A politikai befolyásépítés fő eszközei az ideológia alapú befolyásépítés, a médiabefolyás-építés és a gazdaságibefolyás-építés. Míg az első főleg az EU-ban és az USA-ban, de a Nyugat-Balkánon is jellemző, a második és a harmadik elsősorban a Nyugat-Balkánon, a határon túli magyar közösségekben és a szomszédos országokban figyelhető meg.
Az Orbán-rezsim konszolidálhatatlan, hiszen azzal saját alapjait számolná fel (korrupció, információ kontrollja, pártérdekekre szabott jogszabályok és intézmények), ezért nemzetközi és uniós szinten is kényszerpályán mozog. Kisodródott az európai és globális fősodorból, és mivel nem térhet oda vissza, célja a politikai és kulturális hegemóniaváltás, amelyet az európai és amerikai populista radikális jobboldali és szélsőjobboldali pártok segítségével kíván elérni, egyelőre sikertelenül. A diplomáciában jórészt blokkolással, vétókkal igyekszik érvényesíteni a rezsim fennmaradását szolgáló érdekeit. Ezzel azonban épp az általa hirdetett nemzetállami szuverenitást gyengíti, hiszen a többségi döntéshozatal irányába mozdítja az európai integráció működését, ahogy az látszott az Ukrajnának szánt uniós hitel ügyében is.
A magyar kormány saját szövetségi rendszerén belüli pozíciójának komoly megrendülését az orosz-ukrán háborúban elfoglalt kormányzati álláspont okozta, amely olyan külpolitikai kudarcnak tűnik, ami már az elmúlt években kiépített nemzetközi kapcsolatokat és befolyást is veszélyezteti (lásd például a lengyel-magyar viszony alakulását vagy a V4 állapotát).
