Így köröznek le néhány éven belül minket a románok

Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 1-2 év és Románia lehagyja Magyarországot.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az elmúlt években gyakran esett szó hazánk kimagasló gazdasági teljesítményéről. A gyors növekedés nem lenne csoda, hiszen az EU nettó támogatások (fejlesztési és földalapú támogatások) 2010-2020 között a GDP 5 százalékát tették ki. Ugyanakkor az átlagos GDP növekedés mindössze 2,3 százalék (2020 nélkül 3,1 százalék) volt. Azonban még ezzel is sikerült közelítenünk az uniós átlagot – hívja fel a figyelmet elemzésében a GKI.

Magyarország egy főre jutó GDP-je 2010-ben 39 százaléka volt az uniós átlagnak, 2021-re ez már 50 százalékra nőtt (vásárlóerő paritáson az arányok 64 százalék, illetve 76 százalék). Keleti szomszédunk egy főre jutó GDP-je 62 százaléka volt a miénknek 2010-ben, ez 2021-ben már 69 százalék lett (vásárlóerő-paritáson pedig 78 százalék, illetve 96 százalék). Tehát Románia e téren csaknem utolérte Magyarországot, ami jelzi, hogy Románia gyorsabban zárkózott fel az uniós átlaghoz, mint Magyarország.

Az elemzés szerint a gazdasági növekedésnél is fontosabb, hogy ebből mit érzékelnek a polgárok. Jelen esetben a két keresős, két gyermeket nevelő (országos átlag 100 százalékát kereső) háztartásokat és az egy fős nyugdíjas háztartásokat vizsgálták meg.

2010-ben a romániai két gyermekes két keresős háztartások nettó éves jövedelme 59 százaléka volt a hazainak, ez az arány 2021-ben 81 százalék lett (vásárlóerő paritáson ez 68 százalék, illetve 94 százalék volt), aminek oka, hogy a román családok jövedelme 136 százalékkal, a magyaroké csak 72 százalékkal nőtt ezen időszak alatt (s ebben a családi adókedvezmény hatása is benne van). Vagyis a hazai, kimagasló keresetemelkedés és a gyermektámogatási rendszer együttes hatását is túlszárnyalta a román keresetnövekedés, s ha az ütemkülönbség fennmarad, 1-2 év alatt utolérik a magyar szintet.

A romániai nyugdíjasok átlagos éves jövedelme 2010-ben 46 százaléka volt a hazainak, 2021-re ez már 63 százalék lett (vásárlóerő paritáson az arányok 50, illetve 76 százalék). Vagyis a román nyugdíjasok helyzete jobban javult, mint a magyaroké, igaz, még így is jelentős a lemaradásuk.

A GKI kiemelete: ha a jelenlegi trendek folytatódnak várható, hogy Románia egy főre jutó vásárlőerő paritásos GDP-je és a romániai keresetek is 1-2 éven belül lehagyják a magyar szintet.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo