Coleman megjegyzéseire rímel Rheingold (1993) “virtuális közössége”, ahol az egyik legfontosabb közösségalakító tényezőként a tagok által megszűrt információk áramlása jelenik meg. A közösség egyik legfontosabb összetartó ereje az, hogy mindenki ad és kap információt abban a témakörben, amiben ő, vagy bármely más ismerőse érdekelt. Az információk ilyen jellegű szakadatlan rostálásával és a megfelelő helyre való elküldésével óriási energia takarítható meg, hiszen ha több száz közösségi tag tudja rólam, hogy mi a szakterületem, vagy a hobbim, akkor elvileg több száz, általuk megszűrt információt kaphatok.
A közösség életben maradása szempontjából létfontosságú, hogy az információk átadásában az önzetlenség, mint fő motívum és érték mindvégig megmaradjon, hiszen csak így tartható fenn a csoportkohéziót kifejező “mindenki ad és kap” mechanizmusa. Ahogy Rheingold (1993) írja: “Én önként adom a hasznos információkat, és hiszem, hogy információkéréseimnek gyorsabban és nagyobb részletességgel tesznek eleget, mint ahogyan az egyébként történt volna. Egy szociológus azt mondhatná, hogy érzékelt segítőkészségem növelte társadalmi tőkekészletemet. A te tudástőkédet és az én társadalmi tőkémet egyszerre növelhetem, ha elmondok neked valamit, amit szükséges tudnod <…>. Az a személy, akit segítek, talán sohasem lesz olyan helyzetben, hogy nekem segítsen, de talán másvalaki lehet. <…> A WELL szívem csücske, de egyben egy értékes, szenvedélymentes információkereső eszköz is, amely szakmai gyakorlatom nélkülözhetetlen részévé vált”.

E társadalmi viszonyok “értékét az általuk nyújtott információ adja” (Coleman 1990), miközben megjelenik a kölcsönösség. Ugyanez a reciprocitás – a digitalizált zenei file-ok kölcsönös cseréje – volt a siker kulcsa a 60 millió tagot számláló Napster “hálózati közösségnek” is (Poblocki 2001). A közösséget fenntartó erővé a kollektív reciprocitás válik, ugyanis a kölcsönösséget itt az fejezi ki, hogy az online közösségnek, illetve annak a tevékenységnek, amelyre ez a csoport szerveződött, csak akkor lehetek tagja, ha én is beteszem a magam részét (azaz zenei file-ját) a közösbe. Minél többen lépnek be ily módon a közösségbe, annál erősebbé válik, annál inkább érdemesebb a tagok közé tartozni.

A hálózatiság hatalma

Mindezekből a példákból úgy tűnik, hogy az elektronikus kommunikációs lehetőségek egy része mégis képes a társadalmi tőke egyes elemeinek generálására, méghozzá vélhetően az, amelyik a horizontális hálózat elvén működik. A hálózati elv egy olyan új minőséget jeleníthet meg, amely talán az együttműködés, a koordináció, a kiterjedt kommunikációs lehetőségek révén elősegíthetik a közösség értékeinek, normáinak ápolását, fenntartását. Douglas Schuler sokat idézett munkájában (1996) a növekvő tudatosság elemét hangsúlyozza a közösségválasztás- és építés folyamatában, amelyre alapozva azonnal egy új közösség-koncepciót javasol. Ebben a koncepcióban a közösség, mint intelligenciát és kreativitást hordozó potenciál jelenik meg. Intelligenciája a közösen megtermelt, birtokolt, hozzáférhetővé tett, cserélt, stb. információkból, eszmékből és értékekből adódik össze, kreativitása pedig a megnövekedett problémamegoldó képességéből. Az új közösségek és azok hálózatának hatalma abban áll, hogy az előbb felsorolt tulajdonságok segítségével képesek határozott elképzelésekkel fellépni a nem kívánatos külső hatások ellen. Két folyamat talál itt egymásra: az új típusú problémamegoldó közösségek születése és a közösségi problémák megoldását támogató hálózati működésmódok megjelenése.

Vannak persze olyan szerzők is, akik merőben másként látják az elektronikus hálózatok világát. Harwood és Lay (2001) az online politikai vitafórumokat kutatva arra a következtetésre jutottak, hogy – legalább is az Egyesült Államokban – a “számítógépes vita- és chat-fórumok interakciói negatívan befolyásolják a résztvevők társadalmi tőke-szintjét”. Érvelésük szerint ugyanis a vitafórumok csak olyan laza online interakciók, amelyek közösséget nem, csak az azonos érdeklődésű emberek laza csoportosulását nyújtják. A “gyenge-kötésű” interakció során ugyanis sem segítséget, sem odafigyelést, sem támogatást nem kapnak egymástól . “Ez az architektúra nem jellemzi az online vitafórumok résztvevőinek viselkedését, <…> nem épülnek valódi ’hidak’ az individuumok között” a “kommunikáció anonim és arctalan természete miatt” (Harwood és Lay 2001). A “hidak” hiánya miatt egyrészt úgy gondolják, hogy a számítógép-alapú kommunikáció az egyén szintjén veszélyezteti a társadalmi tőkét, másrészt, még ha meg is jelenik az online kommunikáció révén a bizalom, ez nem terjed tovább a nagyobb csoportok felé, azaz a bizalom nem jelenik meg máshol. Úgy gondolják továbbá, hogy a számítógép-alapú kommunikáció csak “gyenge-kötésű” interakciókra alkalmas, nem képesek “érzelmi-kötéseket” létrehozni, kialakítani. De akkor mit kezdjünk például az elektronikus kommunikáció egy másik formájával, a mobiltelefonok SMS-szolgáltatásával, amit – az utóbbi hetekben megjelent néhány kutatás eredménye szerint – az emberek feltűnő kedvvel használnak például szerelmi érzésük, szeretetük kifejezésére?

Harwoodék azonban nem csak itt tévednek. Ugyan milyen viszonossági, kölcsönös segítségnyújtási, illetve normafenntartási célokat szolgálhat az online politikai vitafórum, azon kívül, hogy megtestesítheti a megszólalás, a véleménynyilvánítás szabadságát? Az online vitafórum vizsgálata vajon arra a kérdésre ad-e választ, amire szeretnénk?

A szerzők a válasz megadásában nem lépnek túl a cyber-téren: “az amerikaiak magányosan szörfölnek, chatelnek” (Harwood és Lay 2001), és csak azért használják az Internetet, hogy “magányosan együtt lehessenek másokkal” (idézik Stengelt 1996). Sokkal elfogadhatóbbnak tűnik az a gondolatmenet, amit a Pew képvisel: nem azt akarják bebizonyítani, hogy az Internet helyettesíteni tudja (vagy nem tudja) a szociális interakciót, hanem azt, hogy a világháló pusztán egy olyan eszköz, amely képes növelni az egyének kommunikációs, kapcsolatteremtő képességét, amely viszont már hatással van az offline interakciókra, a kisközösségi participációra. (Azaz közvetett módon a társadalmi tőke erősödésére, ugyanis a jelek szerint korreláció figyelhető meg az online aktivitás és a valós világbeli cselekedetek között).

Harwoodék nagy visszhangot kiváltó kijelentései elhamarkodottak (ami nem csoda, hiszen már kérdésfeltevéseik sem mindig helyesek). A hálózati technológiák alkalmazhatósága, alakíthatósága, fejlettsége ma már áll olyan szinten, hogy azt a kisközösségek tudatosan a maguk hasznára fordíthassák. Persze ahhoz, hogy ezt így lássuk, túl kell lépni a technológiai determinizmusba vetett konok hiten.

Irodalom:

Arató András (1999): Civil társadalom, forradalom és alkotmány
Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest

Cole, Jeffrey (2001): Surveying the Digital Future. The UCLA Internet Report
http://www.ccp.ucla.edu

Coleman, S. James (1990): Társadalmi tőke
Innen: Lengyel György, Szántó Zoltán (szerk.): A gazdasági élet szociológiája
BKE, Budapest, 1996.

Fukuyama, Francis (2000): A Nagy Szétbomlás
Európa Könyvkiadó, Budapest

Hampton, Keith N. (2001): Living the Wired Life in the Wired Suburb: Netwille, Glocalization and Civil Society
Sociology University of Toronto, 2001.

Harwood, Paul – Lay, Celeste (2001): Surfing Alone: The Internet as a Facilitator of Social and Political Capital?
University of Maryland
http://papers.tcnj.edu/papers/038/038008HarwoodPau.pdf

Horringan, John B. (principal author) (2001): Online Communities: Networks that nurture long-distance relationships and local ties
Pew Internet & American Life Project, Washington D.C., USA, Oct., 2001
http://www.pewinternet.org

Kraut, Robert at al. (2000): Internet Paradox: A Social Technology That Reduces Social Involvement and Psychological Well-Being?
American Psychologist, 2000.
http://www.apa.org/journals/amp/amp5391017.html


Nie, Norman (2000): Internet and Society. Report of the Stanford Institute For The Quantitative Study of Society
http://www.stanford.edu/group/siqss/Press_Release/internetStudy.html

Poblocki, Kacper (2001): The Napster Music Community
First Monday, volume 6, number 11 (November 2001),
http://firstmonday.org/issues/issue6_11/poblocki/index.html

Putnam, R.obert (1993). The Prosperous Community: Social Capital and Public Life
The American Prospect. 13 (Spring)
http://www.prospect.org/print/V4/13/putnam-r.html


Putnam, Robert (1995): Bowling Alone: America's Declining Social Capital
Journal of Democracy 6(1), Jan. 1995, pp. 64-78.

Putnam, Robert (2000): Bowling Alone: The Collapse and Revival of American Community
Simon & Schuster, New York

Rheingold, H. (1993): The Virtual Community
“A William Patrick Book”, Chapter 2, Chapter 9.

Schuler, Douglas (1996): New Community Networks
Addison-Wesley Publishing Company, New York, USA.

Seligman, Adam B. (1997): A civil társadalom eszméje
Kávé Kiadó, Budapest

Tocqueville, Alexis de (1993): Az amerikai demokrácia
Európa Könyvkiadó, Budapest

Wellman, Barry (and Anabel Quan Haase, James Witte, Keith Hampton) (2001): Does the Internet Increase, Decrease, or Supplement Social Capital? Social Networks, Participation, and Community Commitment
American Behavioral Scientist, vol. 45, november, 2001.

1. rész

Kapcsolódó linkek:

BME-UNESCO Információs Társadalom- és Trendkutató Központ

Információs Társadalom folyóirat