Pléh Csaba azt az alapvetõ kérdést veti fel, hogy vajon a kommunikációs környezet megváltozása gondolkodási mechanizmusainkat is megváltoztatja-e. S utal olyan közösségszervezõdési elvekre, amelyekre a mobil telefónia akár romboló hatással is lehet. Mindenesetre megdöbbentõ, ahogyan az emberi természet - az ember kognitív és emotív berendezkedése - fittyet hány a kommunikációelméleti várakozásoknak. Azt hittük, hogy az internet elterjedésével a fizikai helyváltoztatás mértéke csökkenni fog: úgymond az információ mozog majd az ember helyett. Ehhez képest éppenséggel egyre többet utazunk. Mint már John R. Pierce írta az 1970-es években, "The Telephone and Society in the Past 100 Years" c. tanulmányában: "Vajon a telefónia az utazás helyébe lép-e? Nem. Az utóbbi években a telefonbeszélgetések száma nagyjából ugyanolyan ütemben növekedett, mint a repült légimérföldek száma; az autósmérföldek száma pedig fele olyan mértékben. Kétségtelen, hogy telefonbeszélgetések olykor helyettesíthetnek utazásokat, ám a több és gyorsabb kommunikáció a kapcsolatok és tevékenységek szélesebb körét hozza létre - ezek viszont utazásokat eredményeznek." Pierce megállapításai összecsengenek empirikus vizsgálatok széles skálájának ama lényegében konzisztens eredményeivel, melyek értelmében a telekommunikációnak, bármily sûrûek és sokdimenzionálisak legyenek is a hálózatok, nincsen meg az a hatékonysága - az érzelmi hatásról már nem is beszélve - , mint a személyes találkozásoknak. A telekommunikációnak a városi és regionális fejlõdésre gyakorolt hatását elemezve, Lionel Nicol 1985-ben így írt: "A telekommunikációról - már a telefonról is - hagyományosan azt mondják, hogy decentralizáló befolyása van. Az alapvetõ érv úgy szól, hogy a jobb kommunikáció csökkenti a tér ellenállását, vagyis azokat a súrlódási erõket, amelyeket a földrajzi tér támaszt a személyek, áruk és információk mozgásával szemben. ... - ... Ám nem mutatkozik jele annak, hogy - imponáló elõnyeinek dacára - a telekommunikáció kiszorítaná a szállítást... Az ezzel ellentétes állítások egyszerûen figyelmen kívül hagyják ama körülményt, hogy a jobb kommunikáció folytán egyszersmind nõ az igény az intézményes vagy kulturális okokból on-line nem létesíthetõ-fenntartható személyes kapcsolatok iránt." A tudományos életben is: a konferenciák és találkozások gyakorisága nem csökken, hanem növekszik. A kommunikáció technológiájának megváltozása a tudástermelés módjainak, s alighanem tartalmainak megváltozásához is vezet.
Jelen kutatási program aligha lehet teljes, ha nem vállakozik az információ és a tudás fogalmainak összevetésére; T.S. Eliot írta: "Where is the wisdom we have lost in knowledge? Where is the knowledge we have lost in information? " - Valóban, "információ" és "tudás" korántsem ugyanazt jelenti, noha rokon fogalmak: a tudás az összefüggéseiben tekintett információ (az "információ" kifejezésnek itt társadalomtudományi, nem pedig információelméleti jelentését firtatva). A tudást kontextusba illesztett információnak tekinthetjük - amiként a bölcsesség sem más, mint a életegész kontextusába illesztett tudás... Úgy vélem, hogy a tudást összefüggésekbe állított információnak tekinteni fogalmilag szerencsésebb, mint azt mondani, hogy a tudás mintegy az információ "nyersanyagából" épül fel, vagy hogy a tudás "transzformált" információ. A hozzáértõ szakember számára a megfelelõ információ: tudás. Vélekedésem, azt hiszem, inkább Daniel Bell megfogalmazásához áll közel, és kevésbé Fred I. Dretske álláspontjához: "Információn", írta Bell, "a legtágabb értelemben vett adatfeldolgozást értek; az adatok tárolása, lehívása és feldolgozása mindennemû gazdasági és társadalmi csere lényegi eszközévé válik. ... Tudáson tények vagy eszmék rendezett halmazát értem, mely érvekkel alátámasztott ítéletet vagy kísérleti eredményt képvisel, s melyet valamilyen kommunikációs közeg útján, valamilyen rendszeres formában továbbítunk másokhoz." Dretske viszont így fogalmaz Knowledge and the Flow of Information c. munkájában: "Hozzávetõlegesen szólva, az információ az az áru, amelynek tudáshozama van..." - Eliot-ra visszatérve (akit jelesül John Naisbitt is visszhangzott1982-es, nagyhatású könyvében, a Megatrends-ben - "Fuldoklunk az információban, de éhezünk a tudásra", írta): érdekes volna megvizsgálni, hogy az "információ" mikor és hogyan vált egyfajta degradáló kifejezéssé. Hiszen eredetileg éppenséggel emelkedett jelentéssel bírt. Fentebb már hivatkozott írásában Kiss Ulrich erre is utal: "a latin eredeti 'informatio, informationis' képzet, fogalom, ... a dolgok képe, nyoma a tudatban, eszme, idea. Eredete az informo, -are ige, vagyis az a tevékenység, mely által valamit megformálunk, alakítunk, átvitt értelemben elképzelünk, valamirõl képet alkotunk magunknak. Jó szemünk elõtt tartani ezt a gyökeret, ha meg akarjuk érteni az információ lényegét, különösen mint a kommunikációs folyamat részét. Az információ eredetileg nem kész termék, melyet elég elszállítani egyik helyrõl a másikra, ... hanem a dolgokról bennünk kialakult kép, vagyis szellemi, lelki tevékenység gyümölcse, feldolgozása annak, amit tapasztalunk, látunk, hallunk: lelki kép, melynek megformálásában egész személyiségünkkel részt veszünk."
Ha az internet térhódítása minden idevágó tapasztalat szerint együtt jár a fizikai mobilitás intenzívebbé válásával, a mobil internethozzáférés iránti igény, szükségképpen, elemi erõvel jelentkezik. S ezenközben nemcsak szövegeket, hanem - egyre inkább - hangokat és képeket is igénylünk. Tévedtünk, amikor elhittük Humboldtnak, vagy elhittük Wittgenstein-nak, hogy az emberi intelligencia eredendõen verbális. Vagyis megintcsak az emberi természet alapvetõ kognitív szükségleteinek érvényesülését kell látnunk abban, hogy az internetforradalom egyben az új képi gondolkodás forradalma is. Azt az ikonikus érdeklõdést, amely a Westel úgynevezett operátorlogó lehívási opciója, vagy a http://www.777sms.hu site-on kínált oplogó szerkesztési lehetõség iránt megnyilvánul, aligha tekinthetjük üres divatnak. Persze a WAP-felületek képi hatékonyságát illetõ várakozások csalódásokat is hoztak. Ezeknek oka egyfelõl az átviteli sebesség elégtelensége - átmeneti elégtelensége, hiszen tudjuk, hogy a technológiai váltás már megkezdõdött - , másfelõl azonban a képjelentés mechanizmusaival kapcsolatos ismereteink kezdetlegessége. Vonatkozó alapkutatások már évtizedek óta folynak a filozófia, pszichológia, nyelvészet, szemiotika, mûvészettörténet, kommunikációelmélet és más diszciplínák berkeiben, s ezek a kutatások az utóbbi mintegy tizenöt évben látványosan fölgyorsultak, ám hiányzik az eredményeket szintetizáló s a gyakorlatra alkalmazó szemlélet. Csak sejtjük, ám korántsem tudjuk pontosan, hogy a hasonlóság, a konvenció, a képi logika s a képi dinamika elemei hogyan függenek össze; hogy milyen kapcsolatok állnak fenn képjelentés és szójelentés között; hogy az emberi gondolkodás mennyiben képies és mennyiben verbális. Az új vizuális nyelv megalkotása sürgetõ kihívás, mint ahogyan sürgetõ - és korántsem csupán technológiai - kihívás az írott és a hangzó szöveg új integrációinak megteremtése, az ikonikus forradalom mellett a hang új forradalmának - voice revolution - megvívása. Csak akkor, ha ezeknek a kihívásoknak valóban megfelelünk, lesz a mobil információs társadalom nem pusztán a szöveges-lineáris információ, hanem egyszersmind az interaktív képi és hangi információ társadalma.