Eltűnik 45 kilométer Kassa és Sátoraljaújhely között

Feleakkora lesz a távolság Sátoraljaújhely és Kassa között, ha ismét elkészül a hollóházi, Trianon előtti időkben már létezett országút. A zempléni térségben további hat út épül meg - illetve vissza - és a 37-es, ma még kétszer egysávos főközlekedési utat is négysávossá bővítik.

Trianon előtti módon közlekedhetnek ismét a zempléni települések lakói. Ez azt jelenti, hogy elkészülnek, felépülnek azok az utak, amelyeken annakidején őseink jártak, de Trianon országhatárral vágta el, szüntette meg a közlekedést az amúgy szervesen összekapcsolódó települések, térségek között. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közútkezelő Kht. - a Zemplén Európa Ház sajtótájékoztatóján - ismertette azokat a maholnap kezdődő beruházásokat, amelyek az észak-kelet-magyarországi, illetve a kelet-szlovákiai térségben valósulnak meg részben hazai, részben nemzetközi pályázati pénzek felhasználásával.

Zemplén közúti elérhetőségének érdemi javulását jelenti az a 7,1 milliárd forintos fejlesztés, amely a 37-es országutat bővíti négysávos gyorsforgalmi úttá, első lépésben Gesztely nevű településig elkészítve. A folytatás is a tervezőasztalon van már, miszerint a tarcali elágazásig készül el az európai színvonalú úthálózat. A Zemplén Európa Ház igazgatója, Juhász István arról is informálta a Piac & Profitot, hogy a zempléni térséget kettéválasztó határszakaszon hét olyan út építése kezdődik el belátható időn belül, amilyennel ténylegesen visszaállítható a térség egykori közlekedési rendszere. Háromnak már az idén megkezdik a kivitelezését. Az elsőhöz a pénzt Felsőregmec nevű település már elnyerte, az 1,7 kilométeres út  magyarországi szakaszát az idén be is fejezik, s mire a shengeni határ ténylegesen is megszűnik, a szlovákiai területen is befejeződik a kivitelezés. A Hollóháza és Eszkáros közötti egykor volt út helyreállításának a megterveztetése, a beruházási összeg megpályáztatás ugyancsak elkezdődött, illetve elkezdődik a közeljövőben. A felsőhegyközi település így végre jóval kisebb mértékben lesz elzárva a világtól, s az sem mellékes, hogy a zempléni város, Sátoraljaújhely 45 kilométerre lesz csak Kassától, a nemzetközi repülőtértől. Ma még ettől a magyar határvárostól 90 kilométernyit kell autózni, hogy Kassára jusson az ember. A felső-bodrogközi térségben Lácacséke-Pribenyik közötti országút születik meg ismét, s ezáltal Királyhelmechez, a Bodrogköz sokáig egyetlen, bár Szlovákiához tartózó városához kerülhetnek közel a térség falvai. A további négy út tervezése, építése később esedékes, de 2007-ig valamennyit szeretnék befejezni.

A valamikor egy város, Sátoraljaújhely közepén vezet át az országhatár úgy, hogy évtizedeken keresztül még az egykoron épített sorompót sem engedték felhúzni. Most viszont már arról dönthettek a szlovák - Nové Mesto - és a magyar településrész önkormányzatai közös testületi fórumukon, hogy együttes erővel megépíttetik a várost elkerülő országutat. Pályázatot nyújtanak be Pozsonyban,  illetve Budapesten, hogy a közösen megterveztetett út építését finanszírozni lehessen. Sátoraljaújhely belvárosát ugyancsak mentesítő út kerüli el a nem túl távoli jövőben, a 2 milliárdos beruházásnak csaknem teljes egészét, 1,9 milliárdot  támogatásként elnyert a közútkezelő kht., a munkálatok az idén elkezdődnek.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo