Tényleg elhiszik a Fidesz-szavazók, hogy a magyar kormány nem szavazta meg a szankciókat

Erősen hat a magyar társadalomra a kormány szankcióellenes kampánya – többek között ez derül ki a Political Capital friss kutatásából, amely az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos társadalmi véleményeket vizsgálta. A magyarok többsége szerint az Oroszország elleni szankciók az európaiakat jobban sújtják, mint az oroszokat, a földgáz világpiaci árának emelkedésért pedig többen teszik felelőssé a gázra nem is vonatkozó szankciókat, mint azt a tényt, hogy Oroszország szándékosan csökkentette az Európába irányuló gázszállítást. Jelzi a kormányzati kampány sikerét az is, hogy az összes megkérdezett 36 százaléka, a Fidesz-szavazóknak a fele tartja igaznak azt a fals állítást, hogy „a magyar kormány nem szavazta meg a szankciókat”. Azt viszont csak a válaszadók egyharmada tartja igaznak, hogy az élelmiszerárak emelkedését is elsősorban a szankciók okozzák. A kutatás eredményeit összesen hat részben hozzák nyilvánosságra. Első rész. 

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Orbán-kormány „nemzeti konzultációnak” nevezett erőteljes kampányával igyekszik elfedni, hogy eddig mind a nyolc Oroszország elleni uniós szankciós csomagot megszavazta - emlékeztetnek a felmérés készítői.

A nemzeti konzultációt hirdető plakát (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A nemzeti konzultációt hirdető plakát (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Eszerint a magyarok 36 százalékát sikerült is megtéveszteni. Bár a pártpreferenciák szerinti bontásból kiderül, hogy elsősorban a kormánypárt szimpatizánsai elől sikerült elhallgatni a valóságot, az ellenzéki szavazók nem elhanyagolható részének figyelmét is eltereli az, hogy a kormány „mit mond”, arról, hogy „mit tesz”: a Fidesz-szavazók körében kereken 50 százalék, a Mi Hazánk szavazóinak körében 36 százalék, a többi ellenzéki párt alkotta csoportban pedig 23 százalék nincs tisztában a ténnyel, hogy a kormány megszavazta az uniós szankciókat.

Ami a háborúért viselt felelősséget illeti, az összes megkérdezett körében Oroszországot tartják a leginkább felelősnek a fegyveres konfliktusért, de a pártpreferenciák itt is jelentősen befolyásolják a válaszadást.

 

A Fidesz szavazói körében a katonai támadást megindító Oroszország csak a harmadik helyre került a felelősök képzeletbeli rangsorában, az Egyesült Államok és Ukrajna mögött. Ezzel szemben a Mi Hazánk nélküli ellenzéki pártok szimpatizánsai szerint toronymagasan Oroszországot terheli a legfőbb felelősség a háborúért.

A megkérdezettek 59 százaléka szerint a szankciók inkább az európaiakat sújtják, mint az oroszokat, 22 százalék gondolja úgy, hogy az oroszok érzik meg jobban a korlátozások hatását, míg 16 százalék szerint a két fél egyformán.

Ami viszont a szankciók inflációra (főleg az élelmiszerárakra) gyakorolt hatását illeti, már gyanakvóbbak a magyarok. A megkérdezettek mintegy egyharmada tartja csak igaznak, hogy az élelmiszerárak emelkedését elsősorban a szankciók okozzák, ugyanakkor a földgáz világpiaci árának emelkedésével kapcsolatban a többség már osztja a kormányzati álláspontot.

Nagyon megosztottak a lakossági vélemények abban a tekintetben is, hogy a szankciók eltörlése milyen hatással lenne a gázárra. Miközben a megkérdezettek bő harmada inkább azt várja, hogy az árak gyorsan visszatérnének a háború előtti szintre, 42 százalék nem ilyen optimista.

Bár a háború fejleményei nem ebbe az irányba mutatnak, a magyarok nagyobb része úgy véli, hogy Ukrajna veresége elkerülhetetlen, és hogy az ukrán lakosság védelme miatt is sürgető a minél előbbi békekötés – mutatott rá a Political Capital kutatása.

 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo