Kamurakétákkal lövik egymást a választási riválisok, cirkuszba illő trükkök a porondon

Orbán Viktor szerint a választás tétje, hogy háború lesz, vagy béke. Ő nála azonban valószínűleg senki nem tudja jobban, hogy a magyarországi választásoknak semmi köze se a háborúhoz, se a békéhez.

Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy kizárólag az USA és Oroszország megegyezésétől függ a béke. Ez a gondolat közelebb állt a valósághoz, mint a mostani, miszerint a béke a magyar választásoktól függ. Egyrészt ebben a partiban nem osztottak lapot nekünk, másrészt az uniós választásokkal Brüsszelbe kerülő 21 képviselő ereje és hangja nagyon picinyke lesz a 705 fős intézményben.

Orbán Viktor újabban csak a hívek előtt, zárt kapuk között kampányol, ami minimum különös
Orbán Viktor újabban csak a hívek előtt, zárt kapuk között kampányol, ami minimum különös
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ráadásul az Európai Parlament nem katonai szövetség, így a szankciókon és Ukrajna anyagi támogatásán kívül nincs sok beleszólása a hadi eseményekbe. Az más kérdés, hogy az Európa Tanács ülésein, ahol az európai országvezetők találkoznak, és ahol elsősorban stratégiai kérdéseket vitatnak meg, ott valóban az első számú téma a háború, de ez a fórum nem összekeverendő az Európai Parlamenttel. Mindehhez hozzátéve, hogy jelenleg nincs közös uniós külpolitika, ez a terület mindmáig nemzeti hatáskörbe tartozik. Vagyis, hogy ki mit gondol az oroszokról és milyen kapcsolatokat tart fenn velük „nemzeti magánügy”, amibe a magyar választások eredménye megint csak nem számít egy fikarcnyit sem. Lengyelország, Csehország, Lettország, Litvánia, Észtország, Moldova, azaz a frontországok e kérdésben soha nem fognak egyetérteni Orbán Viktorral, erre mérget vehetünk. Harmadrészt Ukrajna két legfontosabb katonai támogatója az USA és Nagy-Britannia nem tagja az Európai Uniónak, így a mostani uniós választások szőröstül-bőröstül teljesen érdektelenek számukra. E két nagyhatalom pedig már számtalanszor közölte, addig támogatják Ukrajnát, amíg az orosz agresszió fenyegeti.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo