Győzikének befellegzett, Menczer Tamás kitúrta a showmant

A magyar tömegkommunkációban műfajteremtő volt Győzike azzal, ahogy folyamatosan ordibált Bea asszonnyal, beavatva a világot egy család intim pillanataiba, hatalmas nézettséget produkálva. Most azonban megérkezett a Menczer Tomika show, amely erősen megújítva a Győzike műfaj elemeit, sikerrel produkált még nagyobb nézettségi számokat.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Győzike érezhette, hogy leáldozóban lehet csillaga, hiszen tavaly év elején belépett a fiatal demokraták közé 49 évesen, ami némileg azért életidegen közeg lehetett számára, addigi pályája alapján. Nem is mutatott fel semmit azóta sem, mint friss Fidesz politikus. Továbbra is bulvársztárként szerepel és a nemzeti-keresztény hevület valahogy hiányzik repertoárjából.

Hivatalos kép a tagkártya átadásról
Hivatalos kép a tagkártya átadásról
Fotó: Fidesz Iroda/Balassagyarmat
Menczer Tomika mostani fellépése Magyar Péterrel szemben azonban nem jó hír Győzike számára. Máris itt az eredmény: VV Tommyboy azonnal kihívta Fidesz-KDNP Tamást egy igazi bokszmeccsre, mondván neki mutassa meg Tomika, hogy mekkora férfi valójában. Biztosak vagyunk abban, ha az ökölvívó gála létrejön jegyeladás-cunami lesz a felek jutalma. Érdemes már most a visszavágó időpontját is kitűzni, nehogy aztán részrehajlással vádoljon minket, akár a győztes, akár a vesztes oldal.

Közben a Főnök, értsd Orbán Viktor Ferenc pápához látogatott. Ez azért fontos momentum, mert Menczer Tomika nem megy sehová a Főnök engedélye nélkül. Ugyanakkor élünk a gyanúperrel, hogy Ferenc pápa Orbán Viktor látogatása kapcsán nem tagadta meg Lukács evangéliumát, amely szerint mégsem úgy kellene viselkednie Menczer Tomikának Magyar Péterrel, ahogy tette.

Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo