Mind általános, absztrakt szinten (1. Ábra), mind a konkrét javak és tevékenységek szintjén (2.ábra) az emberek többségének az osztály az elsősorban anyagi, materiális jellegű kategória, és kevésbé asszociálnak róla, vagy teszik ezt függővé olyan egyéb tényezőktől, mint a kulturális fogyasztási szokások, iskolázottság, vagy szakmai háttér. Az absztrakt kritériumok közül a válaszadók kettőt jelölhettek meg az osztályhoz való tartozás elsődleges kritériumaiként és egyértelműen a jövedelmi és vagyoni helyzet emelkedett ki 69 százalékos említésaránnyal, és ezt messze lemaradva követte a “viselkedésminták” (30 százalék) és a fogyasztási szokások és életmód (29 százalék). A konkrét asszociációk tekintetében már nagyobbnak bizonyult a szórás, de itt is elsősorban az anyagi jellegű javak (saját ingatlan – 51 százalék, saját gépkocsi – 48 százalék, legalább félmilliós havi jövedelem – 40 százalék) emelkedtek ki a középosztály definiálásának vonatkozásában.
Megosztóbbnak bizonyult annak megítélése, hogy milyen tényezők segítik a felfelé történő társadalmi mobilitást (3. Ábra). A relatív többség itt a kapcsolati tőkében látja az előretörés kulcsát, azon belül is a “tágabb értelemben vett kapcsolati hálóra” (38 százalék), illetve a családi háttérre (35 százalék) tekintenek sokan, mint elsődleges felhajtóerő. Sokatmondó, hogy mind a kapcsolati tőkét, mind azt a képességet, hogy “eladjuk” önmagunkat (29 százalék) előrébbvalóbbnak ítéli meg a társadalom az érvényesülés szempontjából, mint a meritokratikus eszme olyan sarrokköveit, mint a szorgalom (24 százalék), tehetség (28 százalék), vagy akár az oktatási háttér (29 százalék). Némileg árnyalja az alapvetően igazságtalan társadalomról alkotott összképet, hogy az olyan negatív konnotációjú viselkedésmintákat, mint a “gátlástalanságot”, vagy a “korrupt, simlis döntésekre való hajlamot” sem tekintik az érvényesülés elsődleges kulcsának (21, illetve 24 százalékos említésarányok), ahogy a szerencse szerepét is csak közepesen tartjuk kulcsfontosságúnak (22 százalék). Mindezek mellett kifejezetten eltörpül a vonzó, megnyerő külső (6 százalék) és a külföldi tapasztalatok (5 százalék) vélt fontossága.
A magyar társadalom alapvetően baloldali gazdaság – és szociálpolitikai attitűdjeivel összecsengő képet kapunk, ha az osztályszerkezet százalékos becsült arányairól, illetve a jelenlegi kormány gazdaság– és társadalompolitikájáról és a kívánatos közpolitikai irányokról kérdezzük a válaszadókat. Helyesen érzékelik például a magyarok azt a jellegzetességét, hogy a középosztály viszonylag szűk, ellentétben a szegénység tömeges jelenlétével. Míg a becslések a középosztály százalékos arányáról 20 és 40 százalék között koncentrálódnak, addig a válaszadók 45 százaléka szerint a társadalom legalább fele szegénynek tekinthető (4. Ábra). Ami pedig a közpolitikai irányokat illeti, míg a jelenlegi kormányzat gazdaság- és társadalompolitikáját elsősorban az elit és a felső-középosztály érdekeivel azonosítja a többség, addig a kívánatos irányt tekintve markánsan progresszív, az alsóbb rétegek érdekeit szem előtt tartó gazdaság és társadalompolitikát támogatnák a legtöbben (5. Ábra). Mindez nem csupán egy, az alsóbb rétegek számszerű fölényéből fakadó, önérdek-vezérelt össztársadalmi attitűd, hiszen még a felső-középosztályba és az elitek köreibe tartozó válaszadók 40 százaléka is megjelölte a szegényeket, mint a kívánatos gazdaság- és társadalompolitika elsődleges haszonélvezőit.
Kevésbé tekinthető ugyan meghatározó tényezőnek, inkább következménynek vagy egy adott osztályba tartozás velejárójának, de ugyanezt a megközelítést alkalmazva arra is rákérdeztek, hogy a válaszadó ismerőseinek zömét melyik társadalmi osztályba helyezné el (7.ábra). A szülői háttérhez hasonlóan ebben a megközelítésben is jól látható az egyes osztályok egy fajta társadalmi buborékként való működése. Míg a szegény rétegek 40 százaléka a legtöbb ismerősét is szegénynek tartja, addig az önmagukat felső-középosztályba és elitbe soroló állampolgárok csak egy nagyon szűk kisebbsége vélekedik úgy, hogy a legtöbb ismerőse az alsóbb osztályok soraiból kerül ki.
Végül, de nem utolsósorban arra is kíváncsiak voltak, hogy valójában mennyire szubjektívek ezek az osztályidentitások, illetve mennyire felelnek meg annak az objektív(ebb)en leírható élethelyzeteknek, amelyekben a válaszadók élnek (8. Ábra).
Különböző mértékben ugyan, de mind a négy társadalmi és egzisztenciális körülményt leíró változóval jól látható az összefüggés. Míg az érettségivel nem rendelkezők 62 százaléka az alsó két osztály valamelyikébe helyezi el magát, addig ez az arány a diplomások esetén csak 31 százalékot tesz ki. Még látványosabb az összefüggés a szigorú értelemben vett anyagi változók esetén. Míg a magas jövedelműek 18 százaléka és a magas háztartási ellátottságban élők 20 százaléka felső két osztály valamelyikébe helyezi el magát, addig az alacsony jövedelműek és az alacsony ellátottságú háztartásban élők esetén csak 6 százalék és 4 százalék ez a két arányszám. Ehhez képest kevésbé látványos az összefüggés a válaszadók gazdasági szektorával, amelyben az is szerepet játszhat, hogy a gazdasági szektor csak nagy vonalakban írja le egy adott szakma vagy munkahely kulturális és pénzügyi kereteit. A felállított szektor-kategóriák közül ezzel együtt kiemelkednek a “komplex szolgáltatások” – ide tartoznak az olyan, jellemzően diplomát igénylő szektorok, mint a pénzügyi szektor, információ és kommunikáció, vagy a tudományos és műszaki tevékenységek. Ebben a szektorcsoportban dolgozók az átlagnál jelentősen magasabb aránya helyezi el magát a felső két osztály valamelyikébe (11 százalék) és kevesebben helyezik el magukat az alsó-középosztály, vagy a szegények közé (42 százalék).
Jogos felvetés lehet, hogy mivel a társadalmi ranglétra különböző aspektusait leíró változók erősen korrelálnak egymással (pl. egy diplomás ember nagyobb eséllyel lesz magas jövedelmű, mint egy érettségivel sem rendelkező, illetve egy magas jövedelmű ember nagyobb valószínűséggel él magas ellátottságú háztartásban, mint egy alacsony jövedelmű) nem csak arról van-e szó, hogy a fent bemutatott változók körülbelül ugyanazt a fogalmat írják körül, és valójában a fent bemutatott összefüggések egyek és ugyanazok. Ennek eldöntésére úgynevezett logisztikus regressziós elemzéssel azt is megbecsülték, hogy ezek a változók egymástól függetlenül alakítják-e az osztályidentitást. A válasz röviden: igen is, meg nem is. Egy olyan statisztikai modell eredményei szerint, ami annak a valószínűségét becsli meg, hogy valaki a felső-középosztályba, vagy az elitbe helyezi el magát az iskolai végzettségnek és a gazdasági szektornak nincs önmagában független és szignifikáns magyarázó ereje, de a háztartási jövedelemnek és a háztartás ellátottságának van. Számokkal kifejezve: a modell eredményei alapján egy magas jövedelmű, magas ellátottsági szintű háztartásban élő válaszadó 30 százalékos valószínűséggel helyezi el magát a felső középosztály vagy az elit valamelyikébe, addig ugyanez a valószínűség egy alacsony jövedelmű, alacsony ellátottsági szintű háztartásban élő válaszadó esetén mindössze 5 százalék.
Összességében megállapítható, hogy a fogalom terhelt mivolta ellenére az osztályidentitások és az osztályfogalmak élénken élnek a magyar közgondolkodásban és az emberek többsége meglehetősen pontosan, az anyagi és társadalmi körülményeiknek megfelelően helyezi el magát társadalmi osztályokba. Mind az általános vélekedések alapján, mind a konkrét szülői háttér és ismeretségi hálók prizmáján keresztül egy zárt, alacsony mobilitással jellemezhető társadalom képe rajzolódik ki a számokból, amelyben a kapcsolatok többet érnek, mint a meritokratikus eszmény központi értékei, mint a tehetség vagy a szorgalom. Ezzel párhuzamosan – vagy pont ebből kifolyólag – a változásra való igény is markánsan megjelenik a közvéleményben: tömeges méretűnek látjuk a szegénységet, a felsőbb osztályok érdekeihez illeszkedőnek a jelenlegi gazdaság- és társadalompolitikát, és a döntő többség egy progresszív, az alsóbb osztályok felemelkedését elősegítő közpolitikai irányváltást szorgalmazna. (Opinio)
