Hulladékot kaptak óvodások

Hulladékból készült tárgyakból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen. A Kukatündér című tárlaton óvodások által újrahasznosított darabok láthatók.

Hulladékból készült tárgyakból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban. A Kukatündér című tárlaton közel négyszáz - óvodások által - újrahasznosított darabot tekinthetnek meg az érdeklődők. Az kicsik a mostani kiállítás számára az "újra megtalált értékeket" tavaly ősz óta készítik. Akkor a Zöld Kapocs Munkaközösség hirdetett akciót.

A gyerekeknek az alkotás örömén a túl a kiállításra való készülés egyfajta természettudatos nevelés is volt. A játékos tárgyformálás által a legifjabb generációk megtapasztalhatták, miként születik újjá egy már hulladéknak tekintett tárgy. S ennek köszönhetően találkozhattak azzal a gondolattal, hogy a látszólag értéktelen, kidobásra ítélt dolgoknak is lehet még szerepük a világban. (Oktatni a felnőtteket is kell.)

A közel négyszáz kiállításra kerülő újrafeldolgozott tárgy között vannak kindertojásbelsőből, dugókból, fémdobozokból, tojástartókból, papírtasakokból, üvegekből készült "műremekek" is. Az óvodások többek között alkottak fémdobozokból szélcsengőt vagy tárolódobozt, kalózhajót műanyagüvegből, gólyafejet pezsgőskupakból és lovagi várat tojástartóból. (Az ország évente három gellérthegynyi szemetet termel.)

A kiállításon túlmenően a kézműveskedésre nyitott érdeklődők maguk is kipróbálhatják, hogy milyen érzés hulladéknak számító anyagokból egy új tartalommal bíró alkotást készíteni. Május 8-án, csütörtökön 15 órától, a kiállítás megnyitását követően egészen 18 óráig várják a barkácsácsolni vágyókat a művelődési központba.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo