CDU/CSU: 28,5 százalék, AfD: 20,8 százalék, SPD: 16,4 százalék, Zöldek: 11,6 százalék, Linkspartei: 8,8 százalék, BSW: 4,97 százalék, FDP: 4,3 százalék, Freie Wähler 1,5 százalék. Ezek a számok. Egy ország, ahol a közvélemény-kutatások nem tévedtek. És ennek igazán senki sem örülhet.
1. Vissza a merkeli nagykoalícióhoz
A szocdemek a Scholz-kormány alatt/miatt bezuhantak, hosszú történetük eddigi legrosszabb eredményét hozva. A Scholz-kormányt már túl későn felrobbantó liberálisok kiestek a parlamentből, vélhetően pártként is annyi nekik, akit nem szív fel a CDU, azt várja a lobbista-, tanácsadó- vagy menedzserkarrier. A Zöldeknek nem jött be Robert Habeck mosolya. Sahra Wagenknechtnek a parlament helyett a talkshow-k maradnak.
Az egyéni körzeteket elvivő pártok. Fekete: CDU, sötétkék: CSU, kék: AfD, vörös: SPD, lila: Linke, zöld: Zöldek. Berlintől délnyugatra a potsdami körzetet személyesen Olaf Scholz SPD-s mégkancellár nyerte meg. Grafika: Tagesschau.de
Persze, az AfD megduplázta az eredményét: nekik ez nagy siker, lehet naugyézni. A Linkspartei feltámadt a hamvaiból: dettó. A CDU/CSU jobban szerepelt, mint négy évvel ezelőtt az akkori borzalmas kancellárjelöltjével és kampányával, egyébként főleg annak köszönhetően, hogy a CSU Bajorországban Markus Söder (most épp) karakteresen jobbos politikájával nőni tudott. Ugyan ezt a három pártot tartják a választás három nyertesének, mégis: az AfD nem fog kormányozni, mivel szövetségi szinten áll még a tűzfal. A Linkspartei szintén nem, mert a kereszténydemokraták számára vállalhatatlanok. A CDU/CSU pedig megnyerte ugyan a választást, de jócskán a vágyott 30 százalék alatt szerepelt, ezért nehezebben fogja tudni átvinni a programját a koalíciós tárgyalásokon, ha egyáltalán. Ugyan az eredmény alapján összességében egy jobboldali programnak volna többsége, de ez az AfD elé húzott tűzfal miatt nem fog tisztán megvalósulni: kulturálisan és gazdaságpolitikailag is eltérő pártoknak kell a saját vezetőik tegnap esti vállalása szerint legkésőbb húsvétig kormányt alkotnia.
De nem is látni, hogy markánsan jobbos kormányt akarnának a németek, elvégre abban az esetben bejutott volna a liberális FDP, sőt, még a bajor kisgazda Freie Wähler is a parlamentbe, ám utóbbinak egy mandátum se jött össze. Az előrehozott választás fő tanulsága: a németek leváltották Merkel kísérletező alkancellárját, hogy a régi konszenzusos világot, a merkeli nagykoalíciót hozzák vissza. A parlamenti erőviszonyok alapján ugyanis kizárólag egy CDU/CSU-SPD-felállás jöhet szóba: ez Németország számára jó hír, elvégre a felek régóta ismerik egymást.
2. Kiüresedő közép, erősödés a széleken
Az idei 82,5 százalékos választási részvétel a legmagasabb a német egység óta: a szélsőségek akár tetszik ez a zöld-balos értelmiségnek, akár nem, nem gyengítik, épp ellenkezőleg, erősítik a német demokráciát azzal, hogy színesítik a választékot.
A régen látott részvétel ahhoz vezetett, hogy a négy évvel ezelőtti választáshoz képest majd' 20 százalékkal erősödtek a szélek a közép rovására: a szélsőjobboldali AfD 10 százalékkal, a két szélsőbalos párt, a Linkspartei és a parlamentbe végül hajszál híján nem bejutó BSW pedig együtt 9 százalékkal. Főleg a szociáldemokrata SPD (-9 százalék) és a jobboldali-liberális FDP (-7 százalék) bukott nagyot, de azért a Zöldek is gyengültek vagy 3 százalékot. Noha nem feltétlenül van összefüggés a választók vándorlása és pártpreferenciája terén, de azért érdemes megjegyezni azt is, hogy a Scholz-kormány kezdeti három pártja szinte darabra annyi voksot bukott, mint amennyivel a számos eddig nem szavazót is bevonzó szélsőségek erősödtek. Összefüggést inkább ott érdemes keresni, hogy a szélsőségek megerősödése ellen jó, a népre figyelő kormányzással lehet tenni.
Kérdés, bevállalnak-e az SPD vezetői az újabb hatalmon töltött ciklus és a CDU kedvéért egy jobboldali menekültpolitikát (elég valószínű, és vélhetően jóléti intézkedéseket kérnek cserébe), vagy a geopolitikai kihívásokra reagálva Friedrich Merz bevállal-e akár egy diszfunkcionális kormányt is (nem valószínű): előbbi esetben a Linke erősödik (mert a szocdem jóemberek is undorodni kezdenek a pártjuktól), utóbbi esetben az AfD (mert nem lesz kemény menekültpolitika).
3. Az AfD reménykedhet
Azzal, hogy az AfD 20 százalék feletti eredményével az ellenzék vezető ereje lett, végül csak teljesítette a német választók szemében azt, ami a nevében az alapítás óta szerepel: láthatóan alternatíva lett Németországnak. Az eddigi kormánypártoké mindenképp: az AfD Kelet-Németországban több voksot kapott, mint a Scholz-kormányt alkotó három párt, az SPD, a Zöldek és az FDP együtt. A pártnak azonban ahhoz, hogy kormányra kerülhessen, mostantól mérséklődnie kell, elvégre a németek kétharmada hallani sem akar arról, hogy az AfD kormányozzon. Alice Weidellel ezt valószínűleg el is fogják kezdeni, ahogyan ezt tette Marine Le Pen pártja vagy akár Giorgia Meloni is, legalábbis CDU-s körökből egyértelműen ezt az elvárást hallani feléjük. A CDU nyilván szeretné már most alakítani-befolyásolni az AfD-t, mivel mindenki arra számít, hogy előbb-utóbb ún. osztrák, holland, olaszországi, francia, horvátországi viszonyok lesznek Németországban is: vagyis a szélsőjobboldalt nagyon nehéz lesz megkerülni.
Kérdés persze, hogy akar-e, tud-e egyáltalán mérséklődni az AfD. A párt legszélsőségesebb szárnyának vezetője, Björn Höcke szerint nincs erre szükség, hovatovább szerinte nem szabad a pártnak a CDU másodhegedűsének lennie, akkor szabad majd csak koalíciót kötni az uniópártokkal, ha az AfD lesz az erősebb partner. Az AfD sorai közül egy szászországi körzetből bejutott a parlamentbe ráadásul azon Maximilian Krah is, aki a párt EP-választási listavezetője volt tavaly és akitől alig győzte magát elhatárolni a párt az SS-katonákat mentegető kijelentései miatt. És bejutott egy olyan politikus is, aki magát a nemzeti szocializmus barátságos arcának tartja. Kérdés, hogy beengedik-e őket végül az AfD-frakcióba, vagy függetlenként kell politizálniuk.
Az AfD a választás győztese, ha a trend folytatódik: a mostani, kicsivel 40 százalék alatti kelet-németországi tartományi eredményeik alapján (Szászországban majdnem duplaannyi voksot kaptak, mint CDU) a 2026-os szász-anhalti és mecklenburg-előpomerániai tartományi választások után helyben akár abszolút többséggel is kormányt alakíthatnak. Ez egy ideje még a CSU-nak se sikerül Bajorországban.
Szászországban vannak körzetek, ahol az AfD majdnem az 50 százalékot is elérte: ez ma már pláne nem jön össze a CSU-nak, Bajorország korábbi kvázi-állampártjának.
Így szerepelt most az AfD. Grafika: Welt
A térkép persze csalóka: egyrészt igen, az egykori NDK határai ismétlátványosan kirajzolódtak. Annak földrajzi kiterjedése ugyan nagy, a népsűrűsége azonban már nem, így fordulhat elő, hogy Bajorországban a CSU még így is eggyel több egyénit nyert, mint az AfD komplett Kelet-Németországban. Az AfD azonban nem keletnémet jelenség, noha a térképen nem látszik, de nyugaton is stabilan 20 százalék körül áll már.
4. Feltámadt a Linke
Sahra Wagenknecht kiszakadása után mindenki temette a Linkét, amely a tavalyi EP-választásokon már meg se ugrotta a három százalékot. Egy ideig a mostani parlamenti választásra is csak azzal készültek, hogy hátha legalább három egyéni körzetet behúznak (idős, de ismert politikusaikkal), és akkor öt százalék alatt is megmaradhat a parlamenti jelenlét. De aztán jött Friedrich Merz, a CDU/CSU kancellárjelöltje, aki az AfD parlamenti szavazatait is elfogadva terjesztett be idén januárban menekültkritikus javaslatokat a német parlamentben, és a Linke új erőre kaphatott: a párt parlamenti vezérszónoka, Heidi Reichinnek a barikádokra szólított mindenkit a fasizmus ellen. Videói milliószámra pörögtek a TikTokon, fiatalok ezrei a „Heidit” akarták látni – és a Linke folyamatosan növekedett.
A párt jól ráérzett arra, hogy a német közéletben kialakult gyakorlatilag az összes párt között egyfajta konszenzus abban, hogy szigorítani kell a menekülthelyzeten – ugyebár Wagenknecht is ezt hirdette, de a végére már a Zöldek is –, miközben Németországban nem tűnt el teljesen a „no borders, no nations” radikalizmusa.
A Linke betöltötte azt a piaci rést, amit nagyrészt a polgárosodó Zöldek szabadon hagytak. Miközben Wagenknecht a baloldali érzelmű házmesterekben látta volna meg a szélsőbaloldal jövőjét, a Linke a fiatalokra fókuszált, akik között még sokan megengedhetik magukat a határtalanság álmát, de a saját lakást már nem.
A Linke végül majdnem minden nyugati tartományban megugrotta az öt százalékot, de közben keleten is leelőzte Wagenknechtet, az elsőválasztók között pedig megszerezte az első helyet. Nem igaz, hogy csupán identitáspolitikában utazott a keletnémet állampárt megfiatalodott utódja – ahogy azt Wagenknecht szokta állítani egykori pártjáról –, hanem szociális és emancipatórikus témákat vegyített a háború elutasításának és a bármilyen menekültpolitika követelésének politikájával.
A nagy kérdés, miszerint a baloldalt az izzadt atlétatrikós, szexista vicceket is mesélő melós felől kell-e megújítani – ahogy Wagenknecht hitte –, vagy fel kell még jobban vállalni az identitáspolitikát és a még szabadabb menekültpolitikát – ahogy a Linke tette –, a szélbal belső harcában a Linke javára dőlt el: az a réteg, amely nyitott a szélsőbaloldalra, láthatóan nem elégszik meg a szociális politikával, hanem harsány antifasizmust és radikális menekültpártiságot is akar hozzá. Azon réteg ugyanis, amelyet Wagenknecht akart volna becserkészni, marad azért inkább az AfD-nél.
Egy CDU/CSU-SPD-kormány esetén a Linke lesz az egyetlen keményen, de mindig kiszámíthatóan szociális, menekültpárti és pacifista ellenzéki párt a parlamentben. Kérdéses, hogy a linkések ki tudják-e majd használni, hogy az SPD számos kompromisszumot lesz kénytelen kötni a szociális politikában, a Zöldek (ellenzékben maradva is) feladták már most a „menekültsimogatást” és a pacifizmust, Wagenknechték pedig eleve nem lesznek bent a Bundestagban. A Linke tömegpárttá nem, de a jelenleginél nagyobb, az SPD és a Zöldek balszélét és a befulladt Wagenknecht-projekt kiábrándultjait felszívó középpárttá nőheti ki magát.
5. Egy helyben toporgó Zöldek
A Zöldekre végül mégsem lesz szükség a kormányban – a CSU tehát fenntarthatja a bajor zöldellenes Brandmauerjét –, de közben nehezen fogják megtalálni a helyüket az ellenzékben, elvégre számos kérdésben egyet fognak – vagy állampolitikai felelősségből egyet kell – érteniük a jövőbeli kormány számos intézkedésével.
Miközben a kül- és menekültpolitikai kérdésekben az oroszpárti és idegenellenes AfD viheti el az ellenzéki show-t, a szociális kérdésekben meg a Linke lehet a leghangosabb a kormány ellen, a Zöldeknek legfeljebb a mára egyre kevésbé népszerű és fontos klímakérdés marad, ahol valamiféle ellenzékiséget felmutathatnak majd Friedrich Merz kormányával szemben. A Zöldek ettől még azért nem omlottak be most, az SPD-hez és az FDP-hez képest sokkal jobban meg tudták tartani 2021-es táborukat, a nagyvárosi, jómódú, tanult, szociálisan érzékeny és zöldtudatos polgárságot. A párt persze azért nem gondolhatja azt – amint Habeck jellemezte az eredményüket –, hogy az igazából „okay”, mert – amint Reinhard Bütikofer, egykori zöldpárti társelnök vetette oda az X-en Habecknek – ez az eredmény minden, csak nem siker. A pártnak talán az fájhat leginkább, hogy éppen a nagyvárosi miliőben is visszaszorult: frankfurti vagy müncheni egyéni körzeteket veszített el.
6. Nem jött be a Wagenknecht-sejtés
A BSW a régi Linke: ízig-vérig keletnémet párt lett, sőt, még tavalyi nagy sikerei helyszínén is gyengült, Szászországban 9 százalékot, Brandenburgban 10,7 százalékot, Türingiában 9,4 százalékot kapott, és hasonlóan szerepelt a többi keletnémet tartományban, a leggyengébb eredményt, 6,6 százalékot a már eleve inkább nyugatnémetnek számító Berlinben hozva. Nyugaton mindössze a Wagenknecht-Lafontaine-házaspár lakóhelyén, az aprócska Saar-vidéken (6,1 százalék) tudtak a bejutási küszöb fölé kerülni. Az előrehozott választások híre őket érte a leginkább váratlanul és felkészületlenül, még az év elején is voltak helyek, ahol nem volt tartományi szervezetük.
Wagenknecht kudarca így is gyakorlati érvet szállíthat az európai baloldal nagy elméleti vitájához arról, hogy elegendőek-e csak a materiális kérdések, vagy a baloldalnak a posztmateriális értékeket is képviselnie kell. A szélsőbaloldal németországi háziversenyén egyértelműen azon Linke győzött, amely nem felejti el a materiális kérdéseket, de közben harsányan antifasiszta, identitáspolitikai és menekültbarát. Wagenknecht azt gondolhatta persze, hogy ha kidobja a baloldal az eddigi identitás- és menekültpolitikáját, akkor a jelenleg még szélsőjobbra szavazó szegényebb rétegeket visszacsábíthatja, elvégre azoknak a szélsőjobboldal szociál- és gazdaságpolitikája eleve nem kedvez.
Wagenknechtnek azonban szembesülnie kellett azzal, hogy „nem csak kenyéren él az ember”, azaz nem elegendő a baloldal megújítására és a szélsőjobbra csúszott munkások visszaszerzésére, ha marad a nyers anyagi kérdéseknél.
A szavazó mégiscsak igényli az identitáspolitikát: a baloldali az antifasisztát meg gendereset meg a „senki sem illegális” matricás menekültbarátosat; a szegény munkások egy része pedig igenis akar nacionalizmust és konzervativizmust és pusztán anyagi okokból nem megy át Wagenknechthez. Pártjának kudarca akár el is döntheti azt a nagy baloldali vitát, hogy elegendő-e csak az anyagi kérdésekre koncentrálni. A német választások eredménye szerint: nem. Ettől persze akár a Wagenknecht-párt azon keletnémet tartományokban, ahol ma is már bent ül a parlamentekben, fennmaradhat, de országosan egyre kevésbé lesz mondanivalója és helye a dinamikusabb Linkével és a nyíltabban menekültellenes AfD-vel szemben.
7. Jobb nem kormányozni, mint rosszul
A jobboldali-liberális FDP elnöke, 2025-re Christian Lindner visszavitte a pártját oda, amikor 2013-ban átvette annak vezetését: a parlamenten kívülre. A pártnak be se kellett volna szállnia a Scholz-koalícióba jobboldaliként két etatista párt mellé, de túl nagy volt a kísértés és a becsvágy azt követően, hogy pont az FDP volt az, amely 2017-ben kiszállt Angela Merkel és a Zöldek mellől a koalíciós tárgyalásokból, mondván jobb nem kormányozni, mint rosszul. A 2021-ben az alapjogi indíttatású covidkritikával számos fiatal szavazót bevonzó pártban a Scholz-kormány éve alatt
noha volt több belső pártbeli kezdeményezés is a koalíció felmondására, rendre a pénzügyminiszteri posztot megkapott pártelnök, Christian Lindner érvelt a leghangosabban a maradás mellett. Ezt tehát maguknak köszönhetik:
az FDP-nek a koalícióból való tavaly késő őszi kilépését követő médiabeli kivégzése (amikor a zöld-balos sajtó kapott valahonnan egy belső FDP-s pártdokumentumot arról, hogy volt kommunikációs tervük és stratégiájuk a kormányból való kilépésre, hát micsoda gonosz dolog, pártok politizálnak) csak a hab volt a tortán, az akár még hozhatott is volna nekik, ha mernek esetleg megosztóak és provokatívak lenni.
De hiába ontotta a Die Welt és a német Politico FDP-rajongó kiadója, Ulf Poschardt a cikkeket arról, hogy egy liberális pártnak 2025-ben az argentin elnök, Javier Milei és Elon Musk és a kezükben lévő láncfűrész kellene legyen az ideálja, az FDP semmit sem értett ebből, de a két balos párt túlzott idejű tolerálása és hatalomban tartása miatt hitelesnek sem tűnt volna a szájukból. Lindner a politikából mára vissza is vonult.
8. Nehéz ilyen gyorsan rendesen választást rendezni
Az odahaza hivatalos lakcímmel nem rendelkező német állampolgárok nem a konzulátuson vagy a nagykövetségeken, hanem levélben tudnak szavazni, ezeket az illetékes kormányhivatalok a választás előtt időben ki szokták küldeni, mindenki a legutolsó lakhelye szerinti szavazólapokat kap. Mármint azon külföldön élő németek közül, akik a választás előtt egyáltalán kérvényezik azt, hogy szavazhassanak: ez a mostani választáson 213 ezer ember volt a kb. 3-4 milliósra tehető diaszpórában. A szavazólapokat aztán a benne lévő válaszborítékba kell helyezni és feladni a postán, bízva abban, hogy a választás napjáig odaér Németországba: oda szokott, botrány ebből sosem volt még. Eddig. Idén az előrehozott választás miatt nagyon szoros határidőkkel kellett dolgoznia mindenkinek: a levélszavazatokat február 4-én vagy 10-én kezdhették el csak kipostázni, így két hét volt arra, hogy a hivatal elküldje a szavazólapokat, az odaérjen az állampolgárhoz, majd visszaérjen Németországba.
A külföldiek levélszavazásáról emiatt tudható volt, hogy az botrányba fullad, miután vagy nem fogják tudni a választás napjára visszaküldeni, vagy mert a lassú posták miatt már eleve nem is kapják meg időben a borítékjukat a külföldön élő németek, mint pl. Németország londoni nagykövete, akihez február 22-ig nem sikerültazt elpostázni. A Die Welt los angelesi tudósítójához pont február 22-én érkeztek meg a szavazólapok, de az utolsó futár, aki a német konzulátusról azt hazaszállította volna, február 17-én indult, és ott legalább szerveztek egy futárt, hogy ne a postára legyen bízva. Egy Dél-Afrikában élő német el akarta elérni, hogy mivel postán biztosan nem ér haza a levele február 23-ig, kinyissák neki a konzulátust, hogy ott gyakorolhassa állampolgári jogát, egy berlini bíróság szerint azonban semmilyen rendkívüli politikai fejlemény nincs, ami indokolná a megszokottól való eltérést, a határidők pedig az alaptörvénynek az előrehozott választásokra vonatkozó passzusából következnek, így legfeljebb egy utólagos vizsgálat lesz majd indokolt. A Weltnek nyilatkozó jogászok is azt mondják: az alaptörvényt felülírni nem lehet, a német állam ezügyben akkor támadható csak, ha nem tesz meg mindent azért, hogy betartsa a határidőket.
A parlamenti bejutástól 0,028 százalékra lévő BSW azért vélhetően megpróbálja majd a szövetségi alkotmánybíróság elé vinni az ügyet: mint érvelnek, 13 ezer voksra lenne szükségük a bejutáshoz, ami a külföldi németek voksainak mindössze 6 százaléka. Márpedig, ha a BSW végül bejut, borul minden: a CDU/CSU-SPD-nagykoalíciónak nem lesz már többsége, szükségük lesz a kormányzáshoz vagy a Zöldekre, vagy a BSW-re. Nem valószínű, hogy idáig eljutnánk: ugyan a BSW romániai állapotokról beszél a diaszpóra cserbenhagyása és a furcsa, mindössze 3 százalékos BSW-t mérő, a szavazás napján a közösségi médiában a közmédiától kiszivárgott információként kurzáló exit pollok kapcsán, azért szó nincs 2022-es csalásgyanús berlini állapotokról. (Bukovics Martin, Techet Péter)
