Az alaszkai találkozó végén szervezett sajtótájékoztató végeztével Trump sebtében odavetette az összegyűlt újságíróknak, hogy telefonon tájékoztatni fogja a NATO más „hatalmait” a Putyinnal folytatott iménti egyeztetés menetéről. A szóhasználat beszédes: nem további egyeztetésekre hívja az érintetteket, hanem a soron következő (talán Moszkvában rendezendő) egyeztetést megelőzően tájékoztatásban részesíti önnön (formai) szövetségeseit a valamelyest még szerinte is rájuk tartozó ukrajnai rendezési egyezségről. A többi (futólag se ismertetett) üzleti tárgyú napirendi pont – nevezetesen a két néhai szuperhatalom között érlelődő majdani gazdasági kooperáció kérdései – a formálódó bilaterális együttműködés részeként csak a tárgyalófelekre fog tartozni. A nyugat-európai „hatalmak” képviselői (éppúgy, mint a megcsonkítás előtt álló Ukrajna vezetői) vélhetően már csak a szentesítő aláíró-ceremóniára lesznek hivatalosak, amennyiben képesek lesznek jó arcot vágni a fejük felett meghozott alkuhoz.
Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher
A Fidesz mögött látványosan felsorakozó orosz birodalmi érdekkör és a Duna-medencében utóvédharcokat vívó – magának a Tisza Pártot villámgyorsan felépítő – nyugat-európai hatalmi központ hazai kegyeltjei egyre inkább elveszítik koncepcióalkotási, programírási, értékrend-meghatározói szuverenitásukat. A külső patrónusaik felé egyaránt alárendelt két hazai politikai pólus „mindent vagy semmit” játékot játszik egymással, hiszen küzdelmük végkimenetele sorsukra nézvést ügydöntőnek ígérkezik. A zászló az erőviszonyokat szemlélve a térségünkben virulensebb oroszpárti erőknek kedvez (bármit is mutassanak mindezzel kapcsolatosan a Budapest-városállam szalonjaiban rendre lobogtatott aktuális közvélemény-kutatások). A magyar választási rendszer ugyanis az egyéni körzetek súlypontjával került meghatározásra a rezsim tervezőasztalán egy bő évtizeddel ezelőtt. Amely szerkezeti jellegzetességből következően hiába vezet az országos pártlisták vonatkozásában egy ellenzéki szervezet utcahosszal a kormánypárt előtt, ha a kihívó tábora a központi régióban centralizálódik. Hiszen az egyéni körzetek mindegyikét a fővárosban és Pest megyében hiába nyeri meg a Tisza akár 2/3 feletti szavazataránnyal, ha attól még vidéken az öt pólusvárost leszámítva a kormánypárt automatikusan elviheti az egyéni mandátumok legjavát adó perifériamegyék körzeteit egyszerű 51 százalékos többséggel, vagy sokszereplős indulás esetén akár relatív többség megszerzésével is.
A Tisza Párt által szavazóik vonatkozásában önnön gyűjtőpárti táborába villámgyorsan betagozott közép-bal formációk maradék bázisa már nem bír valós koalíciókötési potenciállal együttesen se, hiszen időközben egyaránt mikro-párti súlyra degradálódtak, míg a Fidesznek eközben versenyben maradt egy szintén Moszkvából mozgatott szövetséges-aspiránsa: a Mi Hazánk Mozgalom. Mely szubkulturális formáció mind a 106 körzetben jelen lesz ugyan önálló jelölttel a közelgő voksoláson, azonban a liberális értékrendet zsigerileg elvető szélsőjobboldali szavazói közeg tagjai a pártjukat preferáló listás szavazatuk leadása mellett könnyűszerrel megoszthatják voksukat a kormánypárt javára az egyéni körzetek túlnyomó többségében. Ennek folytán hiába vezet jelenleg vitathatatlanul a Tisza sokfelé a Fidesz előtt, ha ezen átszavazási törvényszerűség akár csak egyetlen szavazattal is átbillenti a többséget a körzetek legjavában, miközben a továbbra is induló törmelékpártok együttesen lekötik több százaléknyi rendszerkritikus szimpatizáns voksát.
Az 5 százalékos parlamenti küszöböt prognosztizálhatóan elbukó DK a Kétfarkú Kutyapárttal együtt könnyűszerrel elvihet legalább annyi szavazatot a kormányváltó tábor majdani mandátumszáma mögül, mint amennyi voksot hozhat az Országgyűlésbe nagy valószínűséggel legközelebb is bejutó Mi Hazánk a Fidesz számára egy jövőbeni koalíciós konstrukció keretében (a rendkívül kiélezett pártverseny folytán akár még egyetlen egyéni mandátum „színezete” is sorsfordító lehet).
A kormánypárt ugyan elveszítené ez esetben legendás kormányfőjét, aki a nyári beszédei során már elkezdte e szcenárió bekövetkeztére áthangolni, illetve mentálisan felkészíteni kitartó híveit, azonban a jelenlegi hatalmi konstrukció változatlanul maradna továbbra is némi szimbolikai finomhangolást leszámítva, mely (az első polgári kormányhoz hasonló) többpárti uralmi szerkezet a gazdasági hátország és a politikai vezérkar szabadlábon maradását távlatilag is képes garantálni. Orbán egy három párti (mármint Tisza, Fidesz, Mi Hazánk összetételű) parlament alakulása esetén lehet pártelnök-frakcióvezető, mint a lengyel PiS-vezér, így továbbra is tábora elsőszámú irányítója volna, vagy akár államelnökké is emelkedhet maga mögött hagyva a pártpolitika „alvilágát”. A már az ezredfordulón is anno érvényesülő prezidencializálódási trend újbóli folytatódása alkatilag felettébb hiteles szerepkört biztosítana az önmagát népvezérként meghatározó jelenlegi kormányfő számára.
A Mi Hazánk (éppúgy, mint az AfD) Trump megválasztása óta az általuk korábban a liberális értékrendi métellyel azonosított Amerika iránt láthatóan felettébb lojálissá vált. Emellett mindkét elitellenes formáció önnön nyilvános kommunikációjában láthatóan kerüli a szélsőséges retorikát az LMBTQ-ellenességet leszámítva, amit a Republikánus Párt nemzetközileg valamelyest elfogadottá tesz Trump második elnöksége kezdete óta. A Fidesz e folyamat keretében érezhetően átenged egyes témákat a Mi Hazánknak (pl. önkényes lakásfoglalók, homoszexualitás, LMBTQ), hogy ezzel segítse a párt bekerülését a következő ciklus parlamentjébe, ugyanis a párt vidéken a fiatal korcsoportokban lassan magasabb bázissal bír, mint a kormánypárt, ekként sok potenciálisan könnyűszerrel Tisza Pártivá áthangolható 40 év alatti szavazót a jobboldal táborában képes tartani a választásokig a nemzeti radikális formáció. A Fidesz egyetlen esélye a hatalomban maradásra a Mi Hazánk Mozgalomban rejlik, amely összefüggést nyilván a moszkvai patrónusi kör is észlelt az elmúlt fél év során.
Amennyiben a Fidesz kevesebb voksot kapna 2026 tavaszán, mint a Tisza Párt, az államelnök akkor is elvetheti a mindeddig alkalmazott szokásjogot, így bármikor adhat a Fidesz-vezérnek kormányalakítási megbízást, így onnantól a Mi Hazánk bevonásával töretlenül megtartható a jobboldali többség belföldön, valamint az oroszorientált külpolitikai irányzék továbbra is követhető megszakítás nélkül. Aminek a szélsőjobboldali rétegpárt nyilván legalább akként megkérheti az árát, mint anno a jelentős zsarolási potenciállal bíró SZDSZ a szocialista párttal szembeni négyévenkénti alkudozási-egyezkedési tusakodásai során.
Miként az 1945-1948 közti koalíciós években is a Szövetséges Ellenőrző Bizottság döntötte el, hogy mely politikai konstelláció vezetheti hazánkat (és a többi térségi államot) a választások kimenetelétől csaknem függetlenül, így napjainkban is a nagyhatalmi erőviszonyok folyományaként alakul majd meg az új kormányzat hazánkban (majd utóbb soron következő módon Kelet-Közép-Európában máshol is). Mely összefüggésből kifolyólag a Fidesz – Mi Hazánk-koalíció politikai „részvénypakettjeinek” értéke a minapi alaszkai egyeztetés óta ugrásszerűen megemelkedett a térségben átlag feletti érdekeltséggel bíró „politikai tőzsdék” mindegyikében. A legutóbb még Dél-Dakota államban és másutt az amerikai Közép-Nyugaton körutat tevő Toroczkai László nyilvánvalóan tudatában van annak, hogy pártja sorsát a nagyhatalmak emberöltőnyi távra szólóan rendezték el napjainkban éppúgy, miként anno (az eredetileg írógép-műszerász) Kádár állampártjáét is.
Ezen eleve elrendeltetés vélhetően korábban megköttetett a keleti végeken, miként azt valaha is hihettük volna. A Die Weltwoche c. svájci hetilap számára adott tavalyi interjújában arra hivatkozott ugyanis Orbán (önnön béketeremtési kulcspozícióját ecsetelve), hogy Putyinnal régi szívélyes viszonyt ápol egészen „a kilencvenes évekig” visszamenően még a „szentpétervári időkből” datálhatóan. Ebbéli kijelentése az Élet és Irodalom idén augusztus nyolcadikán megjelent (2025./32.) lapszámában Huszár Ágnes Tigrisháton címmel közreadott esszéjében újfent közlésre került, majd elhalt bárminemű médiavisszhang nélkül. Mit is vallott be egész pontosan afféle félvállról odavetett pökhendi hányavetiséggel karöltve a magyar kormányfő e neves svájci konzervatív lap főszerkesztőjének adott interjújában?
Orbán ekkor pusztán csak annyit közölt a világ közvéleményével, hogy az NDK-ból nem sokkal korábban kiebrudalt volt KGB-s szakszolgálati tisztet még jóval annak államelnökké választását megelőzően közelről ismerte, amikor a leendő nagypolitikus (ki tudja, miféle nemzetközi ügyleteket lebonyolítandó) a szentpétervári városháza tanácsadójaként szolgált szintén KGB-s hátterű polgármestere utasításait követve. Arra már nem tért ki rögtönzött közgyónása alkalmával a másfél évtizede regnáló magyar kormányfő, hogy vajon mi dolga is lehetett akkortájt a Liberális Internacionálé alelnökeként, majd a korabeli NATO legfiatalabb kormányfőjeként köztudomásúlag alvilági körökkel és utódpárti szakszolgálatokkal ügyletelő (az idő tájt rendelkezési állományban lévő) ex-KGB-s középvezetővel.
Napjainkban éppen a PiS által minap hatalomba emelt lengyel államfő szándékozik megfosztani demokratikusan szerzett pozíciójától az előző országgyűlési választásokat arrafelé szövetségeseivel együtt megnyerő Donald Tusk labilis kormányát. Hamarosan e társbérleti modell is kooptálhatóvá válhat hazánkban egy esetleges Tisza Párti győzelem váratlan bekövetkezte esetén. Hiszen a magyar államfőt csakúgy, mint egy sor hazai állami vezetőt a jelenleg éppen évenkénti adósságszolgálatunk dupláját kitevő (nyolcezer milliárdnyi) hitelfelvételt lebonyolító Fidesz juttatta napjainkban is betöltött kulcspozíciójába anno. A jelek szerint a „minél rosszabb annál jobb” elvet követő kormányerő a fizetésképtelenség árnyát előre vetítő drasztikus költségvetési hiánymutatókat alakíthat ki idehaza, vagy megszorítási-kényszerállapotokat készíthet elő esetleges bukása esetére vonatkozóan éppúgy, mint egykor a szocialisták is tették a rendszerváltás előtt és másfél évtizede egyaránt.
A Trump által előzetesen elvetett budapesti találkozóhelyszín minapi híre pontosan jelzi, hogy az Orbánnal baráti viszonyt ápoló amerikai elnök precízen informált, így pontosan tudja: formális NATO-tagsága ellenére Magyarország újfent orosz föld. Amit azon jelenség is alátámaszt, miszerint a soron következő választási kampány előkészületei alkalmával érzékelhetően fontosabbnak tűnik (az ismét komp-országi pozíciójú) hazánk sorsa az oroszoknak, mint a nyugatiaknak. Az illetékes orosz szakszolgálat nyilvános jelentést adott közre a találkozó előtti napokra időzítve, ami felettébb beszédes, melynek „tanúsága” szerint az ukrán szakszolgálatok a magyar kormányzat megbuktatására törekszenek a következő választás során. A közlemény egyúttal azon vélelmet is alátámasztja, hogy jelenleg Fehéroroszországhoz, vagy a háború előtti Ukrajnához hasonló jellegű (vazallus státusban) lehet hazánk Oroszország relációjában.
A geopolitikai viszonyokat ismerve a térségi orosz aktivizmus érhető, hiszen hazánk informális átfordítása révén a Baltikumtól a Fekete-tengerig húzódó NATO-fal mögé juthatnak be az oroszok közvetlenül, míg az észak-atlanti szervezet számára fekvése, népessége, területe szempontjából az egyaránt tengerparttal rendelkező Lengyelország és Románia tűnik inkább kulcsállamnak (támaszpontjaikat is oda koncentrálták az elmúlt emberöltő során), így Magyarország számukra nagyobb veszteségek nélkül leírható.
A Monarchia csúcsvezetése – többek között a birodalom külügyeit egykor irányító Andrássy Gyula – pontosan tudatában volt annak, hogy egy önálló közép-európai birodalom (amit akkortájt már sok évszázada a Habsburgok Duna-menti Birodalma testesített meg) működése nélkül a Duna-medence orosz függése fog törvényszerűen állandósulni. Churchill éppen ezen összefüggés okán szerette volna Roosevelt elnöknél kijárni a balkáni partraszállás véghezvitelét ’43-ban, azonban Sztálin – saját terjeszkedési tervei sikerre vitele érdekében – az atlanti térségbeli változat szükségességéről győzte meg az akkor már nagy beteg demokrata államférfit.
Amennyiben Amerika feladja térségünket egyéb számára juttatott távlatos üzleti előnyökért cserébe, akkor a következő választásokat jó eséllyel megnyerő (már jelenleg is a párttámogatottsági mérésekben a CDU-val fej-fej melletti él-pozícióban tanyázó) oroszpárti AfD-vel karöltve térségünk nagyhatalmi vákuum-helyzetét kihasználva olyan mérvű oroszpárti autoriter fordulatot hajthat végre a közép-európai nagyrégióban, mint amilyen legutóbb 1948-ban ment végre térségünkben. Amely esztendőt nem véletlenül hívta (az akkortájt sajtó alá rendezett cikkei és beszédei gyűjteményét is egyazon címmel jelölő) Rákosi Mátyás a fordulat évének.
Miként a többpártrendszerű és kapitalisztikus berendezkedésű népi demokráciákat egyik napról a másikra fordította át csaknem fél évszázadra szólóan állam-szocialistává a Jaltában meghozott sorsdöntő megállapodás, akként fogja térségünket a Nyugat és Oroszország közötti (moszkvai függésben lévő) puffer-zónává silányítani Putyin és Trump (számukra üzletileg nyilván jól fialó) minapi alkuja. A kocka el van vetve.
