"Nem megyek szabadságra, hogy jó benyomást tegyek"

Sok vakációt visszamondtak a recesszió miatt - adta hírül a Peoplemanagement.co.uk. Egy felmérés szerint a brit alkalmazottak negyede nem megy idén nyári szabadságra, mert fél, hogy elveszíti az állását.

Az 1212 megkérdezett dolgozó 23%-a feláldozná a nyári vakációt, mert ezzel reméli, hogy jó benyomást tesz a főnökére. Többségük nem csinált még ilyet, így viselkedésük valószínűleg a válság következménye - a Hire Scores toborzással foglalkozó honlap szerint.

A munkahely elvesztésétől való félelem mellett a válaszadók úgy érezték, hogy amúgy is túl sok a tennivalójuk most ahhoz, hogy szabadságot vegyenek ki, 19%-uk szerint már így is elég kevesen vannak a munkára. Csupán 7% állította, hogy azért nem megy szabadságra idén, mert imádja a munkáját.

Lisette Howlett a Hire Scores alapítója szerint a felmérés adatai a válság mélységének fényében nem meglepőek „de a dolgozóknak nem szabadna azt érezniük, hogy kötelező bent maradni, hiszen a szerződésükben foglaltatik, hogy jár nekik a szünet és ezt törvény is szavatolja számukra."


Ám azok is bizonytalannak érzik helyzetüket, akik mégis kiveszik szabadságot. Harmaduk állítja, hogy ez alatt az idő alatt is ellenőrizni fogja munkahelyi email-jeit és alkalmanként be is telefonál. Az ok nagyjából minden esetben ugyanaz volt: megmutatni, hogy milyen elkötelezettek a munkájuk iránt és bebiztosítani magukat. Howlett szerint „a munkaadók kötelesek meggyőzni dolgozóikat, hogy nyugodtan elmehetnek, emellett tanácsokat is adhatnának az intenzív pihenésről. A szabadság elmulasztása mély nyomot hagyhat vállalat és dolgozó kapcsolatában, kiváltképp akkor, ha a dolgozót nem fizetik ki arra az időre, amikor mégis elmenne."

Média Age - HR Press

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo