Az elmúlt évek energiaválsága Európa-szerte felerősítette és központba helyezte a lakhatással kapcsolatos problémákat. A legtöbb uniós ország állami beavatkozásokkal igyekezett mérsékelni a lakossági energiaárakat, azonban Magyarországon egy ellenkező irányú folyamat indult el. Megingott a rezsicsökkentés intézménye, amely 2013-as bevezetése óta először kényszerült lényeges átalakításra. A rezsicsökkentés 2022-es “csökkentése” rávilágított: a lakosság nagy része ki van szolgáltatva az energiaár-változásoknak, és nincs felkészülve egy hasonló energiaválságra.
Ennek egyik fő oka, hogy lakóépületeink többsége nagy energiaigényű és korszerűtlen. A teljes lakóépület-állomány több mint fele GG vagy annál rosszabb energiaosztályba tartozik – ezek a korszerű ingatlanoknál 2,5-3-szor több energiát használnak fel.
Lakóingatlan-állományunk mélyfelújításával akár 60 százalékkal kevesebb energiát fogyaszthatnánk; ez lehetne a valódi rezsicsökkentés, valamint az energiaszegénység felszámolásának kulcsa. A 2050-es dekarbonizációs célok eléréséhez évente 130 000 lakóingatlan mélyfelújítására lenne szükség, míg a valóság ennek töredéke. Emögött részben az eredeti rezsicsökkentés áll, mivel a garantáltan alacsony árak nem ösztönözték az energia takarékos használatát, és így még kevésbé a lakáskorszerűsítési hajlandóságot.
Sőt, a háztartási villamos energia, földgáz és távhő felhasználása 2014 és 2021 között együttesen 34 százalékkal emelkedett, csak a földgázhasználat pedig 43 százalékkal. Mivel ezek nagy része fosszilis alapú, a rezsicsökkentés klímavédelmi szempontból teljesen fenntarthatatlan. Ráadásul óriási nemzetgazdasági terhet is jelent; a 2023-24-es központi költségvetésben a lakhatási célú kiadások kétharmadát – több milliárd forintot – a lakossági rezsivédelem teszi ki. Ezzel szemben a legszegényebb rétegeket érintő szociális tüzelőanyag támogatására a rezsicsökkentésre költött milliárdok csupán töredékét fordították (lásd az ábrán).
