Több ezer diák teszteli pénzügyi tudását - elindult a milliós összdíjazású verseny

Közel háromezren jelentkeztek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákversenyre, amelyen izgalmas feladatok és értékes nyeremények is várják a résztvevőket. Már meg is vannak az első forduló továbbjutói.

A keddi első online fordulós kvíz után így alakul a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny menetrendje:

  • a második forduló már részben szóbeli, de online részvétellel zajlik majd novemberben;
  • az országos döntőt pedig Budapesten rendezik meg december 10-én a Budapesti Gazdasági Egyetemen.

A versenyre szakértők által összeállított és felügyelt, a középiskolás korosztálynak szóló oktatási anyagokkal lehetett felkészülni, amely a verseny hivatalos weboldalán, a diakforum.hu-n érhető el. Valós élethelyzetek alapján, a diákok nyelvén íródott tudásbázisról van szó, ami mindig fontos, de a mostani, nehezebb gazdasági helyzetben és borúsabb kilátások mellett mondhatni elengedhetetlen a boldoguláshoz.

A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal ismertessék meg azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során. A szervezők abban is bíznak, hogy a diákok segítségével a családok életébe is "becsempészhetnek" olyan pénzügyi alapismereteket, amelyek egyébként jellemzően nem szerepelnek napirenden.

Nemcsak a ma már elengedhetetlen pénzügyi tudásért, hanem a nyereményekért is érdemes volt nevezni. A verseny partnereinek és támogatóinak köszönhetően különböző értékes ajándékok várnak nem csak a diákokra, de a pedagógusokra és az iskolákra is. Sőt, különdíjban részesül a "Feltörekvő Pénzügyi Junior Klasszis" is, azaz a legalacsonyabb tanulmányi eredménnyel döntőbe jutó csapat is. A nyeremények összértéke meghaladja az egymillió forintot.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo