugró.

Ami viszont megdöbbentő, az a zajszigetelés: nemcsak a motor hangja, de a környezeti zajok hatalmas része is elvész, mire az utastérbe kerül, így autópályán is síri csendben utazhatunk, ami miatt az átlagnál jobb utazóautó a T-Roc. Ehhez a futómű hangolása is hozzátesz, ugyanis nagyautós jellemmel igyekszik semmissé tenni az úthibákat az egyébként elég határozott lengéscsillapító–rugó páros. A felfüggesztés persze multilink rendszerű, így nincs min csodálkoznunk. Manőverezésünket és haladásunkat olyan extrák segítik (felár nélkül), mint az adaptív, sávtartó tempomat, ami úgy végzi a munkáját, ahogy kell: tájékoztat, ha lassabb járművet érzékel maga előtt, majd szépen elkezd lassítani, a kormányt persze nem tudjuk elengedni az utazás során hosszabb időre, ugyanis az autó rögtön figyelmeztet minket. De az „auto hold” névre keresztelt fékezést tartó funkció is hasznos felszerelés, melyet minden elektromos kézifékkel szerelt járműben kötelezővé tennék. Az ütközéskerülő rendszert szerencsére nem szabták túl érzékenyre, így nem sípol feleslegesen például egy előttünk lekanyarodni készülő másik jármű miatt. Elöl-hátul radarok segítik a parkolást, amelyet a fő kijelzőn egy felülnézetes ábra is segíti vizuálisan elhelyezni.

Az autó egyik legérdekesebb része az új fejlesztésű, 1,5 literes turbófeltöltős soros négyhengeres benzinmotor, amely hengerlekapcsolást is tud, így részterhelésnél csak két dugattyú végzi a négyütemű működést, miközben a másik kettő „üresen” (üzemanyag befecskendezése nélkül, de természetesen kenés mellett) jár. Erről külön nem informál minket a fedélzeti számítógép, csupán egy „eco” felirat jelenik meg, amikor a spórolós mód lép életbe, de gázadásra szinte szempillantás alatt erőre kap a teljes aggregát. 150 lóerővel nyilván nem egy sportautó, de minden helyzetben és fordulaton képes kellemesen megindulni. 130 km/órás tempónál mindössze 2800-at pörög percenként a főtengely, így a pillanatnyi fogyasztás is 6,5 literes érték körül mozog, ami elég jó egy benzinmotortól úgy, hogy relatíve magas építésű kocsiszekrényt kell lendületben tartania. Az ehhez társuló, jó motorhőháztartásnak köszönhetően nagyon hamar üzemi hőmérsékleten autózhatunk, míg akár többórányi állás után sem megy 50 fok alá a víz hője, ez pedig biztos jelent pár deci spórolást. Nekünk az 500 kilométeres teszt során vegyesen használva 6,1 literes átlagérték jött ki, amely már-már dízelesen alacsony – károsanyag-kibocsátási szempontból viszont minden bizonnyal környezetkímélőbb – érték.

Szerző:

Kőrössy Balázs