Több százmillió dolláros amerikai fegyverszállítmány indul Ukrajnába

Az Egyesült Államok 300 millió dollár értékű fegyver- és lőszerszállítmányt küld Ukrajnának sürgősségi biztonsági segítségként idén először - jelentette be a Fehér Ház.

Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tavaly december óta szünetelő segítségnyújtás megújítását az tette lehetővé, hogy a védelmi minisztériumnak, a Pentagonnak a beszállítókkal folytatott tárgyalások során sikerült bizonyos "előre nem tervezett megtakarításokat" elérnie azokban a szerződésekben, amelyek a korábbi időszakban Ukrajnának küldött amerikai katonai raktárkészletek pótlására szolgálnak.

Teljes gőzzel dolgozik a hadiipar mindkét oldalon (Fotó: Depositphotos)
Teljes gőzzel dolgozik a hadiipar mindkét oldalon (Fotó: Depositphotos)

Jake Sullivan tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Ukrajnának sürgősen szüksége van eszközökre a fegyveres harchoz. Kifejtette, hogy a jelenlegi helyzetben a folytatódó orosz támadások közepette az ukrán haderő kénytelen takarékoskodni a hadianyaggal, ami "területben és emberéletben" mérhető veszteségeket okoz, valamint a NATO számára "stratégiai" veszteséget jelent.

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője ezzel egy időben bejelentette, hogy az Ukrajna számára összeállított újabb csomag tartalmaz többi között 105 és 155 milliméteres lövedékeket, Stinger légelhárító rakétákat, HIMARS-önjáró eszközökben használatos rakétákat, páncéltörő rendszereket és további kisebb fegyverekhez használatos lőszereket és pótalkatrészeket.

Az idei első katonai csomagot a korábbiakhoz hasonlóan az amerikai hadsereg készleteiből hívják le, így gyorsan el tudják juttatni az ukrán hadszíntérre. A fegyverszállítmány a feltételezések szerint egyszeri tétel lehet, mert a bejelentés nem változtat azon a helyzeten, hogy jelenleg nincs újonnan elfogadott amerikai költségvetési forrás az ukrán segítségnyújtás folyamatos biztosítására.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo