Novák Katalin nagy bakot lőtt a pedofil üggyel

Február másodikán pattant ki Magyarország újabb pedofil botránya teljesen véletlenül. Az elítélt ugyanis kegyelmi kérvénye mellett benyújtott egy fellebezést is a Kúriához biztos, ami biztos. A Kúria helybenhagyta az első és a másodfokon is kiszabott büntetést, tehát a pedofil igazgató helyettese jogerősen is kényszerítést követett el. A kegyelmi ítélet azonban a Kúria munkája közben áprilisban megszületett, ezért bekerült a harmadfokú határozat szeptemberi szövegébe, így derült ki aztán a nagy titok.

A másik probléma a hazaszeretet kérdése. Egyetlen csecsemő sem úgy születik, hogy nyelvet beszél és ismeri az őt körülvevő kultúrát. Mindezt megtanuljuk és megpróbálunk az elsajátítottak szerint élni, lehetőleg minél boldogabban, szeretve azt a közösséget, amelybe beleszülettünk. De hogy lehet szeretni azt, ami mindennap képes ellentmondani saját szabályainak, ahol vannak egyesek és kettesek, ahol a hazugság igazsággá nemesül. Nemcsak az anyagiak miatt mennek sokan Nyugatra dolgozni, hanem azért is, mert ott kiszámíthatóbb a holnap és ettől szerethetőbb. Az orosz-ukrán háború nemcsak a nyugatiak fegyverszállításaitól függ, hanem attól is, hogy az ukrán emberek többsége nem akar Putyin rendszerében élni és ennek elkerülése érdekében vannak olyanok, akik hajlandóak akár életüket is feláldozni.

Hogy Novák Katalin mekkorát hibázott arra jó példa, hogy a kegyelmi határozat másik aláírójának, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszternek exférje is megszólalt az ügyben, amikor a köztársasági elnök egyik tanácsadója megpróbálta megvédeni az államfőt. Mint írta:

Nem titkolózni kell és terelni, hanem magyarázatot adni, elnézést kérni.

Figyelemre méltó hozzászólás, hiszen Magyar Péter jogász és még minidig közösen nevelik gyermekeiket Varga Judittal. Vagyis jól informált, tanult emberről van szó, akinek inkább az lenne az érdeke, hogy ne teregesse ki korábbi felesége szennyesét.

Az ügyben - kirobbanását követően néhány nap késéssel ugyan - megszólalt Novák Katalin is.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo