Öngondoskodás helyett sokan csak az államra számítanak

Többen vannak, akik fontosnak tartják a nyugdíjas években megfelelő anyagi helyzetet biztosító öngondoskodást - derül ki a K&H idei második negyedévben készített biztos jövő reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek 87 százaléka látja úgy, hogy az öngondoskodásra szükség van, nem lehet csak az állami juttatásokra számítani, szemben az egy évvel korábbi 84 százalékkal. A felmérés korábbi eredményeihez hasonlóan azonban a válaszadók több mint ötöde az állami ellátásban bízik. 

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Akik csak az államban bíznak

A felmérésből kiderül továbbá az is, hogy a 30-59 évesek több mint ötöde csak az államra támaszkodna. nyugdíjasok éveiben. A megkérdezettek 22 százaléka azon a véleményen van, hogy túl fiatal még ahhoz, hogy az időskorára takarékoskodjon.

Székely Pálma azt is elmondta, hogy az öngondoskodást minél hamarabb érdemes megkezdeni, mert annál nagyobb összegre számíthatnak a nyugdíjas években. Ebben segít a K&H nyugdíjkalkulátora, amely becslést ad arra, hogy az érintettek a jelenlegi szabályok és kilátások szerint mekkora nyugdíjra számíthatnak alapesetben és mennyivel tudnák kiegészíteni a jövedelmüket egy nyugdíjmegtakarítás segítségével.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo