Bill Gates könyvajánlója - ezt olvassa a világ leggazdagabb embere

Bill Gates nagy könyvmoly hírében áll. Bármilyen elfoglalt, olvasásra mindig szakít időt. Sőt, blogján rendszeresen ír recenziókat, hogy mások is hozzáférhessenek fontos tudásanyagokhoz azokból a kötetekből, melyek neki tetszettek. Milyen témák ragadják meg az egykori Microsoft-vezér érdeklődését? Messze nem csak az informatika.

Vaclav Smil: Should We Eat Meat?

A University of Manitoba professzora Gates kedvenc szerzője, több kötete is szerepel a milliárdos kedvencei között. Ebben a művében Smil számos szemszögből vizsgálja meg annak problematikáját, mit jelent az, hogy az emberiség nagy része húsos étrendet követ. Milyen hatással van ez a szervezetünkre, milyen terhet jelent az ökoszisztémákra az állattenyésztés, és milyen etikai dilemmákat von maga után az állatok lemészárlása. (Gates egyébként nem vegetáriánus, de húszas éveiben egy esztendőn át az volt.)

Smil egyébként nem osztja azt a nézetet, hogy a hústermelés olyan nagyon vízigényes folyamat lenne. Mire alapozza ezt? Az állatok itatására használt víz 90%-a úgynevezett zöld víz, amit a legelők öntözésére szoktak használni. A legtöbb helyen a zöld víznek csak egy kis része ered az esővízből, és mivel a nagy része amúgy is elpárolog a levegőbe, sosem használja fel az emberiség. Akkor már inkább használjuk fel a jószágok itatására, véli Smil. Gates azzal a konklúzióval fejezte be a könyv olvasását, hogy az emberiség húsigényét ki lehet elégíteni az erőforrások fenntartható módon történő használatával.

Ezzel a nézettel azonban a legtöbb tudós egyáltalán nem ért egyet.

Gates: legyünk hálásak!
Immár bő másfél évtizede, hogy életét a jótékonykodásnak szenteli Bill Gates. Nemrég kifejtette nézeteit az oktatás fellendítéséről, a szegénység okairól és egy energiaforradalom szükségességéről. Minden, amit Gates filantrópiájáról tudni kell.
Graeme Simon: The Rosie Project: A Novel

Gates kedvenc könyvei közé egy fikciós alkotás is befért. Billnek a felesége, Melinda ajánlotta figyelmébe ezt a könyvet, amelynek főhőseegy Asperger-szindrómában szenvedő genetikus professzor, aki elhatározza, hogy meg akar nősülni. "Melinda azt gondolta, tetszeni fognak nekem azok a részek, amikor a fickó túlságosan elragadtatja az, hogy optimalizálja az időbeosztását. Igaza volt." A könyv vicces, okos és megható, véli Gates, aki egy ültő helyében végigolvasta az egész regényt.

Eula Biss: On Immunity

A világegészségügy helyzetét fejleszteni akaró alapítvány (ld. keretes írásunkat) alapítójának könyvtárából nem hiányozhat egy ilyen témába vágó könyv. Főleg, hogy megkérdőjelez egy alaptézist. Azt, hogy a védőoltások valóban jó eszközök-e a kórokozók elleni immunitás kialakításában. A könyvnek az ad aktualitást, hogy Amerikában elterjedt a nézet, a védőoltások autizmust okoznak a gyerekekben. Emiatt sok szülő megtagadta, hogy gyerekeiknek védőoltást adjanak az orvosok az iskolában.

Joe Studwell: How Asia Works

Studwell a Financial Times újságírója, akit egy dolog érdekel: a gazdasági fejlődés megértése. Könyvében elemzi és elemeire bontja az ázsiai fejlesztési kísérleteket, a kudarcokat és a sikereket egyaránt. Eredményei szerint minden ország, amely sikerrel tudott fejlődni, olyan körülményeket hozott létre, ahol a kisgazdák jól tudtak termelni, a felhalmozott felesleget eladták és a befolyó pénzből gyártási bázisokat hoztak létre, melyek exportra termeltek, valamint e két ágazatot, az ipari és az agrárszektort egyaránt támogatta az állam.

Darrell Huff: How to Lie with Statistics

Bár meglehetősen koros irományról van szó, hiszen a kötet 1954-ben jelent meg, mégis helyet kapott Gates kedvencei között. A téma: bevezetés a statisztika tudományába, laikusoknak. Egyúttal azt is elmagyarázza, hogyan lehet manipulálni a statisztikákat. Gates szerint pont emiatt "aktuálisabb, mint valaha." Van benne egy fejezet, ami arról szól, hogyan lehet a grafikonokat és ábrákat arra használni, hogy feltupírozzanak és felnagyítsanak bizonyos trendeket, s hogy azok torzított összehasonlításokat mutassanak.

Fotó: flickr/Claudio Toledo

Jeremy Smith: Epic Measures

Ennek az életrajznak Chris Murray az alanya, aki orvos és akit Gates személyesen is ismer. Olvasmányos kötet arról, Murray hogyan segített egy globális online adatbázis létrehozásában, ami számba veszi a betegségek okait és dokumentálja az ahhoz a betegséghez köthető haláleseteket, hogy így segítse a tudományos kutatókat világszerte. Mert addig nem tudjuk eltörölni a világ népességét leginkább sújtó betegségeket, míg nincsenek pontos adataink arról, hol és mi a probléma. Gates szerint e könyv bizonyíték arra, hogy megbízható adatok birtokában sokkal jobb döntéseket tudunk hozni.

Mark Miodownik: Stuff Matters

Mindannyiunknak sokféle használati tárgy kerül a kezébe, legyen az műanyag kávés pohár, üvegpohár, íróeszköz, papír, elektromos borotva, stb. De nem igazán gondolunk rá, milyen alapanyagokból készültek ezek a tárgyak. A szerző nem a számokkal foglalkozik, hanem az alapanyagok narratív részével, vagyis ki hogyan kezdte használni őket, miért terjedtek el, hogyan dolgozták meg őket. Vagyis sztoriszerű. Ezért olyan élvezetes olvasmány.

E könyveknek köszönheti vagyonát Warren Buffett
Nem Gates az egyetlen dúsgazdag könyvmoly. Karrierje elején nem volt ritkaság, hogy Buffett 600, 750 vagy akár 1000 oldalt olvasott el naponta(!). Nyilvánvalóan gyorsolvasással. Buffett hangsúlyozza, hogy egy átlagos munkanapját még ma is 80%-ban olvasással tölti. Megmutatjuk, mely könyveket tart meghatározónak.
Gates kedvenc fejezete a szénről szól és bemutatja ennek az anyagnak a múltját, jelenét és jövőjét az emberek életében. Gates kedvencének, Smilnek is van egy hasonló műve (Making the Modern World), de az sokkal szárazabb, viszont adatokban gazdagabb.

Allie Brosh: Hyperbole and a Half

Ez egy rajzokkal illusztrált könyv, meglepő lehet, hogy Gates ilyesmit olvas. De az üzletember meghatónak tartja a művet, nem pedig ostobának. A sztorik Brosh életéből valók (kiegészítve néhány képzeletbeli kalanddal) és "nagyon is valóságosnak érződnek, sokszor brutálisan azok", vallja Gates, akit leginkább a depresszióval való küzdelemről szóló részek érintettek meg. Egy ízben a főszereplő azon stresszel, hogyan fogalmazzon meg egy alkalomhoz illő búcsúlevelet az öngyilkosság előtt. Olyan könyvről van szó, melyen időnként sír, időnként nevet az ember, miközben mély gondolatokat is előhív belőle a létről.

Randall Munroe: What If?

Ez a könyv a szerző blogjából nőtt ki, aki eredeti foglalkozására nézve robotfejlesztő. (A NASA-nál dolgozott.) Ebben a kötetben is van bőséges képregényszerű illusztráció. A szerző tudományelméleti kérdésekre keresi a választ, vagyis a morfondírozások nem feltétlenül a természettudomány témaköréből valók. A könyv a tudományos koncepciók határait feszegeti, s ez a legjobb mód arra, hogy a laikusok számára is érthetővé tegyen bizonyos szaktudásokat. Vegyünk egy példát: mindenki ismeri a gravitációt. De mi van, ha a Föld gravitációja kétszer vagy százszor akkora lenne, mint most? Ehhez már alaposan el kell magyarázni a gravitáció jelenlegi állapotát és azt is, milyen hatással lenne a többszörös gravitáció - tehát több szempontból is megvilágításba kerül ugyanaz a téma.

Forrás: Business Insider

Véleményvezér

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.
Hadházy Ákos küzd, mint malac a jégen

Hadházy Ákos küzd, mint malac a jégen 

Hivatalos volt-e Orbán Viktor legutóbbi útja Amerikába?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo