Ezek az ország legdrágább utcái

Továbbra is jelentősek az országon belüli különbségek a lakásárakban, ezt mutatja az is, hogy a legdrágább utcában kínált lakás egyetlen négyzetméteréből 247 négyzetmétert lehetne venni a legolcsóbb utcában - áll az ingatlan.com összeállításában, amelyből kiderül, hogy a kínálati piac négyzetméterárai alapján november elején melyek voltak a legolcsóbb és legdrágább utcák az országban.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Méregdrága V. kerület

A legmagasabb ár a főváros II. kerületében, a Bogár utcában található lakóingatlanokhoz köthető, amelyek négyzetméterét átlagosan 1,486 millió forintért kínálják eladásra. A második helyen a főváros V. kerületében lévő Sas utca áll, ahol négyzetméterenként 1,485 millió forintért várnak vevőre a lakások. A harmadik helyet a szintén V. kerületi, Akadémia utca szerezte meg, amelynek négyzetméterenkénti ára 1,435 millió forint. A II. kerületi Bem rakpart a negyedik 1,4 milliós négyzetméterárral, az ötödik pedig az ugyancsak Budapest belvárosában lévő Erzsébet tér, ahol 1,379 millió forint a négyzetméterár.

Kép: SXC

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy jellemzően az V. kerület utcái a legdrágábbak. Ezt mutatják az adásvételekről szóló hivatalos statisztikák is: a KSH novemberben publikált utcaszintre lebontott adatai szerint 2016-ban például a legdrágább utca az V. kerületi Vígadó tér volt, ahol átlagosan 1,9 millió forintos négyzetméteráron keltek el a lakások. Szintén az V. kerületben, a Kossuth téren egy lakásért átlagosan 1,15 millió forintos négyzetméterárat fizetett az új tulajdonos. Balogh László elmondta, hogy azt is látni kell, hogy bár az V. kerület valóban az egyik legdrágább kerület, az adásvételek száma az átlagos budapesti kerületekhez képest alacsony, mivel itt a kínálat is szűkebb.

Úszómedencés ház 10 millióért?
Országosan az Otthon Centrum használt lakóingatlan kínálatának 20 százaléka, darabszámra 3450 kapható maximum 10 millió forint összegért. Budapesten nagyítóval kell keresgélni ezen olcsó ingatlanokat, amelyek leginkább a külső pesti kerületekben találhatóak és átlagosan 20-25 négyzetméteresek. A vidéki városokban kicsivel jobb a helyzet, kivéve a nyugati határszélen, ahol ez a kategória eltűnt a piacról. Álmaink otthonát tíz millióért leginkább a kevésbé frekventált régiók falvaiban találhatjuk meg.
Legolcsóbb helyek

Az ingatlan.com összeállítása szerint az országban a legalacsonyabb négyzetméterár a nagykőrösi Ady Endre utcában volt megfigyelhető, itt november elején 6 ezer forintot kértek egy négyzetméterért. A második legolcsóbb közterület a Mucsiban található Petőfi utca 7 ezer forintos kínálati négyzetméterárral. Ennél alig valamivel többet, négyzetméterenként 8 ezer forintot kérnek átlagosan a tulajdonosok a kisvárdai Diófás utcában. A negyedik legalacsonyabb – 11 ezer forintos – négyzetméterár a zalaszentmihályi Deák Ferenc utcához kapcsolódik, az ötödik helyen pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszab Fő utcája áll, 14 ezer forintos négyzetméterárral.

A szakember szerint a kínálati négyzetméterárak közötti jelentős, 247-szeres különbség azzal is magyarázható, hogy vannak olyan utcák, ahol az ingatlanok a nagyon alacsony kínálati árak ellenére sem találnak vevőre. Hozzáfűzte: “A tényleges tavalyi adásvételek alapján kisebb volt az árolló, de ez is 90-szeres különbséget jelent. A legolcsóbb utca négyzetmétára ugyanis 20-22 ezer forint volt, a legdrágábbé pedig 1,853 millió forintot tett ki.”

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo