– Legfőbb szempont az agrárgazdaság helyzete volt. A mérleg serpenyőjében az agrárium és az ipar egyensúlya állt, de a közös agrárpiacból származó előnyök nyomtak nagyobb súllyal a latban. A lakosság 87 százaléka támogatta, hogy Írország az Európai Unió tagjává váljék. Emlékszem, a politikai pártok közül a Munkáspárt ellenezte, a Centrista Párt pedig erősen kiállt a csatlakozás mellett. A csatlakozás hosszú távú döntés; az előnyeit és a hátrányait is ilyen vetületben érdemes végiggondolni és kommunikálni. Jelentős érv volt az addig egészségtelenül erős angol függőség és zárt kereskedelmi kapcsolatok felszámolásának esélye; EU-tagállamként lehetőségünk nyílt új kereskedelmi kapcsolatok kiépítésére, külföldi befektetések letelepítésére, és sokat profitálhattunk az egységes belső piac működéséből is. Számos ágazatnak ez volt a megoldás, hogy versenyképessé váljon a világpiacon. Azt azonban mindenki tudta, hogy nem minden ágazat lesz ilyen szerencsés. Az addig magas belső vámokkal védett és így életben tartott gépipar például összeomlásra volt ítélve.
– Azóta több mint harminc év telt el, és az unió számos strukturális változáson ment keresztül. Így visszatekintve beváltotta a közösség a hozzá fűzött reményeket?
– Úgy vélem, igen. Egyrészt sikerült jól felhasználni az uniós támogatásokat, másrészt a csatlakozást követően dinamikusan megindult a külföldi tőke beáramlása. Ma Írországban az ipari termelés és export körülbelül 70 százalékát multinacionális vállalatok állítják elő. A vámhatárok lebontása, a tőke és a munkaerő szabad áramlása révén élénkült a gazdaság. Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ma az unió egyik legfejlettebb gazdaságával rendelkezünk. Igaz, az Európai Közösség, amihez csatlakoztunk, sok tekintetben fejletlenebb volt, mint napjaink Európai Uniója. Az akkori állapothoz – az acquis communautaire-hez, a közös jogrendhez – könnyebb volt alkalmazkodni. A további fejlődésben pedig már mi is aktív szereplőként vettünk részt. Magyarország nehezebb helyzetben van: egy elmélyült, bizonyos értelemben bonyolult, „globalizáltabb” rendszerbe kell, hogy beilleszkedjen.
– Az ír csatlakozás és felzárkózás sikertörténet lett, de 2004-ben a régi és új tagországok fejlettségi szintjének különbsége minden korábbinál jelentősebb. Írország, de még a mediterrán országok felvételekor is az új tagok a régiek jövedelmi szintjének 60 százalékát érték el, a mostaniak viszont csupán 45 százalékát. Milyen tanácsokat adna Magyarország számára „csatlakozási útravalónak”?
– Bár a napi politikában sokszor felmerül a magyar oktatás problematikája, azt gondolom, hogy a magyar humánerőforrás helyzete kiváló, sőt. A rendelkezésre álló jól képzett szakemberek komoly befektetésvonzó tényező; az ország „vagyona”. Ezenkívül Magyarország Európa középpontja, vagyis földrajzilag szerencsés helyzetben van. Az ország infrastrukturális helyzete sem olyan rossz, mint önök gondolják. Én elsősorban azt tanácsolom, hogy nyugodtan legyenek sokkal optimistábbak. Ezt érdemes megtanulni az írektől. Amikor 1973-ban Írország csatlakozott az unióhoz – akkor Európai Közösséghez –, az ország egy főre jutó GDP-je alig haladta meg az uniós átlag ötven százalékát, ma pedig már jelentősen túlszárnyalja az EU átlagát. Vagyis a gazdaság fejlődését illetően az Európai Unió rengeteg lehetőséget rejt magában.
– Emlékszik olyan hibára, amelyet Írország elkövetett, de a tapasztalataik alapján talán mi elkerülhetünk?
– Igen. A közpénzek terén merültek fel problémák, s ezek a nyolcvanas évekre teljes káoszhoz vezettek. Ezt ügyesebben kell megoldani. Az eurozónához való csatlakozással amúgy automatikusan is beépülnek olyan költségvetési korlátok, amelyek megakadályozzák a nálunk akkor kialakult szituációt.
– Hogyan fogadják az írek az unió kibővítését, hiszen akár a közös agrárpolitika, akár az unió alkotmánya tekintetében az újabb 10 ország felvétele komoly kihívásokat jelent?
– Abszolút pozitívan. Számunkra a most csatlakozó országok újabb piacokat és lehetőségeket jelentenek. A mezőgazdaság tekintetében sem látok problémákat; a közös agrárpolitika átalakítása inkább technikai kérdés, amúgy már eddig is sokat változott. Az EU alkotmánya valóban a közeljövő megoldandó problémája, de én optimista vagyok. Úgy vélem, júliusra elkészülnek a szükséges módosítások.
Megjelent a Piac & Profit 2004. májusi számában.
