Orbán nagyokat ígér

Nem kell majd a 100 napos türelmi idő a Fidesznek, amennyiben győz az országgyűlési választásokon és kormányt alakíthat, a munkát azonnal el kell kezdeni: egyebek mellett egymillió új munkahelyre, háromezerrel több rendőrre, az adórendszer átalakítására van szükség - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Blikk szombati számában megjelent interjújában. "Komoly, nagy ívű vállalásokat fogok tenni, és azokat be is tartom majd" - jelentette ki a pártvezető.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

"A következő kormánynak, ha megkapja a bizalmat - és mi készen állunk erre -, egy estéje lesz, hogy megünnepelje a győzelmet. Másnap reggel munkához kell látni" - mondta a pártelnök a Blikknek. Szavai szerint az első intézkedések között olyan "tehertételektől szabadulnának meg, mint például a közbiztonság hiánya, az ésszerűtlen politikai döntések, a BKV-sztorik vagy a mostani veszélyes költségvetés és az abból fakadó bajok". Hangsúlyozta, hogy jobb költségvetés kell, takarékosabb gazdálkodás és munkahelyteremtés. Megjegyezte, hogy jelenleg egymillióval kevesebb munkahely van Magyarországon, mint 20 évvel ezelőtt. "Ha nem tudunk ennyi munkahelyet teremteni, nem jutunk ki a bajból. De egy embert foglalkoztatni ma kész csőd, a kormány az adórendszerrel bünteti a vállalkozásokat. Ezeken kell változtatni" - fogalmazott Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy mennyi türelmi időt kérne, ha kormányt alakíthatna azt válaszolta: "ezzel nem számolok. Eddig kijárt 100 napos türelmi idő, nekünk nem kell majd". Az, hogy mennyi idő kellhet, Orbán Viktor szerint az annak a függvénye, hogy milyen gyorsan tudnak munkahelyeket teremteni. Szerinte a következő év már könnyebb lehet. "Nem csodákban vagy hitelekben kell gondolkodnunk, hanem magunkra kell számítanunk" - mondta.

Hidak és visszaélések

"Komoly, nagy ívű vállalásokat fogok tenni, és azokat be is tartom majd" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a mezőgazdaság számára komoly távlatokat lát. Sokkal többen tudnának ott dolgozni, mint most. A Blikk-interjúban elmondta azt is, hogy több új hidat szeretnének. A lerombolt Ipoly-hidak újjáépítését, Budapesten egy gyaloghidat is szeretnének építeni. Magyarországon emellett komoly tranzitgazdaságot is érdemes lenne létrehozni. Európa becsatlakozási pontja ugyanis Magyarországon van - sorolta.

A Fidesz elnöke kijelentette: felelős politikusok nem tehetik meg, hogy nem öntenek tiszta vizet a pohárba. A hivatali visszaéléseket fel kell tárni, az azt elkövetőket meg kell nevezni és a büntetéseket ki kell szabni. Nem kell ehhez új apparátus. Ha egy miniszter átveszi a területét, akkor az átadás-átvétel során kiderül, hogy hol szükséges vizsgálat. "Az ország legfelső vezetőiig húzódó ügyek várnak kivizsgálásra. Lezáratlan ügyeket nem vihetünk magunkkal a jövőbe" - jelentette ki.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo