Szégyenteljesre sikeredett a magyar uniós elnökség programjának bemutatója Strasbourgban

A mélypont valószínűleg Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselőjének felszólalása volt, amikor előjött Magyar Péter a Tisza Párt elnökének, EP-képviselőjének magánügyeivel. Felfoghatatlan, hogy vajon-e témának mi köze van, volt a magyar uniós elnökség programjához

Van annak valami diszkrét bája, amikor egy kétszer elvált, immár harmadik házasságában élő ember igyekszik megmondani a frankót egy másik ember házasságáról.

Magyar Péternek mentális problémái vannak, hiszen a saját elmondása szerint titokban lehallgatta a feleségét, gyermekei anyját közös otthonukban, hogy később megzsarolhassa, tovább lelkileg bántalmazta – mondta Deutsch Tamás az MTI beszámolója szerint.

A Fidesz EP-képviselője életében eddig háromszor fogadta meg, hogy jóban-rosszban kitart élete párja mellett. Ehhez képest első házassága idején, amelyben három gyermeke született, titkárnőjének, Urr Anitának szintén lett tőle egy gyermeke. Hát nem tudom, hogy az otthon gyermekeket nevelő hölgyek mit szeretnek jobban, ha férjük titokban felveszi a beszélgetésüket, vagy a titkárnőjével bujálkodik. A Fidesz egykori bonvivánja mindazonáltal felkenve érezte magát, hogy erkölcsi ítéleteket mondjon Európa színe-java előtt magyar képviselőtársáról. Ettől persze még az alapkérdés nem változik, vajon mindennek mi köze a magyar uniós elnökség programjához?

Talán életükben először, de kezet fogtak
Talán életükben először, de kezet fogtak
Fotó: Facebook/Magyar
A szakértők egyetértenek abban, hogy a Fidesz mindent megtesz Magyar Péter lejáratása érdekében. A karaktergyilkossági kísérletek, ha nem is szimpatikusak, de legalább érthetőek a magyar választók felé, de az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban európai képviselők számára, ez micsoda tisztelt képviselő úr?

Az ellenzéki oldalon a mélypontot Dobrev Klára produkálta. Javára legyen mondva, témájának azért legalább volt köze a plenáris ülés programjához. Dobrev Klára szerint Orbán Viktor nem a magyar emberek érdekében, hanem az oroszok és az oligarchák érdekében vétóz az EU-ban, növeli a méregdrága orosz gáz- és energiaimportot, ezzel is finanszírozva Putyin orosz elnököt. A DK politikusa arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy "árulja el mivel zsarolják az oroszok".

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo