A nem olvasók megverik a naponta olvasókat

A magyarok 73 százaléka legalább alkalomszerűen olvas könyvet, 15 százalékuk számára pedig napi rutinnak számít az olvasás - derül ki az ÉVA Magazin reprezentatív felméréséből, amelyet a Reacty Digital készített el több mint ezer fő részvételével. A kutatás eredményei szerint a könnyű műfajt, regényeket, krimiket és romantikus történeteket falják legszívesebben az olvasók, de a fiatalok körében hatalmas népszerűségnek örvendenek az önfejlesztő könyvek is. A kötetek kiválasztásakor leginkább az ismerőseinkre hallgatunk.

Fontos az ismerősök ajánlása

A könyvek kiválasztásakor egyértelműen a témakör, illetve műfaj az elsődleges szempont, az olvasók kétharmada (65 százalék) jelezte, hogy ez alapján dönti el, mit vegyen a kezébe. A sikerlisták a megkérdezettek 13 százaléka számára mérvadóak és 39 százaléknak vannak kedvenc írói.

Fontos az ismerősök ajánlása is: tízből három ember (30 százalék) rájuk hallgat. Fontos még a könyv, a borító megjelenése (12 százalék), valamint a közösségi médiában megjelenő posztok, ajánlások is (13 százalék).

Imádjuk a könnyű műfajt

Minden második olvasó (49 százalék) a könnyedebb hangvételű regényeket, fikciókat, krimiket, romantikus történeteket szereti a legjobban. A műfaj főleg a nők (52 százalék) szemében népszerű. A második helyen az önismereti, önfejlesztő könyvek állnak (12 százalék). Minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy ez a kategória kelti fel legjobban az érdeklődését - a 18-29 éveseknek már bő ötöde (22 százalék) jelölte kedvencnek.

A komolyabb témájú szépirodalmi, drámai műveket az olvasók tizede (11 százalék) szereti legjobban, míg további tizedük (10 százalék) a dokumentarista jellegű könyveket részesíti előnyben. Ez a kategória a férfiak kedvence, köztük 16 százalék választja a valóságot bemutató műfajt, míg a nőknek csupán 4 százaléka. Az életrajzi könyveket 9 százalék, verseket 6 százalék százalék olvas.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo