Elhunyt Gömöri Endre, a magyar sajtó kiemelkedő alakja. A Szabadság, a Szabad Nép külpolitikai rovatvezetője volt, később a Magyar Rádió munkatársa lett és csatlakozott a Nagy Imrét támogató újságírói csoporthoz. Gömöri Endre az 1960-as években a Magyarország című lap munkatársa lett, 1989-ben a Figyelő rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettese.
Nagy Imre újratemetésén az újságíró-társadalom nevében ő helyezheti el a koszorút. Élete utolsó éveiben rendszeresen publikált a Figyelőben és a Népszabadságban. Gömöri Endre 1991-ben kapta meg a Pulitzer-emlékdíjat, majd 1997 októberében a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet vehette át Göncz Árpád államfőtől. A "sajtószabadság képviseletéért" 2000-ben Emmanuele Gazzo-díjjal tüntette ki az Európai Újságíró Szövetség. A Hemingway Alapítvány Pethő Sándor-díját 2001-ben kapta meg, majd két évvel később az elsők között vehette át a Prima Primissima elismerést.
"Gömöri Endre az újságíróknak ahhoz a nemzedékéhez tartozott, akik nem egyszerűen követték a politikát, hanem benne éltek- írja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Gömöri Endre halálára kiadott közleményében. A kormányfői megemlékezés azzal folytatódik, hogy. - idézzük - "Nagy műgonddal, kifinomult stílussal és páratlan éleslátással megírt cikkei sokak számára iránytűt jelentettek a világpolitikában. Nemcsak információt írt le, hanem a köztük lévő összefüggéseket is. Elemző volt: úgy világított rá a fontos részletekre, ahogy kevesen.
Magyarként is világpolgár volt, aki nemcsak megismerni akarta a világot, hanem megérteni is. És ennek a megismerésnek és megértésnek a folyamatát osztotta meg az olvasókkal is. Az ő élettörténete összeforrt a XX. századi magyar sajtó történetével: a forradalom során a stúdióban állt, amikor Mindszenty, Kádár és Nagy Imre beszélt a nemzethez, idén március végén pedig még átfogó elemzést írt a most formálódó külpolitikai koncepcióról. Gömöri Endre volt ünnepelt szerző, befolyásos szerkesztő, és volt, hogy külpolitikai újságíró létére nem utazhatott és nem is publikálhatott. Persze megoldotta ezt is, csak a cikkei végére nem írhatta oda saját nevét, ám ez a módszer sokáig nem működött, mert az írások mögött egy idő után tévedhetetlenül fel lehetett ismerni Gömöri tehetségét, stílusát és tudását.
Ez a tehetség, stílus és tudás az, amiért újságírók és olvasók egyformán tisztelték, szerették őt és az írásait. Mi, mindannyian - legyünk bár újságolvasók vagy újságírók - a szakmai alaposság, a többszempontú elemzés, a tradíció és a kedély nagymestereként fogunk Gömöri Endrére emlékezni."
