Hosszú a magyar külügy listája, mely országokkal és hatalmasságokkal vesztünk már össze közvetlenül. Az USA, az Európai Bizottság, a svédek, a finnek, a horvátok, a lengyelek, a csehek, a spanyolok és a németek után nem lenne jó, ha Dél-Korea is feliratkozna. Sajnos ebben a kontextusban teljesen igaza van a NATO-főtitkárának, aki szerint eszkalációt jelent észak-koreai csapatok bevetése Ukrajna ellen. Szöul pedig jelezte, minden rendelkezésére álló eszközzel reagálni fog az orosz-észak-koreai katonai együttműködés újabb fejleményeire. A nagy kérdés pedig számunkra, hogy vajon meddig támogatja a magyar külpolitika Putyin ámokfutását. Nemcsak az a probléma, hogy Moszkva immár a világ utolsó sztálinista rendszerével is kész összeállni érdekei érvényesítéséért. Az is baj, hogy az észak-koreaiak olyan fronton fognak harcolni, ahol a barikád mások oldalán többek között magyarok is állnak, akik talán megérdemelnék a magyar külpolitika figyelmét. És itt már kevés az a szöveg, hogy mi aztán nagyon a béke pártján állunk, mert ez nem magyarázza meg, mit keresnek koreai kommunisták az ukrajnai harcokban.
Aztán az is gond, hogy Észak-Korea az elmúlt évtizedekben nem tett semmit Kína legalább hallgatólagos beleegyezése nélkül. Valószínűleg tehát Peking jóváhagyta az orosz-észak-koreai katonai koprodukciót, ami tényleg közelebb hozza egy világháború veszélyét. Itt tehát a Orbán-féle békeszólamoknak most tényleg lenne helye, de az egyébként mindenbe beleszóló magyar külügy most mélyen hallgat. Az orosz külpolitikát profik csinálják, valószínűleg pontosan tudták, hogy Észak-Korea bevonása a háborúba milyen következményekkel jár. Mindez azt jelenti, hogy Moszkva tudatosan egyre szélsőségesebb irányba tart, a kérdés, hogy Orbán Viktor vajon meddig követi a szakadékba az orosz vezetést. Mikor meri egyszer azt mondani az oroszoknak a magyar miniszterelnök, hogy na jó, ez már nekem is sok.
